FusionFall: a Cartoon Network MMO-ja ősszel érkezik

2008. szeptember 17.
10.8671
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Hát ezt is megértük.

Valamikori kedvenc mesecsatornánk meséi már MMO formájában köszöntenek vissza hozzánk. Konzolokra és PC-re ugyan már láttunk nem egy játékot, amely ebben az univerzumban fogant meg, ellenben MMO-ra még nem volt példa. Sőt a játék nem hagyományos dobozban megveszem és feltelepítem formulát fogja követni, hanem böngésző alapon fog működni és teljesen ingyenes lesz. A játékot béta fázisában már elérhetjük és tesztelhetjük, a végleges verzió majd ősszel lesz elérhető teljes pompájában.

FusionFall: a Cartoon Network MMO-ja ősszel érkezik - 2. kép


A játék elsősorban ugye gyerekeknek készül, legalábbis akik már tudják mi fán terem a számítógép. Így vér-belek koncepcióra ne számítsunk, itt az élet mindig habos torta lesz, ennek alapján a questek és minden más is valami aranyos és mesés témát fog feldolgozni. Maximum megkokizhatjuk a másikat, de az már tényleg a végső stádium. Na jó, ez természetesen így nem igaz, mert lesznek fegyvereink, de csak színházi előadáshoz hasonló halálesetekkel fogunk találkozni, 0% erőszakkal. Aki előre legyártott, Cartoon Network mesékből ismert szereplőket vár a játékban, azt el kell keserítsem, mert karaktergenerálás lesz, ami alapjaiban nem rossz, de itt most az. Sőt, a játék a közkedvelt manga stílusban szeretne érvényesülni, ami extra mínusz pont már most.

Mint mondottam az MMO elsősorban a fiatalabb korosztálynak készülget. Hogy mi ezzel a gond? Csupán annyi, hogy a gyerkőcök már korán belecsöppennek az MMO-k világába és később majd jönnek a fizetős társaik. Így válnak szépen lassan MMO fanatikusokká, de akár függőkké is, ki tudja. A játék egyébként ahhoz képest, hogy böngésző alapú lesz, nagyon is szépen néz ki, mindenképpen első kategóriás alkotásról beszélhetünk. A játék megjelentetését tervezik XBox konzolokra is, ellenben erről biztosat és a megvalósítást sem tudtuk még meg. Akit érdekel nyomás bétázni, a teljes verzió majd ősszel lesz nyüstölhető.
36 hozzászólás

Vendég

15 éve, 11 hónapja

Vendég írta:
nekem 26 db figurám vanröhögő smiley
Nanoknak hívják.

válasz erre

Vendég

16 éve, 20 napja

Én 14-es vagyok.

válasz erre

Vendég

16 éve, 2 hónapja és 6 napja

Nem rossz játék ahhoz képest, hogy "telepíteni" sem kell. A mangás megjelenés tetszett benne mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

16 éve, 3 hónapja és 9 napja

Vendég írta:
én má nanon régem játszottam vele de biztos végefeléjártam
menő smileymenő smileykacsintó smileyjo game alig várom remélem nem lesz angolmeglepődött smileymeglepődött smileyröhögő smileyröhögő smileymenő smileymenő smiley
csak nm varod el amerikatol h amgyar CaronNetwotk PC online jatekot csinaljanak nked??nyelvnyújtó smiley ako ott lennenek a comentek...pff.tanulj meg angolul haver es kesz röhögő smiley

válasz erre

Vendég

16 éve, 3 hónapja és 9 napja

Vendég írta:
hányadik cn figurámál(nanónál) tartassz mert50-va. nekem 4 van.nyár óta játszom,amúgy mi a nevetek?
ohm bocs ha megszakitlak de csak 37 van kacsintó smiley

válasz erre

Vendég

16 éve, 3 hónapja és 9 napja

Vendég írta:
nekem 26 db figurám vanröhögő smiley
az nano nm figura nyelvnyújtó smiley de mind1

válasz erre

Vendég

16 éve, 3 hónapja és 9 napja

aki jatsza szoljon!mar a 26 levelen vagyok!menő smiley

válasz erre

marco

16 éve, 4 hónapja és 15 napja

Vendég írta:
Öhm..A béta ingyenes csak.. már bocs..Az eredeti játékot pénzért lehet megrendelni..bankszámlán..
És ki mondta, hogy nem így van???meglepett smiley

válasz erre

Vendég

16 éve, 4 hónapja és 15 napja

Öhm..A béta ingyenes csak.. már bocs..Az eredeti játékot pénzért lehet megrendelni..bankszámlán..

válasz erre

Vendég

16 éve, 5 hónapja és 6 napja

Vendég írta:
nekem 26 db figurám vanröhögő smiley
tuc adi malamit amivel tutok repülni a játék ban

válasz erre

Vendég

16 éve, 5 hónapja és 16 napja

hi megint én küldtem a helpes üzit még azt tenném hozzá hogy level 4 vok

válasz erre

Vendég

16 éve, 5 hónapja és 16 napja

Hi miért van hogy nem tok lvl up-olni pedig az fm mértékem nagyobb a kelleténél és a nano küldit se kaptam meg pls helpeljetekszomorú smiley

válasz erre
123a(z) 3 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaBotyi profiljatotyak profiljaintoxic profilja