Frissítések jönnek a Hell Let Loosehoz

2022. november 29.
37.8931
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Botyi profilja, adatai
Botyi
A Black Matter, a Hell Let Loose fejlesztője a Steamen egy friss bejegyzésben felfedte, hogy az Update 13 Burning Snow minden platformon december 6-án fog megjelenni, ami a következő jelentős frissítés lesz a játékhoz és sokféle új tartalom érkezik.

A fejlesztő szerint az új harkivi havas térkép a 13-as frissítéssel a szerverekre is eljut és több új fegyver, jármű és fejlesztés lesz elérhető. Egy korábbi Steam-bejegyzésben a fejlesztő kifejtette, hogy Harkiv inkább Kurszk és Sztálingrád térképeinek kombinációja, amelyen egyaránt szerepelnek nyílt terek és ipari környezetek, például vasutak és hidak.

Amivel azonban kiemelkedik a többi térkép közül, az a Szovjetunió fagyos időjárása, ez a térkép pedig a német és a szovjet csapatok közötti csatát fogja visszaadni. Az új térképen kívül számos új fegyverre és járműre számíthatunk, így mostantól minden frakció új járműként kapja a Jeepet, ezenkívül egy T-70 könnyűtank lesz az új jármű Harkiv fagyos mezőin. Ami a fegyvereket illeti, az amerikai csapatoknak M2-2 lángszórós, a náciknak a Flammenwerfer 41 nevű német lángszóró, a Szovjetunió hadseregének pedig molotov és páncélököl jár.

A Hell Let Looseba játékosanimációs és mesterséges intelligencia fejlesztések is érkeznek, az új tartalom pedig minden játékos számára ingyenes. Sőt, december 1-től, ezen a hétvégén ingyenesen elérhető a Hell Let Loose, hogy az érdeklődőknek lehetőségük legyen kipróbálni.
Hell Let Loose fejlesztője a Steamen egy friss bejegyzésben felfedte, hogy az Update 13 Burning Snow minden platformon december 6-án fog megjelenni, ami a következő jelentős frissítés lesz a játékhoz és sokféle új tartalom érkezik.'>
3 hozzászólás

fighterlaci

1 éve, 6 hónapja és 2 napja

Visszateszem, rálesek.

válasz erre

petrovicsz

1 éve, 6 hónapja és 2 napja

De nagy királyság! meglepett smiley

válasz erre

Moby Dick

1 éve, 6 hónapja és 2 napja

Na de jó, ki is fogom próbálni.

válasz erre
Hell Let Loose
9.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaManiac profilja