FIFA 10: Képek sokasága érkezett

2009. június 07.
23.0841
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Dru profilja, adatai
Dru
A már több mint 10 éves szokásnak megfelelően idén is újabb résszel jelentkezik az EA Sports közkedvelt focis sorozata, a FIFA.
 

A tavalyi nagyobb újítások után idén sem akarják kiszúrni a játékosok szemét apró polírozgatásokkal, hiszen mindenből többet, jobbat, szebbet ígérnek. A vetélytárs (Pro Evolution Soccer) is nagy dolgokra készül, ezért okkal reménykedhetünk benne, hogy nem csak dobálóznak a nagy szavakkal a fejlesztők. Az E3-on már mutattak néhány képet, amelyekből kiderült, hogy ha mást nem is, de a "szebb" jelzőt valóban komolyan gondolták. Most pedig újabb shotokkal árasztották el a világhálót, a virtuális foci fanatikusainak legnagyobb örömére.

A 11 darab festményből 3 ábrázolja a menedzsment szekciót, 3 pillanatkép a francia bajnokság (La Ligue) küzdelmeiből van kiragadva, a maradék pedig az olasz Serie A-t hozza testközelbe. A játékosok remekül felismerhetőek, a grafika elképesztően gyönyörű, bár kérdés, hogy mennyi photoshopos bűvészkedés kellett ahhoz, hogy így nézzen ki. Bízzunk benne, hogy semennyi sem.

A FIFA 10 várható érkezési ideje október eleje, és mivel az EA Sports csak a legritkább esetben szokott csúszni, ezért szinte biztos, hogy kezünkbe is vehetjük a programot akkor. Természetesen minden elérhető platformra (PC, PS2, PS3, PSP, Xbox 360, Wii, Nintendo DS) napvilágot lát.

FIFA 10: Képek sokasága érkezett - 2. kép


FIFA 10: Képek sokasága érkezett - 3. kép


FIFA 10: Képek sokasága érkezett - 4. kép


FIFA 10: Képek sokasága érkezett - 5. kép


FIFA 10: Képek sokasága érkezett - 6. kép


FIFA 10: Képek sokasága érkezett - 7. kép


FIFA 10: Képek sokasága érkezett - 8. kép


FIFA 10: Képek sokasága érkezett - 9. kép


FIFA 10: Képek sokasága érkezett - 10. kép


FIFA 10: Képek sokasága érkezett - 11. kép

65 hozzászólás

Vendég

17 éve, 1 hónapja és 2 napja

Vendég írta:
Legjobb a Magyar foci, minden más csak szemfényvesztés és kirakat !
te beteg vagy

válasz erre

Vendég

17 éve, 1 hónapja és 4 napja

a fifa mozgása 2003 ota ugyan az,enyi
szerintem a pes megin odaver nekeik de azé leszedemröhögő smiley

válasz erre

Vendég

17 éve, 1 hónapja és 4 napja

kiraj

válasz erre

Vendég

17 éve, 1 hónapja és 5 napja

en pes-es vagyok inkabb.. de xbox360 on fifa jobb lett pc viszont pes..

válasz erre

Vendég

17 éve, 1 hónapja és 5 napja

Legalább a loki benne lehetne nekem az volt a bajom 09-el h kicsit ireális volt mert pl: a 2. a Newcastle lett meg a chelsea 12. lett meg mitom én a cassilas cardiff citybe igazolt am. olvastam h lesz most már a csapatoknak presztisük és épp ezért nem tud majd a C.Ronaldo birmingham citybe igazolni meg stb...GoGunners

válasz erre

Vendég

17 éve, 1 hónapja és 5 napja

Legjobb a Magyar foci, minden más csak szemfényvesztés és kirakat !

válasz erre

Vendég

17 éve, 1 hónapja és 6 napja

nemlesz benne soproni liga és szerintem egy ideig nem lesz benne de a pes 2010-be benne lesz a loki szerintem mivel bent vagyunk a bl-be de nem tudhatjuk mit hoz majd a fifa 11 de a 10be nem vagyunk benne

válasz erre

Vendég

17 éve, 1 hónapja és 8 napja

A Fifában a dzsudzsák remélem már 80 fölött van.

válasz erre

Vendég

17 éve, 1 hónapja és 8 napja

A Chelseavel legyőztem a Barcát 3-2 re

válasz erre

Vendég

17 éve, 1 hónapja és 8 napja

Kipróbáltam a demót ami sztem nagyon jó lett!!!!

válasz erre

Vendég

17 éve, 1 hónapja és 11 napja

nem csak a magyaron lesz dzsudzsák...a Classic XI ről tud valaki valamit?

válasz erre

Vendég

17 éve, 1 hónapja és 16 napja

a fifa 10 boritójan minden országban D
zsudzsák van?

válasz erre
123456a(z) 6 -ből
FIFA 10
12.900 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaBotyi profilja