Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Úgy tűnik, hogy mégiscsak van remény a KOTOR rajongók számára, a BioWare kultikus Star Wars szerepjátékának, a Star Wars: Knights of the Old Republicnek a felújított verzióját egy kelet-európai csapat kapta meg. Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Star Wars: Knights of the Old Republic Remake-t fejlesztő Aspyr Media komoly bajba került a fejlesztés során, a stúdió vezetősége elégedetlen volt a projekt haladásával, inkább más projektekre csoportosították át az erőforrásaikat.
A Bloomberg beszámolója szerint a projekt átkerült a Saber Interactive egyik kelet-európai stúdiójához, akik korábban már besegítettek a munkálatokba, a demó elkészítésében is részt vettek. A múlt héten az Embracer Group már közölte, hogy az egyik AAA projektje átkerült egyik stúdiójától a másikhoz, de pontos neveket akkor még nem tettek közzé.
A döntésben az is közrejátszhatott, hogy az Embracer Group, a Sony Interactive Entertainment és a Disney döntéshozói állítólag elégedetlenek voltak az Aspyr tempójával, ami végül a váltáshoz vezetett. Bízunk benne, hogy a projekt így minél előbb megvalósul, és hogy a rajongók megújult formában térhetnek majd vissza a Star Wars szerepjáték világába.
fighterlaci
3 éve, 5 hónapja és 2 heteÉn már annak is örülök hogy folytatják a munkát. 🙂
muki
3 éve, 5 hónapja és 2 heteEz nagyszerű hír! 🙂
ronalddo
3 éve, 5 hónapja és 1 heteDe király hogy mégsem lett teljesen elkaszálva! 🙂
patrik94
3 éve, 5 hónapja és 1 heteNem baj az csak jöjjön már!!!! 🙂
vape
3 éve, 5 hónapja és 1 heteVégre, valami életjel. 🙂