Ezért késett a Watch Dogs

2014. március 08.
2.6931
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
IAppearMissing profilja, adatai
IAppearMissing
Most, hogy a Watch Dogs munkálatai sínen vannak és a megjelenése is elérhető közelségbe került, a Ubisoft felfedte, hogy miért kellett az utolsó pillanatban elnapolni a játék eredetileg tervezett novemberi megjelenését.
 

Mint tudjuk, a Watch Dogsnak már novemberben meg kellett volna jelennie, a Ubisoft azonban váratlanul elhalasztotta a premiert, így az egykori next-gen nyitócím csak most májusban kerülhet a boltok polcaira. Ennek okáról értekezett most a csapat kreatív igazgatója, Jonathan Morin.

Amikor a felhasználóknak azt ígéred, hogy a játékban mindent meg lehet hackelni, akkor azt úgy is kell megvalósítanod. Egy komplikált, de bugos termék nem jobb annál, mint ami működik de hiányos.

A premier elnapolására tehát azért volt szükség, hogy a csapat az összes felvetődött ötletet meg tudja valósítani, mégpedig hibátlanul. Ez mindenképpen örömteli hír, hiszen a legtöbb csapat idő, pénz és energia hiányában megcsonkítva és bugosan kénytelen kiadni alkotását.
Watch Dogs munkálatai sínen vannak és a megjelenése is elérhető közelségbe került, a Ubisoft felfedte, hogy miért kellett az utolsó pillanatban elnapolni a játék eredetileg tervezett novemberi megjelenését.'>
16 hozzászólás

rDAVE

12 éve, 3 hónapja és 6 napja

kpal írta:
box tulajok lehetnek kicsit parásak .
Nem a felbontás miatt mondtam, FPS sokkal lényegesebb. Azt eddig is lehetett tudni, hogy nem fog 1080p-ben menni, 900p lesz boxon, de 5 konzolra jön, amikre ugyanúgy el lehet rontani a portot.

válasz erre

kpal

12 éve, 3 hónapja és 6 napja

rDAVE írta:
Meg konzolokon...
box tulajok lehetnek kicsit parásak .

válasz erre

rDAVE

12 éve, 3 hónapja és 6 napja

kpal írta:
Pc-nél legyen jó optimalizálás .
Meg konzolokon...

válasz erre

kpal

12 éve, 3 hónapja és 6 napja

Pc-nél legyen jó optimalizálás .

válasz erre
12a(z) 2 -ből
Watch Dogs
1.899 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaManiac profilja