Érkezett néhány spontán kép a GeForce GTX 780 Ti kártyáról

2013. november 03.
3.0291
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
Az AMD új kártyáira reagálnia kellett a rivális nVIDIA-nak is, melyet árcsökkenéssel és egy új Ti-kártyával tennének meg, aztán később persze érkeznek majd új modellek is.
 

A GTX 780 Ti-ról már egy ideje hallani különféle pletykákat, érkezése pedig már a küszöbön van.

A kiszivárgott specifikáció szerint a kártya 3GB-os, 384bites memóriával lesz felszerelve, alapjáraton 876MHz-re lesz képes, a Boost segítségével pedig ez megemelkedhet 928MHz-re. Kapunk DVI, HDMI és Mini-Displayport csatlakozást is, valamint felhívják a figyelmünket arra, hogy 600W-os vagy nagyobb tápegység szükségeltetik hozzá. A kiszivárgott specifikáció mellett néhány teszteredményt is kaptunk, de érdemes lesz megvárni a komolyabb teszteket.

Érkezett néhány spontán kép a GeForce GTX 780 Ti kártyáról - 2. kép

A képen jól látszik, hogy egy tekintélyt parancsoló megoldással van dolgunk, az előzetes tesztek alapján pedig az R9 290X és a GTX Titan is mögötte végez. A következő hetekben vélhetően bővebb információk és több dologra is kiterjedő tesztek látnak majd napvilágot a kártyával kapcsolatban, így érdemes lesz figyelemmel követni az eseményeket.
21 hozzászólás

WillThaWheel

12 éve, 7 hónapja és 17 napja

Nvidia, bizony megint meggyőzött. röhögő smiley

válasz erre

bekdaniel

12 éve, 7 hónapja és 17 napja

Én a "kis" ASUS GTX760-DC2OC-2GD5 kártyámmal mindent ultra beállításon tudok játszani, és ennek még az ára is megfizethető. Kérdés: minek játékokhoz ilyen drága kártyát venni? Nyilván vannak olyan munkák, amikhez indokolt, de játékokhoz szerintem teljesen fölösleges ilyen drága kártyát venni.

válasz erre

wegh

12 éve, 7 hónapja és 17 napja

aladin írta:
értem hát igen pl a mai világba nehéz meg veni 1 gépet ami jó is meg tartson is de ne legyen tul drága mert lasan soknak sajnos nincs pénz a napi szűkségekre
Felöntöttél a garatra tesó? mosolygó smiley

válasz erre

totyak

12 éve, 7 hónapja és 17 napja

aladin írta:
értem hát igen pl a mai világba nehéz meg veni 1 gépet ami jó is meg tartson is de ne legyen tul drága mert lasan soknak sajnos nincs pénz a napi szűkségekre
Te kivel társalogsz?

válasz erre

aladin

12 éve, 7 hónapja és 17 napja

értem hát igen pl a mai világba nehéz meg veni 1 gépet ami jó is meg tartson is de ne legyen tul drága mert lasan soknak sajnos nincs pénz a napi szűkségekre

válasz erre

totyak

12 éve, 7 hónapja és 17 napja

aladin írta:
hogy érted?
Ezt kinek és mire?

válasz erre

aladin

12 éve, 7 hónapja és 17 napja

hogy érted?

válasz erre

totyak

12 éve, 7 hónapja és 17 napja

Kinézetre nem túlzottan jön be, de nem is az a lényeg. Tudásra nagyon ott van. Csak ne fogyasztana ilyen veszett sokat.

válasz erre

aladin

12 éve, 7 hónapja és 17 napja

hát nem semi jól néz ki

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljarDAVE profiljaManiac profilja