Egy komplett franchise lesz a Watch Dogs

2013. július 16.
2.5431
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Habár a Watch Dog megjelenésére egyelőre még várnunk kell egy kicsit, de a Ubisoft már most tudja, hogy lesz folytatása a játéknak, Tony Key, avagy a cég eladásokért és marketingért felelős elnöke szerint legalábbis mindenképpen.
 

Tony ugyanis egy a List Daily magazinnak adott interjú során megerősítette, hogy a Ubisoft soha nem készít el egy új címet úgy, hogy ne tudná azt a későbbiekben egy komplett sorozattá bővíteni.

Tony szerint így van ez a Watch Dogs esetében is, amivel kapcsolatban természetesen nem csak várják a sikert a franciák, lévén szeretnék megalkotni vele az év játékát, hogy biztos alapokra építkezhessen a jövőben a franchise. Szóval már most borítékolhatjuk a Watch Dogs 2-t?
16 hozzászólás

Marduk

12 éve, 11 hónapja és 17 napja

rDAVE írta:
Nem baj, ha folytatásban gondolkoznak, de valóban Ubisoft és sokan mások nem tudják, hogy hogyan kell ez művelni. A sorozat gyártás nem jó megoldás.
Ha jól csinálják, akkor nagyon sok money jöhet be belőle. mosolygó smiley Viszont az a baj, hogy elsütnek mindent az első részekben, és a követő részek már nem tudnak újat mutatni, így monotonná válik.

válasz erre

rDAVE

12 éve, 11 hónapja és 17 napja

Nem baj, ha folytatásban gondolkoznak, de valóban Ubisoft és sokan mások nem tudják, hogy hogyan kell ez művelni. A sorozat gyártás nem jó megoldás.

válasz erre

Marduk

12 éve, 11 hónapja és 17 napja

Hát a sikert lehet várni, de koránt sem biztos. Lehet, hogy egy másik játék lesöpri. mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 11 hónapja és 17 napja

Ubisoft álláspontja akkor nem tetszik ha így gondolkodnak.szomorú smiley

válasz erre
12a(z) 2 -ből
Watch Dogs
1.899 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profilja