Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Blizzard októberben érkező hero shooterének, az Overwatch 2-nek az új hőse, Kiriko stílusosan a felkelő nap országában debütált, a vadiúj előzetesben mozgás közben is megcsodálhatjuk a rókalányt, emellett az új batle pass rendszerről is kiderültek új infók. Az új support hőssel kapcsolatban már korábban is szivárogtak ki infók, amik most teljes mértékben be is igazolódtak. Kiriko egy érdekes support/DPS hibridnek ígérkezik, gyógyítóként és sebző karakterként egyaránt megállja majd a helyét. A kunai tőreivel tudja majd támadni az ellenfeleket, a csapattársakat pedig a papír talizmánjaival gyógyítja majd.
A csengőjével rövid időre sebezhetetlenné teheti a szövetségeseit, képes lesz odateleportálni a csapattársakhoz, a passzívjának hála pedig a magas falak sem okoznak majd neki akadályt. A végső képességével egy szellemrókát idéz meg, ami sebzés és mozgásbónuszokat ad a szövetségeseknek.
Az új hős mellett az Overwatch 2 új battle pass modelljéről is lehullt a lepel. 9 hetente érkezik majd egy új szezon, amihez természetesen külön Premium Battle Pass is lesz különféle skinekkel, kozmetikai tárgyakkal. A loot boxok végleg kikerülnek a játékból, az online shopban pedig az Overwatch Coinokkal tudunk majd fizetni.
ronalddo
3 éve, 4 hónapja és 1 napjaSemmit nem változott ez a játék az első részhez képest.
mordorer
3 éve, 4 hónapja és 1 napjaDe kurva unalmas lesz ez a játék. 😄