Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Úgy tűnik, hogy a vadnyugati témájú akció-kalandjáték, a Red Dead Online végleg egy elhagyatott senkiföldjévé vált, a játékosok és a Rockstar után az NPC karakterek is elengedték a játék kezét. Korábban már írtunk róla, hogy a Red Dead Online játékosai végleg eltemették a jobb sorsra érdemes vadnyugati kalandot, most pedig a Redditen számoltak be arról a furcsa bugról, ami miatt az NPC karakterek és az állatok is eltűntek a játék szervereiről.
A játékosok beszámolói szerint a városok teljesen kihaltak, a lovak üres kocsikat húznak, az emberek eltűntek a piacokról, továbbá a vadállatok is elhagyták a vadont. Állítólag napok óta fennáll ez a furcsa „szellemváros” jelenség, legtöbben PC-n tapasztalták a hibát, a mérges kommentek alapján viszont az Xbox- és a PlayStation-játékosok is belefutottak már ebbe.
A hiba amiatt is bosszantó, mert így sok horgászathoz kapcsolódó küldetést nem lehet teljesíteni, mivel a vizekből egyszerűen eltűntek a halak. A Rockstar korábban már jelezte, hogy nagyobb frissítések már nem érkeznek a játékhoz, arra viszont számítottunk, hogy ilyen gyorsan „kihalnak” majd a szerverek. Azért reméljük, hogy ezt a hibát minél előbb orvosolják.
fighterlaci
3 éve, 5 hónapja és 2 heteNem kellett ahhoz már bug se. xD
mikee
3 éve, 5 hónapja és 2 heteValóban, tettek róla a fejlesztők hogy a vadnyugat elnéptelenedjen. 😄
patrik94
3 éve, 5 hónapja és 1 heteTeljesen kinyírták ezt a játékot, rohadt fura.
totyak
3 éve, 5 hónapja és 1 heteValószínűleg a kevesek egyike vagyok, de nekem a single sem igazán jött be. Mondjuk az is igaz, hogy már jól az elején feladtam. De ugyanígy voltam az első résszel is (azt legalább végig vittem).