Dokumentumfilm készül a Counter-Strike: Global Offensive-ről

2016. január 19.
4.7561
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Sky Sports legfrissebb hírei szerint következő nagy dobásukkal a videojátékosok irányába szeretnének fordulni, lévén egy olyan dokumentumfilmet készítenek el, amely főként az eSportról és a Counter-Strike: Global Offensive-ről szól.
 

A brit televíziós hálózat információi szerint a filmet Joel Dale készíti, aki megerősítette, hogy egyáltalán nem egyoldalúan kerülnek majd bemutatásra a játékosok és maga az eSport, a műben ugyanis minden aspektust igyekeznek felvonultatni, ebből kifolyólag az előnyök és a hátrányok prezentálására egyaránt sor kerülhet majd, de a film központi témája inkább az eSportok kapcsán kialakult szerencsejátékos miliőre, a fogadások és a csalások rendszerére épül majd fel, amelynek az egyik melegágya és első képviselője a Valve alkotása volt.

Dale ennek érdekében valódi játékosokat és valódi Counter-Strike: Global Offensive esportolókat szólaltat majd meg a film keretein belül, amihez jelenleg is gyűjti az anyagot, tehát akár hónapokban és évekbe is beletelhet, amíg a végeredményt megtekinthetjük.
Counter-Strike: Global Offensive-ről szól.'>
24 hozzászólás

12a(z) 2 -ből
Counter-Strike: Global Offensive
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások