Castlevania: Lords of Shadow: Máris úton a folytatás?

2010. október 12.
1.8341
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Konami brigádja a múlt héten végre leszállította a fanatikusok számára a legendás Castlevania-sorozat legújabb darabját, és bár a késztermék nem lett hibátlan, az eddigi pontszámok alapján rossznak sem igazán nevezhető.
 

A fanatikusok azonban garantáltan már most legalább annyira szeretik a programot, hogy egy folytatást biztosan kibírnának hozzá, és igaz ami igaz, egyelőre semmiféle konkrétum nincs ezzel kapcsolatban, egy spanyol rádióban a játék zenei munkálataiért felelős Oscar Araujo azonban egy érdekes mondatot hintett el a hallgatók előtt.

A MercurySteam-en nyilatkozva ugyanos Oscar-nak egy olyan mondat csúszott ki a száján, miszerint "aki szerette az első részt, az remélhetőleg a másodikat még jobban szeretni fogja". Hogy a második részt? Készülne a Lords of Shadows 2? Egyelőre a Konami-hoz küldött elektronikus levelek elutasításra találtak, így nem érkezett hivatalos megerősítés erről a részről, de egy biztos jelünk már van azzal kapcsolatban, hogy lehetnek valamiféle terveik az illetékeseknek egy esetleges folytatásról. Kíváncsian várjuk a további nyomokat!
2 hozzászólás

Vendég

14 éve, 7 hónapja és 17 napja

totyak írta:
Ha sikeres lesz a játék, márpedig az lesz, akkor tuti lesz 2. rész.
Nemrég derült ki hogy leszmosolygó smiley Nagyon várom!

válasz erre

totyak

15 éve, 11 hónapja és 16 napja

Ha sikeres lesz a játék, márpedig az lesz, akkor tuti lesz 2. rész.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások