Burnout Paradise: Mozgásban a Jansen 88 Special

2008. december 23.
16.0281
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
Jövőre sem hagy alább a Burnout Paradise DLC áradat, csak ahogy maga, Paradise City is megváltozik, úgy változik vele együtt a Criterion Games és az Electronic Arts hozzáállása, akik az ingyenes expanziók után átváltanak fizetős fajtákra.
 

Persze szó nem érheti a ház elejét, már így is tonnányi kiegészítőt kaptunk az első számú árkád versenyünkhöz, ingyen és bérmentve. 2009-ben sem szűnik a játék support-ja, de ezentúl nekünk is áldoznunk kell majd.

Hogy miért, mennyit, az egy másik szálon futó téma. A sziget és a négy, korábban bejelentett új verda érkeznek az elsők között, melynek része a futurisztikus Jansen 88 Special is. Képeken már csodálhattuk, a Vissza A Jövőbe című film klasszikusból kölcsönzött vasat, eljött az ideje, hogy mozgásban is megszemléljük, miként rántja maga alá kerekeit és vált át lebegő üzemmódba, majd suhan tova, nem kocogva. A Criterion Games-nél már tombol holiday láz, a tojáslikőr keményen behatott, hangulat a csúcson..., Jansen meg a levegőben...

#tv#
Burnout Paradise DLC áradat, csak ahogy maga, Paradise City is megváltozik, úgy változik vele együtt a Criterion Games és az Electronic Arts hozzáállása, akik az ingyenes expanziók után átváltanak fizetős fajtákra.'>
58 hozzászólás

Vendég

17 éve, 5 hónapja és 9 napja

és a amit betettél linket ez a frissítés után működik?

válasz erre

Vendég

17 éve, 5 hónapja és 21 napja

nekem is kéne a reg kód az ultimate box hoz meglepődött smiley
nem tudnátok segiteni???????????????????????szomorú smiley

válasz erre

Vendég

17 éve, 6 hónapja és 24 napja

a frissitéssel nem megy bocsi csak az alap letölthető játékkal a EA-tól.itt nincs netes elérés

válasz erre

Vendég

17 éve, 6 hónapja és 24 napja

ha még kód gondotok van vagy frissités utáni gond a kóddal az rskrisztian@freemail.hu-ra irjon és küldök kódgenerátort ami jó és mükszik a játék.

válasz erre

Vendég

17 éve, 7 hónapja és 7 napja

Hello nekem is kéne a rg. kód
segítsetek please!!

válasz erre

Vendég

17 éve, 7 hónapja és 12 napja

ken regiszt.kod pls valakiiii

válasz erre

Vendég

17 éve, 7 hónapja és 18 napja

Mi lehet mostmár tényleg a burnout paradise ultimate box reg kódja ha valaki tudja irja má le kösz

válasz erre

Vendég

17 éve, 7 hónapja és 24 napja

nekem sem fogadja elwtf smiley tudna valaki segíteni?kacsintó smiley

válasz erre

Vendég

17 éve, 8 hónapja és 10 napja

koma kösz a kódot nekem simán bedaráltameglepett smiley

válasz erre

Vendég

17 éve, 8 hónapja és 14 napja

most már én is megőrülök,mi lehet a megoldás nekem sem fogadja el a regisztrácios kódot!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! valaki????valami más kód van???léccii akarok röhögő smiley röhögő smiley

válasz erre

Vendég

17 éve, 8 hónapja és 17 napja

sziasztok valaki segítsen mert megőrülök nem akar eelindulni mert kiad egy ilyen **** ablakot az EA lóógóval hogy adjam meg a kódot de én már vagy száz reg kódot próbáltam de mindig eltűnik ha ha rányomok hogy kész de midíg visszajön ugyan azzal a kódal beírva ha meg a nincs folytatásra kattintok akkor pedig kihozza ajáték nem indul el és hogy keressem meg a kódot.légyszí segítsetek pedig már az egész fel van telepítve.szomorú smiley

válasz erre

Vendég

17 éve, 8 hónapja és 22 napja

Nekem is kéne a regisztrácios kod köszi

válasz erre
12345a(z) 5 -ből
Burnout Paradise
1.899 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Patrik94 profilja