Az N3V Games pedig a mai napon büszkén bejelentette, hogy alkotásuk legújabb epizódja, hatalmas megújulásokkal, megszépüléssel, és eszméletlen bő tartalommal még ebben az évben érkezni fog, hogy egészen pontosak legyünk, november 29-én. A karácsonyfa alatt tehát már ott lehet a vonatszimulátorok és a virtuális terepasztalok szerelmeseinek legújabb gyöngyszeme, amely már előrendelhető formátumban várja a fanatikusokat. Lehetőségünk lesz dobozos, és digitális formában is megvásárolni a programot, árbeli különbséget azonban nem észlelhetünk egyik esetben sem.

A készítők mindemellett nem csak a rengeteg új tartalomra és a sok-sok újdonságra büszkék, hanem arra is, hogy sikerült érdemlegesen átalakítaniuk a grafikus motort úgy, hogy a gépigény attól még nem növekedett meg, de látványban érezhető változások érhetők tetten. Állításuk szerint elsősorban a fákon és egyéb tereptárgyakon lehet észrevenni a finomításokat, aminek hatására az elődökhöz képest sokkal színesebb tájak fogadják majd a mozdonyvezetőket. Az első képek alapján valóban így van, ha kíváncsi vagy rájuk, illetve a program dobozképére is, akkor az alábbiakban gyönyörködhetsz kicsit a látványban. Íme: