Bejelentették a Final Fantasy VII Remake folytatását!

2022. június 17.
4.2651
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Gladosfreeman profilja, adatai
Gladosfreeman
A Final Fantasy VII Remake egyike azon újrafeldolgozásoknak, amik érdemben hozzá tudtak adni a klasszikus eredeti esszenciájához, minden értelemben elég drasztikus változásokat hozott magával a játék, rendkívül nagy siker lett, nem is kellett sok idő, hogy bejelentsék a folytatást.

Hajnalban lezajlott a Final Fantasy VII 25. születésnapját ünneplő élő adás, ahol egyebek mellett bejelentették a Remake folytatását, illetve azt is, hogy trilógia lesz a Final Fantasy VII Remake. Így mostantól hivatalos címe van a projektnek, Final Fantasy VII Rebirth néven kell innentől keresnünk rá, de ez még nem minden!

Ugyanis kaptunk egy másfél perces játékmenetet, melyből sok minden ugyan nem derül ki, annyiról viszont továbbra is megbizonyosodhatunk, hogy a program továbbra is remekül fest. Az újradolgozott sztori folytatására ugyan még kicsit várnunk kell, ugyanis jelen állás szerint a játék a 2023-as év téli időszakában fog megjelenni - ami 2024 elejét is jelentheti - jelenleg kizárólag csak Playstation 5-re. Mi nem győzzük várni!

Nézd nagyban ezt a videót!



4 hozzászólás

muki

1 éve, 11 hónapja és 5 napja

De jól néz ki! meglepett smiley Ez komoly lesz!

válasz erre

zender

1 éve, 11 hónapja és 5 napja

Ijjjha! meglepett smiley Ha lesz FF amit végigtolok, akkor ez a trilógia lesz az. mosolygó smiley

válasz erre

Mordorer

1 éve, 11 hónapja és 6 napja

Ha jól értem, az eredeti játékot három darabra vagdosva újították fel? meglepett smiley

válasz erre

Patrik94

1 éve, 11 hónapja és 6 napja

Nagyon rákapcsoltak! meglepett smiley

válasz erre
Final Fantasy VII Rebirth
24.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljaGargameth profiljamarco profilja