Történt ugyanis, hogy a Square Enix bejelentette, a Vita elképesztő teljesítményét prezentáló Army Corps of Hell is helyet kap majd a Vita debütjátékai között.
Ez annyit jelent, hogy Európában is február 22-én jelenhet meg az Army Corps of Hell, amely egy leginkább az Overlord-sorozattal rokonítható szerepjáték lesz, érdekessége pedig, hogy az általunk irányított goblinok közül nem ritka esetben akár 100 talpnyaló is látható majd a képernyőn, méghozzá mozgás közben. Amennyiben tehát már korábban felkeltette a figyelmünket a Square Enix által készített Army Corps of Hell, netán éppen miatta szándékoztunk beruházni a Vitába, akkor jó hír, hogy Európában a kezdő címek között kap helyet.