Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A FromSoftware által fejlesztett Armored Core VI producere, Yasuhiro Kitao egy interjúban megerősítette, hogy a stúdió több projekten is dolgozik, a még be nem jelentett címek valószínűleg "nem túl nagy időközönként" fognak megjelenni elmondása szerint. Yamamura az interjúban elmondta, hogy az Armored Core VI: Fires of Rubicont mindig is tervezte a stúdió, csak az volt a kérdés, hogy mikor kerül rá sor. Annak ellenére, hogy egy reboot, nem hagyja el a gyökereit, csak továbbfejleszti, miközben új funkciókkal és változtatásokkal frissíti azt. Elárulta, hogy a stúdió ajtói mögött jelenleg számos be nem jelentett játék készül:
Egyszerre több címet fejlesztünk, több csapatunk is dolgozik különböző projekteken. Reméljük, hogy a megjelenéseinket eltoljuk és a jövőben remélhetőleg nem túl nagy időközönként hozunk valami újat és izgalmasat.
Az Elden Ring és a közelgő Armored Core VI közötti megjelenési időből ítélve arra számíthatunk, hogy az új játékok megjelenése körülbelül két év, vagy annál rövidebb időközönként fog megtörténni. Ettől függetlenül a dolgok változhatnak, az interjú egy ideális forgatókönyvet mutatott be, ahol minden a meghatározott terv szerint halad.
petrovicsz
2 éve, 8 hónapja és 2 heteKíváncsian várom. Az előélete jó. 🙂
fighterlaci
2 éve, 8 hónapja és 2 heteHát, mondjuk ezt gondoltuk… 🙂
patrik94
2 éve, 8 hónapja és 2 heteCsak ne menjen a mennyiség a minőség rovására. Addig nincs probléma.