Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Nintendo a héten bemutatta pénzügyi eredményeit a költségvetési év első negyedévére vonatkozóan és frissítést tett közzé a világszerte eladott Switchek számáról a konzol 2017-es megjelenése óta. A cég június 30-ig 129,53 millió Switch egységet szállított le a kiskereskedőkhöz, vagyis április 1. és június 30. között 3,91 millió darabot adtak el és ez 13,9 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Az előrejelzésük megegyezik a tavalyi számításukkal, Switch esetében 15 millió, a játékok esetében pedig 180 millió eladást szeretnének.
Ha ez tényleg így lesz, akkor 2024. március 31-ig 140,62 millióra nőne a Switch-eladások összértéke. A cég árbevétele 461,3 milliárd jen (1 billió 151 milliárd 239 millió forint) volt, ami 50 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.
Kiderült az is, a The Legend of Zelda: Tears of the Kingdomból 18,51 millió darab fogyott és a becslések szerint ebből 15,7 millió példányt adtak el mindössze nyolc hét alatt. A játék eladásai a Nintendo first-party szoftvereinek teljes negyedévi eladásának mintegy felét jelentik, a másik a slágerből, a Mario Kart 8 Deluxeból a negyedév során 1,67 millió darabot adtak el.
patrik94
2 éve, 5 hónapja és 1 heteAz azért nagyon kemény. Mondjuk a Switch is sokkal több mint amire számítottam.
tommy
2 éve, 5 hónapja és 1 heteFudedurva számok bazd! 😮
vape
2 éve, 5 hónapja és 1 heteAz tényleg nagyon szép!
muki
2 éve, 5 hónapja és 1 heteNagyon szép eredmény!
fighterlaci
2 éve, 5 hónapja és 1 hete130 millió Switch bakker de durva!