Amit viszont valószínűleg kevesebben tudnak, az az, hogy a konzolra annak idején készült egy ritka játék, amelyből mindössze 116 darab létezik az egész világon. A játékosok Szent Gráljaként ismert cím nem más, mint a Nintendo World Championship, amelyet 1990-ben gyártottak a Nintendo PowerFest rendezvényére, ahol a játékosoknak élőben kellett megküzdeniük egymással a fődíj megszerzéséért.
A kazettán három népszerű NES játék szerepel, kissé módosított formában. Az első a Super Mario Bros, amelyben 50 érmét kell összegyűjteni, a második a Rad Racer ahol mindössze egyetlen pálya teljesítése a cél. A harmadik és egyben utolsó játék a Tetris, itt egyszerűen az győz, aki a legtöbb pontot gyűjti össze adott időn belül.
Mint látható, a kazetta nem éppen a tartalma miatt értékes, hanem azért, mert szinte képtelenség beszerezni. A játékból 90 darab hagyományos szürke tokozású, valamint 26 darab arany borítású példány készült. A mostani aukció tárgya az egyik szürke változat, amely annak ellenére, hogy elég megviselt állapotban van, működőképes, így a legelszántabb vásárló nem kevesebb, mint 90.000 dollárt fizetne érte, a licit ráadásul még korántsem ért véget.