A Sony szeretné digitálisan megjelentetni PSP2-re a korábban UMD-n megjelent PSP-s játékokat is

2011. február 01.
2.2321
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Sony gárdája néhány nappal ezelőtt egy bivalyerős hordozható konzolt jelentett be a nagyvilág számára, amely állításuk szerint a kézi masinák következő generációját fogja jelenteni, annyira fejlett technológiával állunk majd szemben.

Ahogyan pedig az divattá vált az asztali játékgépek között - HD kollekciók ugyebár -, úgy a japánok trendivé akarják tenni kézi konzolokon is a régebben megjelent alkotások "feldolgozását", Kaz Hirai ugyanis megerősítette, hogy már dolgoznak azon, hogy a csak UMD lemezeken megjelent játékokat is digitalizálják, és felküldjék a PlayStation Network-re.

Ez tehát annyit jelent, hogy a PSP2 megjelenésekor nem csak az eddig ismert alkotások lesznek elérhetők, hanem csatlakozva a PlayStation Network-höz, elérhetjük majd a konzol előző generációjának legjobb játékait is. Arról sajnos nem szóltak a hírek, hogy átesnek-e bármiféle grafikai megszépülésen ezek az alkotások, de csak reméljük, hogy igen, ha már egyszer az erőforrás adott hozzá. Mindemellett kíváncsiak leszünk, hogy a Sony miképpen oldja meg a tárhelyproblémákat, ha ugyanis teljes egészében a digitális disztribúcióra kívánnak építeni, nem lesz elég néhány GB-os tárolókapacitás.
1 hozzászólás

totyak

14 éve, 4 hónapja és 10 napja

Én egyelőre azzal sem vagyok tisztában, hogy az új játékok hogyan lesznek elérhetők. Azok is letölthető tartalomként jelennek meg? Szerintem azt annyira nem fogja díjazni a közönség, hiába lesz nagyon erős a konzol.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja