A németek perelhetik a Steam-et

2013. július 22.
3.1231
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
darkomen profilja, adatai
darkomen
A Valve által készített és üzemeltetett Steam rendszer reformálta meg a játékok digitális eladásait és jó kiindulópont az indie fejlesztőknek a Steam Greenlight alrendszere, ám úgy tűnik, hogy Uniós törvényeket sért és ezt a németek is észrevették.
 

Az Európai Unió a tavalyi évben hozott egy olyan döntés mely értelmében a digitális szoftvereket (ebbe beletartoznak a játékszoftverek is) értékesítő rendszereknek biztosítaniuk kell a vevőik számára, hogy a megvásárolt termékeket kedvük szerint, bármikor eladhassák.

A német Verbraucherzentrale Bundesverband (Fogyasztói Szövetség) a fent említett döntésbe foglaltak alapján már be is adta egy német bíróságnak a kitöltött papírokat, mivel szerintük a Valve megszegi azt a Steam rendszerre, mivel nincs semmilyen mód a vásárolt játékok későbbi eladására, illetve a Steam fiókunkat sem adhatjuk el (a Steam szabályzata szerint).

Eva Hoffschulte, a Fogyasztói Szövetség szóvivője elmondta, hogy a tárgyalás időpontja még nincs kitűzve, ám szeretnék, ha még az év vége előtt sor kerülne rá.

Sokan hihetik, hogy ebből nem lesz semmi, ám mivel itt Uniós döntés megszegéséről van szó, így bizonyos, hogy lesz visszhangja a dolognak.

Ha a Valve elveszíti ezt a pert, akkor az drámai hatásokat fog kelteni az árak tekintetében mivel akkor kötelesek lesznek egy "használt játék" eladási szekciót beüzemelniük, ahol leviszik az árakat nagyon.
Saját véleményem szerint ez az Uniós döntés egy hatalmas ostobaság. Lehet engem kövezni és szidalmazni, de mivel foglalkozom játékfejlesztéssel, így én a DRM-ek és a használt játékok ellen vagyok, mivel ha nincs DRM és engedjük a használt játék eladást akkor azzal a fejlesztőket rövidítik meg (a kiadók nem érdekelnek).
16 hozzászólás

rDAVE

12 éve, 11 hónapja és 9 napja

WillThaWheel írta:
Vedd meg lemezen! röhögő smiley
Az nagyon sokszor nem opció. Sok játék van, amit már nehéz beszerezni vagy eleve nem is volt lemezen.

válasz erre

WillThaWheel

12 éve, 11 hónapja és 9 napja

Vedd meg lemezen! röhögő smiley

válasz erre

rDAVE

12 éve, 11 hónapja és 9 napja

Ez gáz, mert az összes hasonló cég megsérti ezt. Utána támadják az EA-t, MS-t és a Sonyt, majd a kisebbeket vagy most ezzel mit akarnak? Bár nem lenne rossz pénzért megszabadulni megunt és megbánt játékoktól, de ezzel sok baj lenne.

válasz erre

DoubleW

12 éve, 11 hónapja és 9 napja

Hát erre nem tudok mit mondani. Szerintem így is elég olcsó minden steam-en. Vannak minden héten leárazások, most van ez a nyári leárazás dolog is. Én se értek egyet ezzel a döntéssel. Amit már nem játszol steam-en az alapból 5-10 euró között mozog ami szerintem nem egy nagy tétel szóval én feleslegesnek tartom ezt a "használt" játék eladását. Ha valaki szeretne játszani a játékkal az vegye meg a steam-töl és ne más playerektől.

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja