A luxuskategória felé terjeszkedik okosórájával az LG

2015. február 18.
1.5701
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
2014 volt az az év, ahol végre ténylegesen is megtapasztalhattuk, hogy miféle kategória is pontosan az okosóráké, hiszen rengeteg új gyártó és néhány új rendszer is tavaly debütált, az idei év pedig még erősebb lehet.

Hamarosan megrendezésre kerül az MWC 2015, mely nem csupán az okostelefonokról szól, hanem a hozzájuk szorosan kapcsolódó kiegészítőkről is, ezt pedig az LG is jól tudja. Ezért is esett a választásuk a március elején megrendezésre kerülő rendezvényre ahhoz, hogy bemutassák legújabb okosórájukat.

Az LG Watch Urbane a külsőjével és anyaghasználatával kíván kitűnni, így valódi újdonságot technikailag nem igazán mutat fel. Az LG G Watch R alapjaira épített okosóra azok számára készül, akiknek nem jöttek be az eddigi, kicsit "gagyi" anyaghasználattal szerelt modellek, hiszen itt arany, illetve ezüst borítással és minőségi bőr szíjakkal találkozunk majd.
4 hozzászólás

ENCELADUS

9 éve, 10 hónapja és 22 napja

Arany áron lesz

válasz erre

WarriorAutobot

9 éve, 10 hónapja és 22 napja

Én még mindig azt mondom hogy a Moto 360-nál nincs szebb okosóra a piacon. (Jelenleg!)

válasz erre

kpal

9 éve, 10 hónapja és 22 napja

Én ha vagyonos lennék még mindig a régi óránál maradnék.

válasz erre

totyak

9 éve, 10 hónapja és 22 napja

Erre már azt mondom, hogy nagyon jól néz ki. Ha normál óra lenne, nem ilyen idióta okos megoldás, valami prémium márka is lehetne.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Remulto profiljaManiac profiljamarco profiljaBotyi profilja