Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A kétezres évek elejének egyik legötletesebb lövöldéje nem elérhető a Steamen, a GOG-on vagy bárhol máshol, azonban nem mindenki felejtette el, ugyanis az ilyen esetekre specializálódott Nightdive alig várja, hogy visszahozza. A No One Lives Forever lemezes változatának futtatásához régi hardverre és illesztőprogramokra lesz szükségünk, bár létezik konzolos port, de az gyengébb, mint a PC-s verzió. A Star Wars: Dark Forces, a System Shock, a Turok és a Blood felújítását követően a Nightdive felkészült arra, hogy visszahozza a No One Lives Forevert, a probléma azonban a szerződésekkel van.
Stephen Kick, a Nightdive alapítója a PCGamesN-nek elmondta, a Fox Interactive a Vivendi része volt, amely aztán egyesült az Activisionnel, majd levált és a Fox egy része most a Disney-hez tartozik. A Blizzard most a Microsofthoz tartozik és a Monolith, az eredeti fejlesztő a Warner Bros.-é.
Kifejtette, a cím visszatéréséhez az is kell, hogy minden érintett fél azt mondja: „igen, folytassuk.” Larry Kuperman üzletfejlesztési igazgató szerint ha valami csoda folytán megszületne a megállapodás, – vagyis nem perelnék be őket később, – akkor „drámaian megváltozna a menetrendünk.”
ronalddo
1 éve, 10 hónapja és 1 napjaNagyon támogatnám az ötletet egy biztos vásárlással. 🙂
tommy
1 éve, 10 hónapja és 1 napjaDe jó lenne!!! Imádtam!