Meglepő kijelentéssel szolgált az Esquire magazin munkatársainak Adi Shankar, a Devil May Cry anime rendezője arról, hogy milyen nagy tervei vannak a második évad kapcsán, ami szerinte mindent megváltoztat majd. Mint kiemelte, mindig is az volt a terve, hogy kibővítse egy kicsit a Devil May Cry univerzumot, és ezt majd a második évadban élheti ki igazán, ahol tervei szerint sokkal nagyobb szerep juthat Vergilnek, azaz Dante testvérének.
Emiatt a második szezon nemcsak stílusában, hanem hangvételében is teljesen más lesz, mint az első, lényegében annyira, mintha egy új sorozatról lenne szó. A rendező ugyanis csatába indul, az Arcane-t szeretné lenyomni a sikerlisták éléről, így izgatottan várjuk, hogy mit sikerül majd kihoznia ebből.
mobydick
6 hónapja, 3 hete és 4 napjaHihetetlen, hogy milyen népszerű.
vape
6 hónapja, 3 hete és 4 napjaEgyelőre kimaradt az első is, de pótlom, kíváncsi vagyok.