Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Alan Wake első része után túlzás nélkül örökkévalóságnak tűnt a folytatás kivárása, hiszen a két epizód között 13 év szünetet tartottak a fejlesztők, ami még visszatekintve is hatalmas üresjáratnak tűnik, de ilyen többé nem lesz. Mindezt maga Tero Virtala, a Remedy vezérigazgatója emelte ki a 2023-as pénzügyi esztendő kapcsán tartott beszédében, ahol az Alan Wake 2-ről és a Controlról is nagyon sokat beszélt, sőt mindkettő kapcsán kijelentette, hogy nagy franchise-ként tartják számon őket, ezért szeretnének majd rendszeresebb folytatásokkal előállni.
Magyarul az Alan Wake 3-ra biztosan nem kell majd olyan sokat várniuk a rajongóknak, mint korábban a második részre – annak ellenére is, hogy most még nyilván nagyon korai lenne arról beszélni, hogy mikor bővül trilógiává a népszerű horrorjáték.
muki
1 éve, 9 hónapja és 4 heteRoppant jól hangzik, legyen is így! 🙂
mordorer
1 éve, 9 hónapja és 4 heteLegjobb esetben is 5-6 év egy játék sajna…
mobydick
1 éve, 9 hónapja és 4 heteMi számít soknak?! 😄 inkább ez a kérdés.
zender
1 éve, 9 hónapja és 4 heteMihez képest.. 😄