A PC-hez hasonló, fejleszthető konzolokat akar a Microsoft

2016. március 02.
4.5531
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Nem kizárt, hogy a Microsoft a közeli jövőben alaposan megreformálja majd a konzolokról kialakított képünket, Phil Spencer ugyanis egy céges eseményen arról beszélt, hogy szerinte nem túl szerencsés, hogy hosszú évekig egyetlen fix hardverre kell fejleszteniük egy konzolgeneráció keretein belül.
 

Az Xbox-vezére szerint éppen ezért a jövőben részükről eltörlődhetnek a jól megszokott konzolos ciklusok, és a játékgépek a számítógépekhez hasonló formában hardveres frissítéseket kaphatnak majd - habár konkrét tervekről vagy részletekről emberünk nem kívánt beszámolni még a forradalmi elképzelés kapcsán.

Azt azonban felvázolta már, hogy nagyon szimpatikus számukra az, hogy a régi és az új játékok egyaránt futtathatók legyenek egy rendszeren, amit a Universal Windows Applications segítségével vagy a visszafelé kompatibilitással részben már a gyakorlatban is megvalósítottak, hiszen így lehetővé tették, hogy a legújabb játékok mellett régebbiek is fussanak egy újabb hardveren.

Spencer ismét kiemelte, hogy a PC gaming milyen fontos lett most a kompániának, és szavaiból ítélve olyan jövőképen törik a fejüket az Xbox kapcsán, aminek részeként eltörölnék a generációkat, és rendszeresen fejleszthető hardverekkel tennék egyre jobbá a gépeket. A kérdés csak az, hogy ezzel mi választhatná el egymástól a jövőben a konzolokat és a PC-ket?
13 hozzászólás

szattila

10 éve, 1 hónapja és 5 napja

Az AMD olyan APU-t tervez amiben HBM memória van ez azt jelenti hogy egy jó középkategóriás vagy nagyobb VGA is kiváltható vele, ha 5 évenként csak azt kellene cserélni a konzolban akkor ez nem is lenne akkora hülyeség.

válasz erre

Marduk

10 éve, 1 hónapja és 5 napja

rDAVE írta:
Esélytelen, hogy olcsóbb legyen, amíg a micro akarja kivitelezni ezt. Megveszik az alkatrészeket, átalakítják a konzolhoz, legyártják és reklámozzák... Ezt mind ráterhelik és akkor még valószínűleg hasznot is akarnak belőle.
Épp ezért tettem a mondatomhoz hozzá, hogy valószínűleg úgy sem lesz. röhögő smiley A hardverbeli flexibilitás sosem volt jellemző a konzolokra, mert épp ezért szeretjük a PC-t. A konzol arra jó, hogy megveszed, és utána nem kell aggódni amiatt, hogy olyan játék jön ki, ami a gép nem fog vinni. Csak ha bővíthetővé teszik a konzolt, akkor valószínűleg nagyon nagy ráfizetés lenne, ami a mostani ára mellett eléggé gáz.

válasz erre

rDAVE

10 éve, 1 hónapja és 5 napja

Marduk írta:
Ha olcsóbb lesz, mint a PC fejlesztése, akkor szerintem nem rossz ötlet, csak valószínűleg nem így fog elsülni.
Esélytelen, hogy olcsóbb legyen, amíg a micro akarja kivitelezni ezt. Megveszik az alkatrészeket, átalakítják a konzolhoz, legyártják és reklámozzák... Ezt mind ráterhelik és akkor még valószínűleg hasznot is akarnak belőle.

válasz erre

Marduk

10 éve, 1 hónapja és 5 napja

rDAVE írta:
Áhá, szóval DLC-t akarnak Xboxhoz, csak más néven, hiszen nem letölthető kieg... röhögő smiley Nagy idióták, ha ezt megcsinálják... Ha konzolt akarnak csináljanak konzolt, ha fejleszthető játékgépet, akkor álljanak a PC mellé.
Ha olcsóbb lesz, mint a PC fejlesztése, akkor szerintem nem rossz ötlet, csak valószínűleg nem így fog elsülni.

válasz erre

rDAVE

10 éve, 1 hónapja és 5 napja

Áhá, szóval DLC-t akarnak Xboxhoz, csak más néven, hiszen nem letölthető kieg... röhögő smiley Nagy idióták, ha ezt megcsinálják... Ha konzolt akarnak csináljanak konzolt, ha fejleszthető játékgépet, akkor álljanak a PC mellé.

válasz erre

totyak

10 éve, 1 hónapja és 9 napja

venoman írta:
Szeríntem az utolsó kérdő mondat a válasz is egyben. Semmi sem választaná el a kettőt. Azt hiszem 2008-2010 táján hasonló gondolat már felütötte a fejét de csak elvi színten maradt. A piac játékszoftverei a konzolok és pc területén elég jól fel van osztva és jól működik. Nem kellene ebbe belebabrálni csak árt a piacnak.
A játékok választanák el egymástól a konzolt és a pc-t. Nyilván arra a gépre olyan játékok jönnének, amik pc-re nem. Legalább is úgy lenne logikus. De, ha a Micro mostani üzletpolitikáját nézzük, ami megjegyzem, nekünk, pc-seknek jó, akkor elvileg ugynazok a játékok is jöhetnének. Akkor meg már tényleg értelmét veszti az xbox.

válasz erre

venoman

10 éve, 1 hónapja és 9 napja

Szeríntem az utolsó kérdő mondat a válasz is egyben. Semmi sem választaná el a kettőt. Azt hiszem 2008-2010 táján hasonló gondolat már felütötte a fejét de csak elvi színten maradt. A piac játékszoftverei a konzolok és pc területén elég jól fel van osztva és jól működik. Nem kellene ebbe belebabrálni csak árt a piacnak.

válasz erre

WarriorAutobot

10 éve, 1 hónapja és 10 napja

Ez nem teljesen hülyeség. Most gondoljunk bele mire gondolhatott ha ez működik a PC-nél akkor miért ne működne egy konzolnál. DE! Abba nem nagyon gondolt bele hogy így már az a konzol nem is nevezhető konzolnak.
A lényeg hogy olyan orbitális hülyeséget mondott hogy az el se képzelhető!

válasz erre

sarakrael

10 éve, 1 hónapja és 10 napja

Szerintem még pár év, és megérjük, hogy az Xbox egy Steam Machine lesz.

válasz erre

kpal

10 éve, 1 hónapja és 10 napja

Akkor minek konzol ?! Ez xbox végét jelentheti. Mindeki ikább vesz Pc ha ez bekövetkezik. Pc szektor tovább erősödik.

válasz erre

totyak

10 éve, 1 hónapja és 10 napja

Felénk ezt a dolgot nevezik pc-nek. Ráafásul gáz az egész ötlet. Nem azért vesz valaki konzolt, hogy később fejlesztenie kelljen. 5 év múlva teszem szt kijön egy játék, amit berakva kiírja, hogy vegyél ramot? Vicc.

válasz erre

iPet

10 éve, 1 hónapja és 10 napja

Érdekes, hogy mindig a Microsoft dob fel ilyen ötleteket. Szerintem először inkább egy olyan belső stúdiót kéne találniuk, akik esetleg tudnak programozni a konzoljukra. Amíg a konkurencia meg tudja oldani, hogy olyan játékok jöjjenek, mint a Last of Us, a God of War, a Horizon meg az Uncharted, akkor a fenti állítás csak felesleges rinyálásnak tűnik.

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja