Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bár évek óta oszlik a Bioware csapata, azonban a Dragon Age: The Veilguard megjelenése óta felgyorsult a folyamat, és most kiderült, hogy a nem túl sikeres RPG vezető írója is elhagyja a stúdió kötelékét. Ő nem más, mint Trick Weekes, aki a BlueSky platformon keresztül jelentette be, hogy éppen új írói pozíciót keres, vagyis távozott a Bioware kötelékéből, ami azért nagy dolog, mert emberünk közel két évtizeden át dolgozott a stúdió kötelékében, tehát túlzás nélkül veteránnak minősül.
Mondhatni az utolsó mohikánok egyike, aki nem volt hajlandó részletezni, hogy mi áll a háttérben, azonban posztjában kiemelte, hogy megtiszteltetés volt számára a Bioware kötelékében dolgozni és hálás azért, hogy olyan sok csodálatos emberrel dolgozhatott együtt a 20 év során.
vape
1 éve, 4 hónapja és 1 heteAjjaj…. Nem jó jelek ezek.
fighterlaci
1 éve, 4 hónapja és 1 heteDurva hogy mennyire szarul sült el ez a game…