A brit versenyhivatal keresztülhúzhatja a Microsoft terveit az Activision Blizzard felvásárlása kapcsán

2022. szeptember 06.
24.6301
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Már eddig is komoly aggályokat vetett fel, hogy a Microsoft bejelentkezett az Activision Blizzard felvásárlására, hiszen ezzel olyan komoly előnyre tennének szert a Sony-val szemben, ami hosszabb távon behozhatatlan lenne.

Az Egyesült Királyság Verseny- és Piacfelügyeleti Hatósága pedig a jelek szerint meg is vétózhatja a felvásárlást, hiszen a versenyhivatal véleménye szerint az akvizíció megvalósulásával egyszerűen megszűnik a verseny a játékkonzolok, de még a játékstreaming és az előfizetéses rendszerre épülő többjátékos szolgáltatások piacán is.

Ez pedig komoly probléma lehet hosszabb távon még akkor is, ha a Microsoft állítólag nem tervezné exkluzívvá tenni a Call of Duty-sorozatot és társaikat, de a brit hivatal most mégis megakasztotta a felvásárlást, és csütörtökig várják a Microsoft válaszát, illetve ígéreteit, amelyek ismét mozgásba hozhatják az ügyet.
4 hozzászólás

Ronalddo

1 éve, 9 hónapja és 3 napja

Örülnék neki, ha nem kerülne a kezükbe, de félő hogy akkor is megszerzik valahogy őket, ilyen olyan cégeken keresztül.

válasz erre

muki

1 éve, 9 hónapja és 3 napja

Remélem, megállítják ezt az eladást... Jobb lenne a gamer világnak.

válasz erre

VaPe

1 éve, 9 hónapja és 3 napja

Át fog ez menni sajnos..

válasz erre

Patrik94

1 éve, 9 hónapja és 3 napja

Várható volt hogy valaki beleköp a levesbe.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja