Sony Xperia S teszt

2012. augusztus 29.
91.5271
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
marco profilja, adatai
marco
Még tavasszal jelentkezett a Sony új mobiltelefon portfóliójával, amely az Ericsson-tól való szétválás óta az első önálló Sony mobilokat hozta el az Android platform szerelmeseinek. A széria három készülékkel debütált, jelen tesztünk alanya, az Xperia S, az éppen nyúzás alatt álló Xperia P és a legkisebb testvér, az Xperia U képviseletében. A még a Sony-Ericsson égisze alatt elkezdett fejlesztésekkel a Sony megpróbált egyedit alkotni, kitűnni az Androidos tömegből és egy olyan önálló megjelenéssel ruházta fel telefonjait, ami egyedivé teszi nem csak megjelenésben, hanem minőségben is őket. A legerősebb Xperia tesztje következik.
 


A bevezetőben már említett törekvések eredményeképpen első látásra szembetűnik, hogy a cél az volt, ha azt mondja valaki Sony mobil, akkor ne egy tucattermék ugorjon be, hanem egy kifejezetten egyedi megjelenés. Ennek értelmében ne számítson senki a tepsitelefonok megszokott vékonyságára vagy a minimális kávára, mert nem ez a jellemző. Az Xperia S arrogáns és hivalkodó. És ettől bizony szép, nagyon szép.

Doboz és tartozékok
A doboz nem az a kifejezetten szép csomagolás, hanem inkább lényegretörő. Semmi extra kihasználatlan hely, vagy zug, a telefon mellett csak az van benne aminek kell, és csak akkora helyen amekkorán kell. A fehér dobozban a készülék mellett találunk egy USB-s töltőt - természetesen a már megszokott töltőfejjel kombinált USB kábelt -, egy agybadugós fülest, minimális kézikönyvet, törlőkendőt, kijelzővédő fóliát, néhány nfc taget és egy HDMI kábelt. A HDMI kábel kifejezetten jó hogy benne van, hiszen manapság ezt sok gyártó kihagyja, márpedig a kiváló optikával rendelkező telefonnal készített képeket biztosan szívesen mutogtaja majd mindenki egy HD tévén.

Megpakolva saját alkalmazásokkal

Megpakolva saját alkalmazásokkal


Ami azonban hiányzik, az a memóriakártya, a Sony ugyanis úgy gondolta, hogy elég memóriát pakol a készülékbe ahhoz, hogy ne kelljen azt bővítgetni. Majd meglátjuk, mire elég a tárhely.

Hardver, kinézet
A készülékház nem vékony, sőt a jelenlegi trendekkel szembe menve kifejezetten vastag, de ez egyáltalán nem baj. A fogása így stabil minden helyzetben és megfelelően biztonságossá teszi a használatot.

A hátlap gumírozott borítást kapott, ami amellett hogy kellemes tapintású, tökéletesen csúszásmentessé teszi a telefont. Érdekesség egyébként hogy hátul még a Sony Ericsson logó is megmaradt, nyilván már nem változtatták meg a gyártást, hiszen csak emelte volna a készülék árát. A lent található logón és Xperia feliraton kívül természetesen egy kamera is helyet kapott a fenti részen, ráadásul nem is egy ócska darab, hiszen a 12,1 megapixeles optika kiemelkedő értéket képvisel. A kamera mellett egy ledes villanót is találunk, valamint itt helyezték el a hangszórót is.

Az Xperia S 4,3 inches, 1280x720 pixel felbontású karcálló HD kijelzőt kapott, ez uralja az előlap jelentős részét. A led megvilágítású TFT, bár manapság már nem hangzik olyan jól, nagyon szép képet produkál, kifejezetten szépek a színek és a fekete is megfelelően sötét tónusú. A Sony a beépített technológiát Reality display with Mobile BRAVIA Engine-nek nevezi. A gyártó természetesen belepakolta az S-be is a Sony Mobile Bravia Engine-t, ami elméletileg a rosszabb minőségű videókat, képeket is szebben jeleníti meg. Az előlap felső részén a Sony felirat díszeleg, alatta a hangszóró valamint ezektől jobbra egy 1,3 megapixeles, 720p videóra is képes előlapi kamera kapott helyet.

Senkit nem hívtam?:O

Senkit nem hívtam?:O


A telefon jobb oldalán található a fényképezőgép exponáló gombja, ami egyre ritkább sajnos az Androidos telefonokon, a hangerő gombok, valamint a HDMI kimenet. A bal oldalra került a microUSB nyílás, amit eltakar egy fedlap. Ez nem annyira praktikus, hiszen töltésnél vagy adatátvtelnél mindig le kell törnünk kicsit a körmünket, de legalább nem piszkolódik.

A készülék tetején a 3,5 mm-es jack mellett található a bekapcsoló gomb. A jackdugó elhelyezése optimális annak aki utazás közben zenét hallgat hiszen a fent elhelyezett kimenetbe dugott füles nem akad bele semmibe és a tokból sem kell kivenni a telefont. Persze ez újabban már szinte szabvány, de fontos és jó tulajdonság.

Az Xperia S alján, csakúgy mint a többi Xperia mobilon egy nem túl nagy, de mégis látványosan elkülönülő műanyag sáv található, ami elsőre kicsit furcsának és feleslegesnek tűnhet, azonban ez fontos tartozéka a telefonnak, hiszen ebben vannak az antennák és adatátviteli eszközök, valamint a mikrofon is elhelyezve. Ezt a sávot és a készülék jelentős részét egy vékony sáv választja el egymástól, amiben ledek vannak és ezek segítségével színesen tud világítani, pulzálni, visszajelezve ha beérkező üzenetünk, elmulasztott hívásunk van, vagy egyéb értesítés vár ránk.

Belső hardver
A zászlóshajó Xperia S nem csak méretében különbözik a széria többi tagjától, hanem teljesítményben is. A kétmagos 1.5 GHz-es Qualcomm MSM8260 processzor komoly erőt ad az eszköznek, amivel nem csak az Android 2.3.7 Gingerbread-et (azóta természetesen már kijött a frissítés 4.0.4-re) futtató telefon homescreenje lett akadásmentes, hanem a komolyabb számításokat igénylő alkalmazások nagy része is zöccenésmentesen fut a készüléken. A grafikai gyorsításért az Adreno 220-as GPU felelős.

A már említett 12,1 megapixeles, 16X digitális zoomos kamera a Sony saját Exmor R for mobile CMOS szenzorát kapta, amivel csinos képeket lehet készíteni, és természetesen a 14 Mbps, 29 fps teljesítményű Full HD videófelvétel sem jelent neki gondot. Az előleapi 1,3 megapixeles kamera is képes HD felvételre, igaz csak 720p felbontásban.

Albumokba is rendezhetjük az appokat

Albumokba is rendezhetjük az appokat


A beépített wifi természetesen képes a hotspotra is, a 2.0-ás USB (natív USB tethering) mellett pedig még aGPS, DLNA, HDMI, természetesen Bluetooth és végül de nem utolsó sorban NFC chip található. A beépített 32Gb memória nem bővíthető memóriakártyával, de valószínűleg nem is lesz rá szükség, hiszen ekkora tárhelyen egy telefonban azért már el lehet férni. Az 1Gb RAM elégnek tűnik hosszú távon is a szoftverkörnyezet ellátására.

Mobilkommunikáció terén GSM rendszereken a GPRS/EDGE 850, 900, 1800, 1900 hálózatokra, míg UMTS rendszereken a HSPA 850, 900, 1900, 2100 hálózatokra tudunk csatlakozni.

Szoftverek, applikációk
A Sony már az előző telefonjain is jelentősen átfaragta az Android alapot, nincs ez másként tesztalanyunknál sem. A homescreen teljesen egyedi, és a már az Arc és Ray tesztben is említett témaválasztás is a Sony mérnökeinek munkáját dícséri. Az egész felület teljesen Sony-s lett, mindenhol lágy vonalak, szép színek és grafikák fogadják a felhasználót. Az egész nagyon jól sikerült és teljesen önálló megjelenést biztosít a konkurens készülékekhez képest. Az alap Androidos alkalmazások mellett egy seregnyi saját brandes app is megtalálható.

Így többek között a tapasztalataim szerint a felhasználók által egyik legjobban elhanyagolt Timescape, amely egy helyre gyűjti a Facebook, az sms, az email üzeneteket, valamint azt egy listában összesítve látványos formában tálalja. Természetesen a Timescape bővíthető egyéb elemekkel is, így szinte minden social network művelet egy helyre gyűjthető.

Elmaradhatatlan a LiveWare is, amely a csatlakoztatott eszközök intelligens kezeléséért felelős, ráadásul nem is akármilywn módon, hiszen eseménykezelés is hozzárendelhető a kiegészítőkhöz, így például bölcsőbe téve a készüléket leveheti a fényerőt, vagy bluetooth fülesre kapcsolva automatikusan bekapcsolhatja a némítást.

A hallgatott zene felismerésére alkalmas TrackID elmaradhatatlan Sony tartozék, valamint a MediaCenter képében egy online tárhely szolgáltatás is jár a készülék mellé.

A Sony a Video Unlimited és a Music Unlimited applikációkat sem hagyta ki a telefonból, ezekkel a Sony Entertainment videós és zenei szolgáltatásaihoz férhetünk hozzá. Sajnos a Sony Music online áruháza még nem elérhető itthon, így a Music Unlimited nem használható ki. Szintén az Entertainment részleget erősíti a PS Store, ahonnan az alkalmazásokat, játékokat lehet letölteni, egy önálló felületen, elkülönülve a Play áruháztól. Természetesen a telefon PlayStation Certified, tehát a PS Store-ból letöltött játékok mind biztonsággal futtathatók a telefonon, nem lesz akadás, fagyás és egyéb kellemetlenségek.

Ki korán kel...

Ki korán kel...


A kezdőképernyő a grafikai egyediség mellett widgetek szempontjából is egyedi, hiszen nem csak látható például az email vagy akár egy sms ikon, hanem azt is látjuk rajta, hogy hány olvasatlan üzenetünk van. Ugyanez a Facebook és egyéb social alkalmazásokkal is így működik. Egyedi és informatív megoldás.

Ahogy azt már a Sony Ericsson telefonoknál is megszokhattuk, a Facebook mélyen beintegrálásra került a rendszerbe, ami azt jelenti, hogy önállóan, mindenféle segédprogram nélkül összekapcsolja a névjegyeinket a Facebook fiókunkkal, így a képek és egyeéb adatok is bekerülnek a rendszerbe az ismerőseinkhez.

A zenelejátszó megfelelően Sony-s, semmilyen panaszra nem lehet okunk, tisztán szól, xLoud funkciót is tartalmaz, igazi zeneközpontot kap aki a beépített zenelejátszót használja.

A beépített Webkit alapú böngésző hibátlan, a flash tartalmakat természetesen képes megjeleníteni. Kellően gyors, abszolút használható teljes értékű weboldalkkal is, megfelelő élményt nyújt netezés közben.

Végszó
A készülékhez egy 1750 mAh akkumulátor jár, amivel aktív használat mellett is képes működni a telefon estig. Az aktív használat alatt viszonylag sok - 50-70 perc - telefonálást, aktív wifit és negyedóránként frissülő emailt értek. Az üzemidő tehát nem rossz, de semmivel sem emelkedik ki a többi Androidos telefon közül. Mivel az akkumulátor nem cserélhető, ezért ezen az értéken nem lehetséges javítani.

Bár a 144 grammos Sony Xperia S nem is igazán vékony, nem is igazán könnyű, mégis - vagy éppen ezért - kényelmesen és könnyen használható. Teljesen egyedi megjelenésű, szép vonalvezetésű készülék, amely nem csak külsőleg, de szoftveresen is kilóg az Androidos tömegből. Alapesetben Gingerbread-el kapható a telefon, de azonnal frissíthető Ice Cream Sandwich-re, a mérnökök a második negyedévben elkészültek vele.

Minden területen megállja a helyét, mind multimédiás alkalmazásokban, irodai használatban, játék és zenehallgatás terén. Ár / érték arányban kifejezetten ajánlott készülék, hiszen a már 100 ezer forintért is elérhető telefon kiváló minőséget képvisel.
 

Igazán kiváló és egyedi megjelenésű telefon, amely minden területre nyugodt szívvel ajánlható.

68 hozzászólás

Vendég

13 éve, 5 hónapja és 27 napja

Udv,valaki tudna nekem segitteni abban,h miert villan fel a kijelzo aztán meg le? és ezt töbször egymás ut
an,de ugy h hoza se nyulok!mitol lehet ez?

válasz erre

Vendég

13 éve, 6 hónapja és 6 napja

Sziasztok!
Nekem van egy xperia s-em es konkretan eltuntek a billenytuhangok meg neha nem tudom fogadni a bejovo hivasokat( tovabb csorog). Par napos a keszulek nem tudtok errol valamit mondani??? Koszi elore is!

válasz erre

Vendég

13 éve, 7 hónapja és 19 napja

I thought finding this would be so arduous but it's a brezee!

válasz erre

Matteo_GS

13 éve, 8 hónapja és 10 napja

Vendég írta:
Marco !
Velemenyedre lennek kivancsi, lehet beruhazok egy ilen telefonra... De kicsit tartok is tole(aksira gondolok). Nekem a telefonom munkaeszkoz, naponta sok sok hivast bonyolitok, de pld a wifi, bluthut stb nem hasznalom, net az is rendesen megy, most egy nokia e72 van, imadom, de mar lepnek tovabb... Napi 1 ora telefonalas, min 2 ora netezes es fenykepezes mellett szerited birja a 2 napot vagy paraznom kell hogy lemerul???
Kosz a valaszt elore is !
Xperia S-t használok, és 1 napot lehet vele kihúzni.

Nem telefonálok rajta 1 órát, de masszív netezést, social media szinkronizációt és e-mail letöltést kap. Mondjuk maximális fényerőn használom, de kisebb fényerőn sem menne két napot.

Vélemény szerint az üzemidő már nem is fog javulni, még a jövőre érkező Jelly Bean firmwarekkel sem. Durva energiagazdálkodást a 28nm-es Krait Qualcomm SoC-kkal lehet elérni, ám csak az Xperia T tartalmazza ezen új generációs lapkákat.

válasz erre

Vendég

13 éve, 8 hónapja és 13 napja

Ertem ! Kosz, udv

válasz erre

marco

13 éve, 8 hónapja és 13 napja

Vendég írta:
Marco !
Velemenyedre lennek kivancsi, lehet beruhazok egy ilen telefonra... De kicsit tartok is tole(aksira gondolok). Nekem a telefonom munkaeszkoz, naponta sok sok hivast bonyolitok, de pld a wifi, bluthut stb nem hasznalom, net az is rendesen megy, most egy nokia e72 van, imadom, de mar lepnek tovabb... Napi 1 ora telefonalas, min 2 ora netezes es fenykepezes mellett szerited birja a 2 napot vagy paraznom kell hogy lemerul???
Kosz a valaszt elore is !
Szia,

Biztos hogy nem bírja. A net nagyon meríti (mint minden droidot). A napi 1 óra telóval még csak-csak elmenne két napot, de a net szívni fogja.

válasz erre

Vendég

13 éve, 8 hónapja és 13 napja

Marco !
Velemenyedre lennek kivancsi, lehet beruhazok egy ilen telefonra... De kicsit tartok is tole(aksira gondolok). Nekem a telefonom munkaeszkoz, naponta sok sok hivast bonyolitok, de pld a wifi, bluthut stb nem hasznalom, net az is rendesen megy, most egy nokia e72 van, imadom, de mar lepnek tovabb... Napi 1 ora telefonalas, min 2 ora netezes es fenykepezes mellett szerited birja a 2 napot vagy paraznom kell hogy lemerul???
Kosz a valaszt elore is !

válasz erre

Vendég

13 éve, 9 hónapja és 6 napja

Kicsit levihetnék már az árát...

válasz erre

Vendég

13 éve, 9 hónapja és 10 napja

Sziasztok! Tudnátok nekem segíteni? Nem szól a rádióm a telefononwtf smiley És ez már egy cserélt telefon, mert mikor kihoztam azon se szólt, meg lett az új és egy napig szólt rajta, most megint nem! :@

válasz erre

Vendég

13 éve, 9 hónapja és 16 napja

2 hete használom a telót és..., maximálisan meg vagyok vele elégedve, aki szeretne egy ilyet ne késlekedjen.
Nem olyan, mint a mostani telefonok (szappantartó formájúak), mindenhonnan csak Samsung, iPhone folyik, jó egy kis változatosság, egyediség, és igen, ahogy macro írta: "arrogáns és hivalkodó" röhögő smiley, a környezetemben mindenkinek bejön, és többen jelezték, hogy szeretnének ilyet mosolygó smiley (köztük a főnököm is röhögő smiley )

válasz erre

marco

13 éve, 10 hónapja és 3 napja

Vendég írta:
Akinek van ilyen telefonja az megtudná nekem mondani hogy hogyan lehet lefényképezni vele pl ha neten valami oldalon vagyok es egy reszt leakarok fényképezni...valakii????
Emlékeim szerint a kikapcsológomb és a hangerő fel gomb együttes lenyomásával. Vagy a kikapcsológomb rövid megnyomásával bejövő menü alján van. Már nem emlékszem pontosan, a kettő közül valamelyik.mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 10 hónapja és 3 napja

Akinek van ilyen telefonja az megtudná nekem mondani hogy hogyan lehet lefényképezni vele pl ha neten valami oldalon vagyok es egy reszt leakarok fényképezni...valakii????

válasz erre
123456a(z) 6 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaGargameth profilja