Razer Hammerhead Pro teszt

2013. augusztus 13.
84.1501
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
marco profilja, adatai
marco
Több mint két éve járt legutóbb Razer termék komolyabb teszten nálunk, aminek legfőbb oka az, hogy bár bővült azóta is a gyártó palettája, nem olyan termékekkel, ami viszonylag könnyen elérhető bárki számára. Egészen néhány héttel ezelőttig, amikor is új füleseket dobott piacra a Razer, méghozzá a megcélzott szegmenshez képest elég jó áron. Bár a bejelentéskor sok hozzászóló túlzónak tartotta a 70 € árat, azért azt tudni kell, hogy az ebben a mezőnyben a Sennheiser, a Klipsch, vagy a Beats árai vagy bőven e felett vannak, vagy ezen a szinten mozognak. Hogy felveheti-e a versenyt az említett fülhallgatókkal a Hammerhead Pro? Megpróbálunk rá válaszolni!
 
Tesztünk alanya két verzióban kapható: a Razer Hammerhead és a Razer Hammerhead Pro között az áron kívül a különbség, hogy a Pro verziót a mobiltelefonos és egyéb kommunikációk folytatásához mikrofonnal és híváskezelő gombbal is felszerelték. Mi a Pro verziót teszteltük, de hangminőségben természetesen ez semmilyen plusszal nem jár.

Kicsomagolás és a doboz tartalma
Ahogy a Razer termékeknél megszokhattuk, már maga a csomagolás is sugározza a premium érzést, a doboz tartalma jóval kisebb helyen is elfért volna, de akkor nem biztos hogy éreznénk, mit is kaptunk valójában a pénzünkért. A műanyag bevonatú csomagolás felső része átlátszó, itt látható maga a fülhallgató, valamint kis darabon már vírít a neonzöld színű kábel is. A Hammerhead felirat alapvetően fehér hatású, de ha direkt fényt kap, a szivárvány színeiben pompázik és máshogy néz ki nappali valamint éjszakai fénynél, illetve ha rávilágítunk, akkor is - egyszerűbben mondva színváltós.

Komplett csomag, még hordtatyó is van hozzá

Komplett csomag, még hordtatyó is van hozzá

Kibontva a dobozt egy gratulációs kártya mellett a gyártó termékeinél szokásos matricán és kézikönyvön felül három cserélhető fülpárnát, egy jack adaptert, valamint egy hordtokot találunk.

A jack adapter arra szolgál, hogy az olyan rendszerek (régebbi laptopok, asztali gépek), ahol külön van a hang be- és kimenete, ketté tudja osztani a csatornákat, így az is tudja használni mondjuk Skype-ra az Hammerhead-et, aki nem a legújabb ultrabookkal rendelkezik.

Ergonómia és anyagkezelés
A legelső amire kézbevéve rögtön rácsodálkozunk, a szín. A Hammerhead neonzöld színben pompázik, ami a kábelt illeti, valamint magán a fekete füldugón lévő felirat és a fülpárna egy része is ezt a színt kapta. Elsőre furának hathat, de aztán inkább élvezi az ember, hogy nem a szokásos fekete vagy fehér egyencucc virít a fülében.

Szivárványos felirat

Szivárványos felirat

A Pro verzión egy körkörös mikrofont helyeztek el a mérnökök, ezzel biztosítva, hogy beszéd közben nem fordul be a ruha felé a hangbemenet, így végig hallani fognak minket a túloldalon. Ezen a köralakú részen kapott helyet a felvevő / letevő gomb, aminek a telefonbeszélgetések kezelésén túl is van funkciója, de erről később.

A füldugók magának a mikrofonrésznek az ergonómiáját követik mind a henger alakkal, mind az olyan recés elemekkel, amik magát a mikrofont védik, ezzel egy erős harmonikus hatást kelt az eszköz.

A fülpárnák cserélhetősége miatt a legkisebb és legnagyobb fülkagylóba is könnyűszerrel behelyezhető a zajkeltő.

Anyaghasználat terén a Razer hozta az elvárt minőséget, hiszen a repülőgép-gyártásban használta minőségi alumíniumból készült fémrészek ütésállóságban helyt fognak állni a legkeményebb igénybevétel esetén is. Bizony, ez a füles nem műanyag - a kábel bevonatát kivéve természetesen.

A Pro-n található körkörös mikrofon, a sima verzión nem

A Pro-n található körkörös mikrofon, a sima verzión nem

Az úgynevezett precíziós hangolású neodymium-mágnes hangszórók mérete 9 mm és egy optimalizált akusztikus kamrában kaptak helyet, részben éppen ennek a fajta anyagnak köszönheti a Hammerhead a kiváló basszust.

Használat
A Razer elsősorban a gamereknek tervezte a Hammerhead szériát, hiszen a szlogenüket - For Gamers. By Gamers. - mégsem hazudtolhatják meg. Ennek megfelelően kiemelkedő basszusra és tiszta hangokra számítottam. Megkaptam.

Ami a használat első másodperceiben azonnal leesik, ha az ember a fülébe dugja, hogy ez a kis cucc baromi jól szól. Halkan hallgatva is bivalyerős basszust kapunk, mindenféle trükk és eq állítgatás nélkül. Ha feltekerjük a hangerőt, akkor vigyázni kell, nehogy enyhe agyrázkódással kerüljön kórházba az ember, méretét meghazudtolva olyan erősen löki a mélyet a dobhártya felé, amilyet eddig ritkán tapasztaltam.

Ember legyen a talpán aki könnyen kicsomagolja!

Ember legyen a talpán aki könnyen kicsomagolja!

Az elnevezés tehát nem véletlen, a Hammerhead kalapácsként püföli a dobhártyát. A fentiekből bizonyára mindenki előtt világos: ez a füles zenehallgatásra is tökéletes, már ha nem feltétlenül jazz muzsikát hallgatunk vele, hanem erős ütemekkel töltjük meg a hallójáratainkat.

A magam részéről Armin van Buuren-t hívtam segítségül, néhány dj szettel és koncertfelvétellel tettem próbára, mi az amit még torzítás nélkül elviselnek a neodymium-mágnesek. Itt fontos megjegyeznem, hogy gyakorlatilag mindenen kipóbáltam a fülest, Windows-t kivéve (lejjebb leírom, ez miért fontos), de torzítást nem tapasztaltam. A számítógépes konfiguráció egy ultrabook volt Ubuntu rendszerrel, a mobiltelefonokat egy Galaxy S3 képviselte, egyéb zajkeltőként pedig egy harmadik generációs iPod Touch is részese volt a kipróbált eszközöknek. Mindennel meghajtottam maximum hangerőn, semmiféle torzítást nem tapasztaltam, bár az ultrabook környezetben képes volt bizonyos zenéknél elveszíteni a mély erejét kicsit.

Fülmodell 1.

Fülmodell 1.

A környezeti zajokat nem hallani ha a fülben van a Hammerhead, és kifelé sem jut több némi cincogásnál, az is csak akkor, ha tényleg nagyon maximumon toljuk a decibel alapú kontentet.

Játékok terén tesztre három játékot is választottam. Az egyik egy Linuxra a napokban debütált lövöldözős játék, a Strike Suit Zero, aminek a tesztelését végig ezzel a végeztem. Leginkább az érdekelt, milyen hatással jönnek a robbanások, tapasztalható-e esetleg berecsegés vagy bármilyen egyéb probléma. A hangok nagyon komolyan hatnak, semmilyen torzulás nem volt tapasztalható, tökéletesen bele tudtam magam élni az űrlövöldébe.

A második választottam egy régebbi gyöngyszem, az Amnesia: Dark descent, aminél nagy részben a hangok felelősek az atmoszféra megtereméséért. A halk, suttogó hangokat gyönyörűen adta vissza a füles, az alapesetben is borzongató játékot pillanatok alatt varázsolta félelmetessé az apró zörejek és szellemhangok elegye.

Harmadik gaming tesztalanyom a Saints Row 4 lett, amiben aztán mindent, zenét, lövöldözést, a kocsik motorhangját, mindent egyben lehet megtapasztalni. A játék brutálisan dinamikusan szólt, ekkor mondtam azt hogy le kell tennem a fejpárnás fülesem, mert végérvényesen váltani fogok.

Minden neonzöldben pompázik - és baromi jól néz ki

Minden neonzöldben pompázik - és baromi jól néz ki

Miértjegyeztem meg, hogy Windowson nem teszteltem? A http://www.razerzone.com/surround oldalról letölthető egy kizárólag Windows 7 alatt működő szoftver, a Razer Surround, amivel a sztereó fülesünket - így a hammerhead-et is - virtuálisan 7.1-es rendszerré varázsolhatjuk. Én ezt nem próbáltam most ki, de a szoftvert magát már teszteltem régebben egy Razer fejhallgatóval, ott tökéletesen működött, kétlem, hogy itt ne működne.

Fentebb már említettem, hogy a fülesen található híváskezelő gomb nem csak a hívás fogadására vagy befejezésére használható. Nos ez így is van, mobilon filmnézés, vagy Youtube-ozás közben a film, vagy videó elindítására és megállítására is alkalmas a kis button. Lehet, hogy ezen felül is képes más funkcióra, de én ezekkel teszteltem.

Összesítés
Itt kéne valami hátrányt is mondanom, hogy ne tűnjek elfogultnak, de nem tudok. Annyira egyben van a Hammerhead Pro, hogy ha akarok sem találok rajta támadási felületet. Amit vártam tőle, maximálisan megkaptam, sőt többet is, hiszen a fém borítás tovább növeli az élményt és nyilván majd a hosszútávú használhatóságot is.

Fülmodell 2.

Fülmodell 2.

A bevezetőmben említettem Sennheiser, a Klipsch és a Beats márkákat is, hiszen árban valahol ezek környékére lőhető be a Hammerhead Pro. Laikusként, mint aki nem ismeri a KHz-ek jelentőségét, csak hallgatja ami a fülébe ömlik én azt mondom, hogy az említett márkákból kettővel is összehasonlítva nem tapasztaltam különbséget, vagy ha igen akkor a Razer terméke felé dőlt a mérleg nyelve - már csak a fém borítás miatt is.

A Hammerhead és a Hammerhead Pro között 20 $ (és sajnos a tipikus váltási szokások miatt ugyanennyi Euro) az eltérés, az olcsóbbik így 50 €, a drágábbik pedig 70 € összeget kóstál hivatalosan, magyar shopokoban 15 ezer Forint környékén van az egyik és nagyjából 21 ezer Forint a másik.
 
A Razer ismét képtelen hibázni, nagyszerű céleszközt ad a gamerek kezébe, jó áron!

új füleseket dobott piacra a Razer, méghozzá a megcélzott szegmenshez képest elég jó áron. Bár a bejelentéskor sok hozzászóló túlzónak tartotta a 70 € árat, azért azt tudni kell, hogy az ebben a mezőnyben a Sennheiser, a Klipsch, vagy a Beats árai vagy bőven e felett vannak, vagy ezen a szinten mozognak. Hogy felveheti-e a versenyt az említett fülhallgatókkal a Hammerhead Pro? Megpróbálunk rá válaszolni! '>

36 hozzászólás

totyak

8 éve, 9 hónapja

_közlegény írta:
látom ez már nem egy mai teszt, de azért sok minden nem igaz a tesztben és csak kevés igazság van benne, a Razer headsetjeit nem kellene a Klipsch és Sennheiser fej és fül hallgatóival összehasonlítani, mert a közelükben sem ér, hiába is írja a teszt írója azt hogy ami a hangzást illeti semmi különbséget nem érez, bizonyára nem tudja hogy a Klipsch milyen minőséget képvisel a Shure, Grado, Klipsch a Premium minőséget képviselik a szakértői vélemények szerint itt van két link: https://www.extremeaudio.hu/fejhallgato-markak-tesztje-2015 itt fel vannak sorolva melyik márkák hova tartoznak és kik szerint, itt meg egy másik link: http://time.com/74886/best-headphones/ itt ki van az egész egészítve pontozással is az igazán jó minőségbe a következők tartoznak: Pioneer, SONY, AKG, a jók közzé ők tartoznak: Sennheiser, JVC, Audio-Technika, ezek közül érdemes választani aki valóban minőséget akar fej fül hallgató és headset tekintetében ők a legjobbak, a kedvenc DJ-m, Lemez producerem zenéi szerintem sok embernek ismerős az ő neve Luigi Celestino D?Agostino Olasz DJ, Lemez producer https://hu.wikipedia.org/wiki/Gigi_D%E2%80%99Agostino Gigi D' Agostino és az ő koncert felvételein is ott van a pioneer és talán ha a kedvenc számomat belinkelem úgy mindenki azok is akik a nevéből nem tudnák kiről van szó és nem hallgatnak ilyen zenéket is ismerik ezt a számot https://www.youtube.com/watch?v=YngS3hyscKc a Razer két headsetje a Razer Hammerhead Pro V2, és a Razer BlackShark Expert 2.0 ami ha játszunk akkor márkán belül ez a kettő a legjobb hangminőségű headset a BlackShark mikrofonja is sokkal jobb mint az összes többi Razer headsetnek, de a Razer-t összehasonlítani ezek közül bármelyik elismert gyártó hasonló termékeivel teljesen fölösleges mint a Shure, Grado, Klipsch Pioneer, SONY, AKG, Sennheiser, JVC, Audio-Technika, nekem ott van a SONY MDR-XB70-APB fülhallgatóm, de garantálom hogy a Razer Hammerhead Pro V2 semmilyen szinten nem tud versenyezni vele, de a mulatós zene kedvelőinek ajánlanám figyelmükbe persze ha tudnak pénzt áldozni rá Roland és a Yamaha fej és fül hallgatóira és a Razer összehasonlítási alapom meg azért van meg, mert én egy Razer BlackShark Expert 2.0 headsetet használok játékra, mielőtt még bárki belém kötne.
Belédkötni semmiképpen nem akarok, csak annyit kérdezek, hogy miért hitelesebb az a teszt, amit te linkeltél, mint az, ami itt az oldalon van? Gondolom te sem rendelkezel az összes felsorolt fül és fejhallgatóval, hogy objektív sorrendet felállíthass.

válasz erre

_közlegény

8 éve, 9 hónapja

látom ez már nem egy mai teszt, de azért sok minden nem igaz a tesztben és csak kevés igazság van benne, a Razer headsetjeit nem kellene a Klipsch és Sennheiser fej és fül hallgatóival összehasonlítani, mert a közelükben sem ér, hiába is írja a teszt írója azt hogy ami a hangzást illeti semmi különbséget nem érez, bizonyára nem tudja hogy a Klipsch milyen minőséget képvisel a Shure, Grado, Klipsch a Premium minőséget képviselik a szakértői vélemények szerint itt van két link: https://www.extremeaudio.hu/fejhallgato-markak-tesztje-2015 itt fel vannak sorolva melyik márkák hova tartoznak és kik szerint, itt meg egy másik link: http://time.com/74886/best-headphones/ itt ki van az egész egészítve pontozással is az igazán jó minőségbe a következők tartoznak: Pioneer, SONY, AKG, a jók közzé ők tartoznak: Sennheiser, JVC, Audio-Technika, ezek közül érdemes választani aki valóban minőséget akar fej fül hallgató és headset tekintetében ők a legjobbak, a kedvenc DJ-m, Lemez producerem zenéi szerintem sok embernek ismerős az ő neve Luigi Celestino D?Agostino Olasz DJ, Lemez producer https://hu.wikipedia.org/wiki/Gigi_D%E2%80%99Agostino Gigi D' Agostino és az ő koncert felvételein is ott van a pioneer és talán ha a kedvenc számomat belinkelem úgy mindenki azok is akik a nevéből nem tudnák kiről van szó és nem hallgatnak ilyen zenéket is ismerik ezt a számot https://www.youtube.com/watch?v=YngS3hyscKc a Razer két headsetje a Razer Hammerhead Pro V2, és a Razer BlackShark Expert 2.0 ami ha játszunk akkor márkán belül ez a kettő a legjobb hangminőségű headset a BlackShark mikrofonja is sokkal jobb mint az összes többi Razer headsetnek, de a Razer-t összehasonlítani ezek közül bármelyik elismert gyártó hasonló termékeivel teljesen fölösleges mint a Shure, Grado, Klipsch Pioneer, SONY, AKG, Sennheiser, JVC, Audio-Technika, nekem ott van a SONY MDR-XB70-APB fülhallgatóm, de garantálom hogy a Razer Hammerhead Pro V2 semmilyen szinten nem tud versenyezni vele, de a mulatós zene kedvelőinek ajánlanám figyelmükbe persze ha tudnak pénzt áldozni rá Roland és a Yamaha fej és fül hallgatóira és a Razer összehasonlítási alapom meg azért van meg, mert én egy Razer BlackShark Expert 2.0 headsetet használok játékra, mielőtt még bárki belém kötne.

válasz erre

razerplay3r

12 éve, 4 hónapja és 20 napja

Amikor a cikk címét láttam már azonnal tudtam hogy ismét nagyot alkotott a razer , főleg így a tesztek alapján és a leírás szerint ebben benne van a hallás vadállata mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 4 hónapja és 20 napja

Ez tipikus razer minőség! Kedvet kaptam 1 ilyen kipróbálására mosolygó smiley

válasz erre

marco

12 éve, 4 hónapja és 26 napja

beni9915 írta:
Valosznüleg a füles jo meg a kivitelezés is minöséginek tünik de nekem a kábel müanyag boritása kicsit gyengécske lett ahoz képest amenyibe a füles kerül de a hangminöség jonak tünik és a kivitelezés is profi ha othoni játékra kell jo választás és az utca se ellensége de jobb vigyázni vele!
Nagyon jó minőségű a kábel. Folyamatosan használatban van és semmi gond vele.

válasz erre

beni9915

12 éve, 4 hónapja és 26 napja

Valosznüleg a füles jo meg a kivitelezés is minöséginek tünik de nekem a kábel müanyag boritása kicsit gyengécske lett ahoz képest amenyibe a füles kerül de a hangminöség jonak tünik és a kivitelezés is profi ha othoni játékra kell jo választás és az utca se ellensége de jobb vigyázni vele!

válasz erre

kpal

12 éve, 9 hónapja és 22 napja

na ez a Nokia N8 telomhoz jo volna kacsintó smiley látszik mar a megjelenésén dinamikus kis füles ,es strapabiró. Én Hip-hop ,Rap kihasznalnam rendesen röhögő smiley

válasz erre

Nathria

12 éve, 9 hónapja és 27 napja

Ez a füles eddig is érdekelt, de most komolyan elgondolkodtam azon, hogy beszerzek egyet.

válasz erre

csd14prime

12 éve, 10 hónapja és 2 napja

Ez milyen jol nezne ki amint ott log a nyakamba röhögő smiley

válasz erre

sKim

12 éve, 10 hónapja és 3 napja

A Razer a jó minőségről híres, ezért a 70? szerintem nem sok érte. A minőséget meg kell fizetni. Ez van mosolygó smiley

válasz erre

SoniiHUN

12 éve, 10 hónapja és 3 napja

Maradok az olcsóbb fajtáknál

válasz erre

latyaa

12 éve, 10 hónapja és 8 napja

Hát nekem annyira meg hoztad a kedvemet a füleshez, hogy szerintem be is fogok szerezni egyet. Már úgyis akartam egy ****a fülest.

válasz erre
123a(z) 3 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
suggestmovers profilja