Nacon Evol-X Pro és Pro Compact kontroller duplateszt

2023. november 25.
96.4061
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
marco profilja, adatai
marco
Az Xbox nemrégiben bekeményített a nem gyári kontrollerek ügyében, hiszen nem sokkal ezelőtt kiderült, hogy a cég blokkolja azokat a kontrollereket, amik nem rendelkeznek hivatalos Xbox tanúsítvánnyal, ezért fontos mostantól arra is figyelnünk, hogy csak olyan kiegészítőt vásároljunk, amin a hivatalos jel megtalálható.
 


A Nacon azon gyártók közé tartozik, akik a kezdetektől olyan eszközöket dobnak piacra, amelyek megfelelnek ezeknek a követelméyneknek, így örömmel vettük, hogy két kontroller is landolt szerkesztőségünkben, amelyeket tesztelhettünk. A két irányítóban közös vonás, hogy vezetékesek és amint említettem, mindkettő hivatalosan licencelt Xbox termék, így biztosan nem lesz bannolva a konzolról. Ami még közös pont hogy mindkettő használható az Xbox One és Series X|S mellett PC-n is.

A hasonlóságok és a könnyebb összehasonlíthatóség miatt úgy döntöttünk egy közös duplatesztben mutatjuk be a vezérlőket, amelyek különbségeire fel fogom hívni a figyelmet az adott ponton. Előszőr az olcsóbbik verziót vesszük górcső alá, következzék hát első körben a Nacon Xbox EVOL-X Pro kontroller tesztje!

A dobozból kivéve az irányítót, mintha egy eredetei Xbox kontroller nézne velünk szembe, csak éppen kicsit dundibb verzióban - és ez nem csak a színre, a gombok elrendezésére vonatkozik, de még a fogásra és egyéb dizájnelemekre is. A súlyozás bár hasonló mint a Microsoft gépe mellé pakolt társáé, mégsem ugyanaz, lévén sokkal könnyebb annál, ezért érdemes vásárlás előtt kicsit próbálgatni, milyen a kézben az eszköz - ez teljesen egyedi preferencia kérdése.

A Nacon Evol-X Pro egy robosztusabb, de kellemes használatot biztosító kontroller

A Nacon Evol-X Pro egy robosztusabb, de kellemes használatot biztosító kontroller


A nálunk járt kontroller karbon effektes fekete színű volt, ami egyébként brutálisan jól néz ki. Az előlapon a két irányítókar mellett a bal oldalon még egy négy állású billenőkapcsoló (az úgynevezett irányválasztó, vagy D-Pad), a jobb oldalon a megszokott Y B A X gombok, középen pedig a share gomb, a megtekintés gomb (amin a két ablak van), a menü gomb, valamint egy Nacon felirat, egy Xbox logó - smi nyilván gomb is - és egy visszajelző led található.

A kontroller hátulján a mutató és középső ujjnak kialakított ravaszok találhatók, csakúgy mint az eredeti Xbox irányítón, a megszokott LT - LB - RT - RB kombó mellett alul is találunk két ravaszt - ebben különbözi a Pro verzió a sima EVOL-X-től - amelyeket fel tudunk programozni az általunk választott funkciókra. Az LT és az RT rücskös kialakítást kapott, így véletlenül sem csúszaht meg rajta az ujjunk.

Az EVOL-X Pro több vibramotort is kapott, így igencsak élvezetes tud lenni a játék a sok visszajelzésnek köszönhetően: természetesen leginkább autóversenyeknél és FPS-eknél lesz ez különösen jó élmény. A 3,5mm jack csati sem hiányzik a kontrollerről természetesen, ide minden kompatibilis füles mehet.

Igen dög a Nacon Evol-X Pro karbonos kinézete

Igen dög a Nacon Evol-X Pro karbonos kinézete


A három méter hosszú usb kábel számomra rejtélyes okból lecsatolható, legjobb magyarázatként talán azt tudom elképzelni hogy létezik egy rövidebb kábel verzió is, amire szükség is lenne. Konzolhoz ugyanis ideális a három méter, hiszen általában nagyjából ennyire ülünk tőle (bár ilyen elven akkor már öt méter is lehetne), de PC esetén az egy, maximum másfél méter sokkal jobb választás lenne, hiszen ahhoz sokkal közelebb foglalunk helyet általában.

Játék közben egyébként kifejezetten kellemes a kontroller használata, igaz mi leginkább PC-n használtuk, ehhez a platformhoz pedig egész egyszerűen ajánlott kategória, ha valaki kontroller vásárláson töri a fejét. Ha Xboxhoz használnánk, akkor az ára miatt jó választás lehet, viszont ebben az esetben a megszokott súly először biztosan hiányozni fog, de vendégkontrollernek például teljesen ideális választás.

Térjünk át mai tesztünk következő alanyára, ami egy egészen másféle kontroller, hiszen a Nacon Pro Compact nem csak méreteiben és kinézetében más, de tudásában is különbözik. Ez a vezérlő is több színben elérhető, nálunk fehér színben járt, de létezik fekete, piros, világos- és sötétkék is.

A Nacon Pro Compact egy, az átlagnál kisebb, kompakt, ergonomikus kontroller

A Nacon Pro Compact egy, az átlagnál kisebb, kompakt, ergonomikus kontroller


Az EVOL-X Prónál - és az eredeti Xbox kontrollernél - méreteiben jelentősen kisebb, sokkal komfortosabb irányítóról van szó, ami természetesen szintén hivatalos Xbox licenccel rendelkezik, ennek megfelelően, ahogy fentebb taglalt verziónál, itt is irányítókarok, D-Pad, X - Y - B - A gombok, share-, megtekintés-, menü gombok és főmenü gombként működő Xbox logó is megtalálható. A visszajelző led és a Nacon logó (ami itt egy dombornyomott verzió) sem maradt le nyilvánvalóan.

A matt felületbe hátul zongoralakkos betét került, ami imádja az ujjlenyomatokat és könnyen is karcolódik, de hát ki látja a hátulját ugyebár. A viszonylag kis méret mellé kis súly is párosul, az LT - LB -RT - LB ravaszok pedig jelentősen kiemelkednek az irányító hátuljából, hogy ez kinek jön be, az egyéni preferencia kérdése. A Pro Compacton nem találunk alul két plusz ravaszt, mint a fent bemutatott verzión.

Azonban ennél a verziónál gyakorlatilag minden személyre szabható, majdnem minden gomb felprogramozható, állítható az érzékenység, sőt még a vibramotorok erőssége is. Az ergonomikus kontroller tehát sokkal jobban testre szabható mint az EVOL-X Pro, ami óriási előny tud lenni a játékoknál. A csúszásmentesnek tervezett texturált felület kényelmes fogást biztosít, roppant élvezhető marad a játék hosszú órákon át is. A beállítások eléréséhez a Microsoft Store-ból kell csak letölteni egy appot és már mehet is a finomhangolás.

A programozható gombok mellett a Dolby Atmos a Nacon Pro Compact óriási előnye

A programozható gombok mellett a Dolby Atmos a Nacon Pro Compact óriási előnye


A Pro Compact alkalmazásban egyébként nem csak játék kategóriák szerint előre beállított profilok vannak, úgy mint FPS, verekedős játék, verseny játékok, árkád játékok ésatöbbi, de egészen professzinális módon finomhangolható is az eszköz. A gamepad hátulján találunk egy kapcsolót, amivel a klasszikus mód (ebben az esetben minden a megszokott módon működik) és a speciális mód között tudunk átváltani, ebben lehet a saját beállításaink szerint játszani. Érdekesség a beállítások között, hogy a d-padet lehet négy és nyolcállásúra is programozni.

A három méter hosszú, fonott, minőségi USB-kábel fixen van rögzítve a kontrollerben, így azt nem tudjuk lecsatlakoztatni. Van azonban egy biztonsági megoldás, hogy véletlenül se rántsuk le a konzolt ha belerúgunk a kábelbe, de ez túl erősen tart, így gyakorlati haszna nem sok van.

A Pro Compact nonplus ultrája azonban a Dolby Atmos hangzás, amihez szintén csak telepíteni kell a megfelelő applikációt, csatlakoztatni a fülest és már élesedik is a móka. Itt fontos megjegyezni, hogy a Nacon információi szerint ez a lehetőség csak a fekete és fehér kontrollerek esetében elérhető valamiért.

A Nacon Evol-X Pro és Pro Compact is bátran ajánlható kontroller nem csak Xboxokhoz, de PC-hez is

A Nacon Evol-X Pro és Pro Compact is bátran ajánlható kontroller nem csak Xboxokhoz, de PC-hez is


Ez a gamepad tehát kimaxolja amit jelenleg ki lehet egy vezérlőben, mindezt elérhető áron teszi olyan szolgáltatásokkal, amik csak a drágább liga előjogai. Akár fő vezérlőként is ajánlható XBOX mellé, PC-hez meg egyenesen ideális.

Összességében mindkét kontroller ajánlható bátran tehát azoknak, akik új vezérlő gondolkodásán törik a fejüket. Az EVOL-X Pro egy kicsit nagyobb, de talán összességében jobban kézreállíó gamepad, viszont nincsenek túlzottan extrák a két programozható gombon túl. Azonban árban - a nem Pro verzió - egyáltalán nem rossz választás, Prót egyelőre nem találtunk a hazai kínálatban.

A Pro Compact ezzel szemben igen sok testreszabási lehetőséget kínál, konkrétan teljesen egyénileg be tudjuk állítani, és ott van benne ingyenesen a Dolby Atmos, ami nagyszerű plusz élményfaktor. Azonban a mérete a megszokottnál kisebb (hiszen ezért kompakt) és nincsenek plusz alsó gombok.

Mindkettőnél vannak olcsóbb megoldások, de kompromisszumokkal és kevesebb tudással. Azt pedig ne felejtsük el hogy ezek hivatalos XBOX licenccel rendelkező vezérlők!
 

A Nacon Evol-X Pro és Nacon Pro Compact is hivatalos XBOX licenccel rendelkező, kiváló játékélményt nyújtó hardver

blokkolja azokat a kontrollereket, amik nem rendelkeznek hivatalos Xbox tanúsítvánnyal, ezért fontos mostantól arra is figyelnünk, hogy csak olyan kiegészítőt vásároljunk, amin a hivatalos jel megtalálható. '>
blokkolja azokat a kontrollereket, amik nem rendelkeznek hivatalos Xbox tanúsítvánnyal, ezért fontos mostantól arra is figyelnünk, hogy csak olyan kiegészítőt vásároljunk, amin a hivatalos jel megtalálható. '>
8 hozzászólás

bekecs

1 éve, 7 hónapja és 26 napja

Fehér nagyon dög!

válasz erre

Ronalddo

1 éve, 8 hónapja és 9 napja

VaPe írta:
Azért ezek már szinte eredeti Xbox kontroller árak amik ráadásul vezeték nélküliek..
Ja csak abban mondjuk nincs Dolby Atmos meg programozható gomb.

válasz erre

Tommy

1 éve, 8 hónapja és 9 napja

Karácsonyra meg is lepem magam. mosolygó smiley Ezer éve gondolkodom egy (új) kontrolleren.

válasz erre

VaPe

1 éve, 8 hónapja és 10 napja

Azért ezek már szinte eredeti Xbox kontroller árak amik ráadásul vezeték nélküliek..

válasz erre

Patrik94

1 éve, 8 hónapja és 10 napja

Karbonos iszonyat dög. Nem tudom a nagy kezemnek milyen lenne a Compact, de eleve hogy nem lehet lecsatolni a 3 méteres kábelt, szerintem öreg hiba.

válasz erre

zender

1 éve, 8 hónapja és 10 napja

Új CoD-dal lett kipróbálva, jól látom? mosolygó smiley Milyen vele csatázni? Nem nehéz irányítani a célkeresztet pl?

válasz erre

fighterlaci

1 éve, 8 hónapja és 11 napja

A fehér igen komolyan néz ki, és a Dolby is rohadt jó, azt több ezerért lehet bekapcsolni általában.

válasz erre

petrovicsz

1 éve, 8 hónapja és 11 napja

Pro Compact nagyon bejövős!

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja