Asus ROG Zephyrus Duo 15 teszt - brutális erőmű, brutális áron

2020. december 03.
85.5101
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
marco profilja, adatai
marco
Az ASUS Republic of Gamers vonala a debütálása óta élenjáró a játékosoknak szánt termékek piacán, tavasszal pedig egy igazi különlegességet lepleztek le, amikor bemutatták a 10. generációs Intel processzorokra épülő gamer újdonságaikat. Ez volt a ROG Zephyrus Duo 15 (GX550), melynek alapjait a ZenBook Duo szolgáltatta, de jóval többről van szó, mint egy átszínezés.


ScreenPad Plus

Kezdjük is koncepcióval és annak létjogosultságával, hiszen egy ilyen különleges terméknél érdemes elsőként megismerni hogy mi van a háttérben és utána megítélni, hogy jó e ez az irány vagy sem. Tehát adott nekünk egy abszolút felsőktagóriás hardverrel felszerelt, 15 hüvelykes fő képernyővel szerelt laptop, mely a Zephyrus vonalhoz hűen meglehetősen vékony, nevezhetjük letisztultnak is és nyilvánvalóan a legvonzóbb pontja a két kijelzője.

Az ASUS szerint a laptop játékosoknak nagy segítség egy extra kijelző, amit jó néhány felhasználási móddal példáztak nekünk. A ScreenPad Plus-ként hívott 14,1 hüvelykes kijelző ráadásul egy érintőpanel és végigfut a gép teljes szélességén, felbontása pedig 3840 x 1100 pixel. A ZenBook Duo kapcsán kapott visszajelzéseket láthatóan meghallgatták a mérnökök, hiszen itt már felnyitáskor 13 fokban felemelkedik a kijelző, ezzel pedig biztosítja a kényelmesebb és jobb betekintkési szöget.

Minden elemében ROG, a space billentyűtől a csavarokig

Minden elemében ROG, a space billentyűtől a csavarokig


A fejlesztők többféle felhasználási módban gondolkodtak, így használhatjuk egy teljes szélességű második kijelzőnek, kipakolhatunk rá több ablakot, néhány támogatott játék vagy alkalmazás esetében eszköztárakat és játékinformációt tehetünk ki rá vagy akár használhatjuk a ScreenPad Plus alkalmazásokat, melyek közül néhány praktikus extra funkciót vagy a gép teljesítményének konfigurálását emelhetjük ki.

A legtöbben várhatóan szimplán csak egy második kijelzőként használják majd és ez tényleg egy hasznos funkció. Mondjuk streamerként kitehetjük rá az OBS-t, onnan kezelhetjük az egész streamet, miközben a teljes 15,6 colos kijelző a játéké. Zenészként, grafikusként vagy videóvágóként eszköztárakat helyezhetünk és kezelhetünk rajta, programozóként mondjuk láthatjuk lent a programsort felül pedig az alkalmazást. Tapasztalatainkat összegezve tényleg egy praktikus és hasznos funkcióró van szó, melyet mindenki ki fog tudni használni a maga módján, de persze az kérdés, hogy ez kinek éri meg a felárat.

Brutális erőt sugároz az Asus ROG Zephyrus Duo 15

Brutális erőt sugároz az Asus ROG Zephyrus Duo 15


Hardver

Az említett felár pedig ahhoz képest is megvan, hogy milyen hardvert pakoltak bele a tajvani mérnökök. Az Intel Core i9-10980HK egy 8 magos, 16 szalás szörnyeteg, mely jelenleg is az egyik legerősebb laptop CPU a piacon. Hozzá mi más is társulhatott volna, mint egy NVIDIA GeForce RTX 2080 SUPER (8GB-os Max-Q változat) 32GB memóriával és 2TB SSD tárhellyel.

Kétféle kijelzővel hajtható meg ez a hardver, a tartalomgyártóknak és a két kijelzőt főként munkára használni kívánó vásárlóknak a 4K-s 60Hz-es panelt ajánlanánk, ami egyébként nálunk is járt. A streamereknek és hardcore gamereknek pedig ott a 300Hz-es panellel szerelt változat, mely jelenleg az egyik leggyorsabb kijelző a piacon.

A második kijelző alatt bújik meg a hűtés és a hangszórók

A második kijelző alatt bújik meg a hűtés és a hangszórók


A 3840 x 2160 pixeles panel egyébként meglehetősen színhű, hiszen Pantone-hitelesítéssel, és 132%-os sRGB lefedettséggel bír. A játékok terén nyilván továbbra sem ajánlott 4K Ultra-ban futtatni a legújabb címeket egy laptopon (de még asztali gépen sem igazán), de kompromisszumos beállítások mellett a legújabb címeket is megfelelő fps számmal tudjuk futtatni. Igaz, mi nem kötöttünk kompromisszumot, kihajtottunk mindent belőle.

Ha levesszük a felbontást, akkor nem csak az eSport címekben tudjuk kihasználni az akár 300Hz-es kijelzőt, a 60Hz-es G-SYNC-es panelt pedig szinte mindennel ki tudjuk hajtani. Jelenleg aligha kapható nála erősebb laptop, kivéve mondjuk a direkt tartalomkészítői munkára szánt ASUS StudioBook vonal tagjait, játékban pedig szinte verhetetlen.

Egyebek

Nem mehetünk el szó nélkül az RGB világításos billentyűzet és a kissé fura touchpad mellett sem. A ScreenPad Plus ugyanis jelentős helyet foglal el az alsóbb szegmensben, így a tervezők nem tudták a billentyűzet alá tenni a touchpad-et. Ezért került a balkezesek számára különösen rossz helyre a touhpad, ami egyébként egy gamer gép és egy munkaállomásként kezelt laptop esetében nem olyan nagy probléma, hiszen a legtöbben külön egeret használnak.

A dupla kijelző nem csak parasztvakítás, számtalan helyzetben jön jól

A dupla kijelző nem csak parasztvakítás, számtalan helyzetben jön jól


Ettől függetlenül jobbkezesként teljesen használható a fura kialakítás ellenére is és külön extra a NumberPad numerikus rész megléte. Láttunk már ilyet, megszokás kérdése, és gamerként úgyis rögtön jön a külön egér.

A dobozban találunk még egyébként egy egészen egyszerű csuklótámaszt, mely lehetett volna jobb minőségű, de a célnak megfelel. A WiFi kapcsán nem maradhatott el a WiFi 6, de hátul található egy Ethernet csatlakozó is, ami sokak számára lesz nagyon praktikus. A csatlakozásokra egyébként nem lehet panasz, három USB-A, egy Thunderbolt 3-as USB-C, egy HDMI 2.0 és 3,5mm-es jack-csatlakozó is található rajta, tehát mindenki megtalálja majd amit szeretne. A hangszórókra nem lehet büszke a gyártó, egy ilyen árkategóriás géptől nem ezt a "dobozos" hangot vártuk, de nyilván nem ez a legfontosabb pontja egy gamer laptopnak.

Súlyban is sikerült kiséé elvetni a sulykot, a gép kifejezetten nehéz. Persze ilyen hardver mellett ebben lehet hogy semmi meglepő nincs, viszont a kecsességét tekintve kissé furán hat a drabális súly.

Igazán büszkén feszít az Asus ROG Zephyrus Duo 15 bármilyen kiváltságos asztalán

Igazán büszkén feszít az Asus ROG Zephyrus Duo 15 bármilyen kiváltságos asztalán


Összegzés

Az Asus ROG Zephyrus Duo 15 nem egy olcsó darab, hiszen 1,4 millió körül indul itthon. Cserébe mindenképpen a legkülönlegesebb és az egyik legerősebb gamer laptop a piacon, mely jó néhány évig kiszolgálja majd a felhasználóját legyen szó játékról vagy tartalomgyártásról.

A különlegességeket és az erőt mindig is meg kellett fizetni, ezt is meg kell, de van olyan felhasználói bázis, akinek megéri. Ezek után alig várjuk a folytatást, mert a sikeresnek mondható fogadtatás után szinte biztosan érkezik a következő generáció, mely reméljük javít néhány apró hibát és még felhasználóbarátabbá teszi ezt a kétkijelzős felépítést.
 

Ismét elképesztő minőségű gépet rakott össze az Asus, de meg is kérik ennek az árát

lepleztek le, amikor bemutatták a 10. generációs Intel processzorokra épülő gamer újdonságaikat. Ez volt a ROG Zephyrus Duo 15 (GX550), melynek alapjait a ZenBook Duo szolgáltatta, de jóval többről van szó, mint egy átszínezés. '>
lepleztek le, amikor bemutatták a 10. generációs Intel processzorokra épülő gamer újdonságaikat. Ez volt a ROG Zephyrus Duo 15 (GX550), melynek alapjait a ZenBook Duo szolgáltatta, de jóval többről van szó, mint egy átszínezés. '>
8 hozzászólás

totyak

3 éve, 7 hónapja és 24 napja

Nagyon tetszik a cucc, de egyértelmű, hogy ezt nem az egyszerű, bérből élő embereknek szánták, ez top kategória, gazdagoknak. Ennek az árát egészen más dologba fektetném, ha csak úgy megkapnám.

válasz erre

Ronalddo

3 éve, 7 hónapja és 25 napja

Álomgép baszki. Bezzeg ez nincs a magentáknál részletre. röhögő smiley

válasz erre

petrovicsz

3 éve, 7 hónapja és 25 napja

Nagyon egyedi, nagyon extra kivitelben. Ordít róla a minőség és a menőség, nekem nagyon kéne!

válasz erre

fighterlaci

3 éve, 7 hónapja és 25 napja

Ez már státusszimbólum bakker. meglepett smiley

válasz erre

Mordorer

3 éve, 7 hónapja és 26 napja

Sokaknak biztos nagyon furán fog hangozni amit írok, de szerintem ez megéri ezt a pénzt. Ez a hardver, ilyen egyedi kiszerelésben ennyiért abszolút reális.

válasz erre

Patrik94

3 éve, 7 hónapja és 26 napja

Kegyetlen dög! meglepett smiley Nagyon tudnám élni.

válasz erre

zender

3 éve, 7 hónapja és 26 napja

Elképesztő ez a gép, nagyon bejön!

válasz erre

VaPe

3 éve, 7 hónapja és 26 napja

Tudnék mit kezdeni az árával. röhögő smiley Komoly gép nagyon!

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja