Legújabb, ezúttal több évtizedes múltra visszatekintő írásunkban a szerző által csak kihelyezett agynak becézett hordozható adattárolók jellem- és terjedelemfejlődéséről olvashatunk; nem kell megijedni hiszen pusztán annyiról van szó, hogy érthető, kalandos időutazás során vezeti végig az olvasót a lentebbi textúra, ahonnan kiderül, hogyan jutott el az információs technológia a DVD-tok szélességnyi Floppyktól a napjainkban előszeretettel használt USB alapú memóriakártyákig, Flash Drive-okig, melyekre akár 102 ezerszer több adat fér, mint az említett Floppyra, miközben a méretük mindössze egy kis hegyezőével egyezik.
Az informatikai vívmányok világában elmerülve, olykor; sőt mi több legtöbbször már az 1-2 éves visszatekintés is távolinak hat, az alábbiakban azonban 40 évnél is korábbra kell visszamennünk, ha átfogó képet óhajtunk alkotni a hordozható adattárolók evolúciójáról, fejlődésük üteméről. A következőkben feltételezhetően ugyanazok az érzések fognak kavarodni minden olvasóban korra és nemre való tekintet nélkül, csak nem ugyanabban az időben. Eleinte valószínűleg megrökönyödünk egy-egy adaton, később elismerően bólintunk, hogy igen erről már hallottunk, majd nosztalgikus érzés tör elő belőlünk, hogy igen, emlékszem amikor még ilyet használtam, végül pedig felismerően sóhajtunk, hogy valóban, itt tartunk ma:
Lyukkártya
Az informatikai adattárolók ősének tekinthető az angolul punched-card-nak nevezett adattároló, mely 1900-1950 között volt az elsődleges megoldás, ha az állományok tárolásáról volt szó, azonban a rendelkezésekre álló információk szerint elképesztő módon egészen a XVIII. századig, pontosan 1725-ig kell visszamenni, hogy a lyukkártya elődjének első ismert felhasználásáról szót ejthessünk. 1725-ben "fényévekre" az informatika, de még csak az elektromosság gondolatától is Basile Bouchon és Jean-Baptiste Falcon Franciaországban szövőszékeik egyszerű folyamatának vezérlésére használtak a lyukkártya működésével egyező rendszert. Ők kemény papírból készített tekercset használtak erre a célra. A lyukkártya informatikai célú felhasználásában kétségkívül az IBM játszotta a legnagyobb szerepet. Több szabadalmuk is fűződik ehhez a technológiához, és egy hossz út végén 1964-ben jutottak el odáig, amit a legnagyobb internetes tudásbázis is megemlít: egy lyukkártya egy sornyi szövegnek felelt meg és a kártya egy oszlopa egy karaktert ábrázolt, tehát a lyukkártya kapacitása 80 bájt volt. Ez annyit tesz, hogy egy ma is használatos 80 gigabájtos merevlemez egymilliárd lyukkártyának felel meg, azaz ennyi kártya egymásra rakását követően egy 170 kilométer magasságú tornyot kapnánk.
Floppy
A Floppy először az 1960-as évek végén jelent meg a színen, leváltva a korábbi népszerű tárolási megoldásokat. Ezek közül az egyik a mai napig mégis csak - főként archiválásra - használt mágnesszalag. Az első floppyk 1971-ben kerültek forgalomba, az IBM "gondozásában". Ezek még nyolc incsesek (8"), azaz 20 centiméter átmérőjűek voltak típusa válogatta, de összességében 100 KB és 1MB tárolására voltak alkalmasak. A Floppy egyébként egy mágnesezhető vékony papír, hajlékony lemez, melyet egy négyszögletű műanyag tok véd. Nem volt megállás és az évek múlásával a floppyk is zsugorodni kezdtek. Az öt és egynegyed incses (5,25") lemezek első példányai 1976-ban készültek el. Ezek kezdetben még mindössze 170 KB tárolására voltak képesek és minifloppynak is nevezték. 1986-ban viszont már 10 MB-os típust is gyártottak a 13 centiméter átmérőjű hajlékonylemezből. Az öt és egynegyed incses tárolóknál elsőízben jelent meg a kétoldalú Floppy. De ez a formátumú lemez már alkalmas méretű volt, hogy egy ilyen típusú Floppy meghatót szereljenek a személyi számítógépekbe. Ha valakinek csak egyfejes olvasója volt de dupla oldalú lemeze, az forgathatta a Floppyt. A hajlékonylemezeket pedig általában mechanikusan, a meghajtón elhelyezett kis kar elforgatásával lehetett kiadatni.
Csakhogy, röviddel a "Minifloppy" elterjedése után újabb méretcsökkenésen ment át a Flopyk világa és 1982-ben piacra kerültek a három és fél incses (3,5"), "Microfloppyként" is ismert lemezek. A három és fél incses kiszerelésű Floppyk kilenc centi szélességűek voltak, az első kétoldalas lemezek 1984-ben látták meg a napvilágot. Ha valakinek az ifjabb generációból esetleg még mondd valamit a Floppy, akkor valószínűleg erre a kiszerelésre fog asszociálni. Tárhely szempontjából ezek a hajlékonylemezek 360 KB-al rendelkeztek az első időkben, később már közel másfél megabájt fért el egy-egy lemezen, de később, már jócskán a CD-lemezek világában a Sony elkészítette High capacity Floppy Disk-jét, 1998-ban, ami akár 200 MB tárolásra is alkalmas Floppy lemez volt, de ekkor már hanyatlásnak indult az ilyen típusú adattárolás.
Hogy miért indult hanyatlásnak? Igen, a CD-Romoknak köszönhetően. A Compact Disk Read Only Memory csak olvasható, adatokat tároló optikai lemez. Az 1980-as évek végén, 1988-ban jelent meg egy bizonyos Yellow Booknak, azaz sárga könyvnek nevezett műszaki leírásokat tartalmazó kötet, mely rögzíti, milyen paraméterekkel kell rendelkezzen egy mezei CD-Rom. A könyvet, miként a CD-szabványt is a Sony és a Phillips cégek koprodukciója alkotta. A CD-lemezeknek méreteit tekintve a kezdetektől két fajtája van. Az úgynevezett mini CD, mely egy 8 centiméter átmérőjű lemez, valamint 12 centiméteres társa, a klasszikus CD-formátum, 1,2 milliméter vastagsággal. Előbbire 194 MB utóbbira pedig 650 és 900 MB közötti adatállomány menthető. A CD-ken az információ a vékony rétegbe, többnyire kifinomult lézerdiódákkal égetett "lyukak" pitek segítségével tárolható. A számítógépekbe szerelt CD-olvasó meghajtók feje kezdetben 200-500 fordulatot tett percenként. Ezzel a sebességgel 1.2288 MBit/s-os adatátvitel volt elérhető, mely egészen az 56x-os szintig gyorsult, itt már 11,200 fordulatot számlálnak percenként amihez 68.8128 Mbit/s-os adatátvitel volt teljesíthető.
DVD
A jelenlegi versenyző az, aki a technika fejlesztésével megfosztotta a tróntól a CD-t. A DVD-k ugyanis amellett, hogy több adat tárolására képesek, gyorsabb adatátvitelre is, ugyanakkora méretben, így verhetetlennek bizonyult. 1995-ben a Sony, a Phillips valamint a Toshiba és a Panasonic hozták létre ezt a formátumot, mely nevének már a jelentése sem egyértelmű. A DVD, mely szintén egy optikai tároló, eredetileg a Digital Videodisk név rövidítése, de tekintve, hogy e lemez, túlmutat a videón, mert minden egyéb adat tárolására is tökéletesen alkalmas, ezért a DVD Fórum később a Digital Versatile Disk (digitális sokoldalú lemez) nevet ajánlotta,azonban egyöntetűen elfogadott neve soha nem lett, így 1999-ben Jim Taylor, prominens üzletember bedobta ötletét, hogy a DVD legyen csak három egyszerű betű ami semmit sem rövidít, de mindenki tudja, mit nevezünk így. Egy DVD élettartama, megfelelő tárolás esetén úgy 10-15 év. Az archiválási minőségű DVD-k élettartama hosszabb nagyjából 100 év, viszont áruk a normál DVD lemezek 5-6-szorosa is lehet. A kezdeti idők DVD-írói 57 perc alatt írtak tele egy egyrétegű DVD-lemezt, 11.08 MBit/s-os sebességgel, a csúcs pedig 2 perc alatt teleírt 265.92 Mbit/s-os adatátvitel.
A DVD-K, TÍPUSAIK SZERINT:
DVD-5 egyrétegű egyoldalas lemez - 4,7 GB kapacitással
DVD-10 egyrétegű kétoldalas lemez - kétszer 4,7, azaz 9,4 GB kapacitással.
DVD-9 kétrétegű egyoldalas lemez - 8,5 GB kapacitással
DVD-18 kétrétegű kétoldalas lemez - dupla 8,5, azaz 17 GB kapacitással.
Az SD kártyák, azaz Secure Digital kártyák napjaink legelterjedtebb memóriakártya-típusa, hála a mobilkommunikáció térhódításának és fejlődésének ezek váltották fel a CF és MMC kártyákat. A SD kártya a memóriakártyák evolúciójának egyik terméke, a memóriakártyák, így az SD kártyák őse is a PC card, azaz a PCMCIA kártyák, melyeket elsősorban laptopokban alkalmaztak. AZ SD kártyát 1999-ben mutatták be. A kártyák a SanDisk, a Toshiba és a Matsushita vállalatok fejlesztése. Napjainkban három altípusa ismert.
Létezik:
SD kártya, (Méretek: 32.0×24.0×2.1 mm)
Mini SD és (21.5×20.0×1.4 mm )
Micro SD kártya is.(15.0×11.0×1.0 mm ) Utóbbi kerül a legtöbb mobiltelefonba, ha tárhelybővítést szeretne a fogyasztó.
Az SD kártyák esetében a kártyák adatátviteli sebességét a típusaik után olvasható besorolások magyarázzák. Ezek a class 2 - class 10-ig megadott értékek, amiben a class utáni számok a kártyák minimum írási/olvasási sebességét jelölik MB/s-ban. A class 2 esetében ez tehát 2 MByte/sec. Az SDHC-t pedig 2005-ben jelentették be, ennek írási/olvasási sebessége minimum 17,6 Mbit/s.
Az USB Flash Drive-ok, melyeket itthon legtöbbször pendrive-ként emlegetünk 1999-ben bukkantak fel. Innentől még hosszú éveknek kellett eltelnie, mire kiforrott és széles körben elterjedté vált. Alapja a Universal Serial Bus (Univerzális Soros Busz), vagyis az USB-s adatátviteli technológia, melyet 1995-re alkottak meg a vezető elektronikai cégek. Az USB-s eszközök napjaink egyik legnépszerűbb és legkényelmesebb adattároló kellékei. Kényelmi faktorát annak is köszönheti, hogy gyors adatátviteli sebességre képes, nagy mennyiségű információ tárolható segítségével és szinte minden informatikai berendezésben megtalálható. Kezdetben 8-16-32 MB-os kiszerelésekben létezett úgynevezett USB 1.1-es sebessége 12 MB/s-os sebességgel dolgozott. Később érkeztek az USB 2.0-s kulcsok, melyek már 60MB/s-os adatátvitellel üzemeltek. Már jócskán megvetette a lábát a piacon az USB 3.0 is, mely elődjénél 10-szer gyorsabb. Manapság a leggyakrabban 2-4-8 GB-os pendrive-okat használnak a legtöbben, de a 2013-as CES-en bejelentették az 1TB-os USB Flash Drive-ot is.
Blu-Ray
A XX. század lezárásaként, egy új korszakot megnyitva, az ezredfordulón készült el a Blu-Ray lemezek első prototípusa. A recept a régi: optikai tárolólemez, 12 centiméteres átmérővel, több tárhellyel minden korábbi elődjénél. Egy átlagos Blu-Ray lemezen 25 GB adatot tárolhatunk, mely alkalmassá teszi az igen nagy felbontású, ezért kimagaslóan jó minőségű filmek tárolására is. Egyelőre nem terjedt el olyan széles körben, mint a DVD, mert a technológiája viszonylag drága, noha a General Electric már bejelentette, hogy dolgoznak a Blu-Ray Disk utódján, mely adattárolón 500 GB-nyi állomány férne el. A Blu-Ray lemezeket BR vagy BD rövidítésekkel is illetik, kétrétegű lemez esetében már 50 GB-ot is tárolhatunk a lemezen, melyre egy 405 nanométeres, kék lézerdiódával égethetjük az adatotkat.
