Legacy of Kain sorozat

A Legacy of Kain sorozat 1996-ban kezdte meg hódító útját, és egészen 2004-ig, az ötödik részig kényeztette a fanatikusait. A történet központjában három szereplő áll, a vámpírúr Kain, legnagyobb szövetsége és egyben legnagyobb ellensége, Raziel, illetve egy mágikus kard, mely a Soul Reaver névre hallgat. A játékmenet két elem uralja, ezek az ügyességi részek, illetve a harcok. A történet szerteágazó, s bár az egymásután következő részek viszonylagos linearitást visznek a sorozatba, sokszor találkozhatunk visszautalásokkal.

Ha nagyon hasonlítanom kellene egy másik játéksorozathoz, akkor egyértelműen a Prince of Persia tetralógiára esne a választásom. Mindkét sorozat karakterközpontú, nem feltétlen határozza meg a szereplők morális hovatartozását, inkább azt mutatja be, hogy a világban az érdekek dominálnak, így bár egyesek szándéka tiszta, a tetteik sokszor nem azok. Erre tökéletes példa mind Kain és Raziel kapcsolata, mind a Herceg és Kaileena viszonya.

Ezen kívül mindkét sorozat szeret játszani a történettel, alternatív lehetőségeket bemutatni, esetenként az orránál fogva vezetni a játékost. Ami azt illeti, mindkét saga legnagyobb előnye az a hátránya is. Egyes fordulatok túlságosan is nagyot csavarnak az eddig megismert összképen, erősen gondolkodásra sarkalva a gamereket, akik van, hogy inkább feladják a dolgot, amiért nem feltétlen hibáztathatjuk őket.

Bloodrayne sorozat

2002-ben történt, hogy a Majesco gondozásában napvilágot (már ha lehet ezt mondani egy ilyen témájú játéknál) látott a Terminal Reality játéka, a Bloodrayne. A vörös dhampír (egy vámpír és egy ember gyermeke) lányt felvonultató matéria ugyan nem váltotta meg a világot, a vérszívókra éhes tömeg azonnal lecsapott rá. Szexi vörös leány méretes pengékkel a karján mindenféle rémséget lekaszabolva tisztítja meg a világot, mialatt a játékosokban ömlik az adrenalin, a míg a monitor túloldalán spriccel a vér. Kell ennél több? Úgy tűnik, igen, a játék csakhamar meg is kapta a folytatását, ami hasonló sikereket ért el, bár a PC és a konzol változat minősége közti kontraszt tovább nőt.

Az első rész esetében ugyanis a számítógépes változat alacsonyabb pontszámokat zsebelt be, főleg a technikai malőröknek köszönhetően. Indokolatlan szaggatások, kissé esetlen irányítás… a szokásos sztori. A második résznél is az irányítás volt a legnagyobb probléma, egyszerűen nem sikerült eltalálni a készítőknek, bár azt meg kell hagyni, hogy ha csak ennyi baja lenne az összes konzolportnak, már boldogak lennénk.

Rayne egyébként nem csak a monitorainkon tette tiszteletét, hanem film formájában a mozikba is ellátogatott. Azonban hiába domborított (szó szerint) Kristina Loken, a film kritikán aluli lett. Na ki vajon ki rendezte a filmet? Feltételezem már tudjátok a választ.

Vampire: The Masquerade játékok
Nem véletlen használtam ezúttal a játékok szót a címben. A World of Darkness világából két játék jött el eddig hozzánk, s bár közös alapokon nyugszanak, olyannyira eltérnek egymástól, hogy nem igazán lehet egy kalap alá venni őket. Lássuk a vámpírt!

Redemption

Tíz évvel ezelőtt, 2000 nyarán jelent meg a Nihilistic Software mára már kultikussá vált játéka, a VTM:Redemption. Bár a játék szép sikereket ért el és viszonylag magas pontszámokat zsebelt be, szerény véleményem sokkal jobb, sokkal több is lehetett volna.
A sztori egy francia kereszteslovag, Christof történetét meséli el, aki akaratán kívül belekeveredik a vámpírok háborújába. Miután megsérül a harctéren, szerelembe esik ápolója, Anezka iránt aki ugyan apáca, viszonozza a férfi érzéseit. Románcuk azonban nem tarthat sokáig, ugyanis tragikus körülmények között Christof vámpírrá változik…

A játék legerősebb pontja a grafikán kívül egyértelműen a története volt. Számos elemet felvonultat, mint a szerelem, bosszú, csalódás, meghökkentő pillanatok, és mindezt úgy teszi, hogy egy pillanatra sem válik túlzsúfolttá az összkép. Nem beszélve arról, hogy a játékidő felénél véget érnek a középkoros részek, és 1999-ben találjuk magunkat, afféle in medias res módon az események sűrűjében.
Mégis, akármennyire is jó a sztori, akármennyire elgondolkodtat a történet, a játék számos helyen elég gyengén teljesít. A kezelőfelület nehezen átlátható, ebből kifolyólag mind a varázslás, mind a harcrendszer, mint az inventory hagy némi kívánnivalót maga után. Gyors utazó rendszer híján a játék lendületes részeit megtöri az állandó kóborlás. Néhol pedig szabályosan szívtam a fogam, mire sikerült bedarálnom egy-egy nehezebb ellenséget. És mégis, mindezen hibák ellenére bátran ajánlom bárkinek a játékot. Tipikus példa arra, hogyan képes a történet megmenteni egy egyébként közepes alkotást.

Bloodlines

A végére hagytam a személyes kedvencem, az univerzum talán legellentmondásosabb játékát. A 2004-ben megjelent VTM:Bloodlines-nak semmi köze sincs Christof kalandjaihoz, mégis, aki szerette a francia vámpír sztoriját, az a Vérvonalakét is fogja. Hogy mivel is állunk szemben? A Bloodlines egy FPS-RPG keverék, méghozzá a jobbik fajtából, mely napjainkban játszódik, Los Angeles éjszakáiban. A legtöbb szerepjátékhoz hasonlóan nekünk kell főszereplőt generálnunk, melynek azonban a klánja mellett csak a nemét tudjuk meghatározni, kinézetét nem. A történet ugyan meg sem közelíti a Redemption mélységét, mégis van benne elég potenciál, hála az időnként felajánlott választási lehetőségeknek, melyek különböző befejezésekhez vezethetnek.

A skill rendszer nagyon el lett találva, illetve az „elődtől” eltérően a harcrendszer is meglehetősen jól sikerült. Ettől függetlenül a játék csúnyán elbukott a kasszáknál, ami sajnos érthető. A megjelenéskor ugyanis bugos volt. Nem kicsit, nagyon, szinte minden róla készült kritika felrótta a számtalan hibát. Hogy erről ki tehet, az máig vita tárgya. Egyesek szerint a Troika nem volt elég alapos, mások szerint az Activisionnek nem kellett volna olyan drasztikus módon sürgetni őket. Akárhogy is legyen, a lényegen nem változtat. A játék megbukott a kasszáknál, a Troika bezárta a kapuit, a játékosok nagy része pedig elfeledte a vérszívók ezen kalandját. Egy aktív mag azonban még mindig munkálkodik a játékon, s már sikerült nem csak teljesen bogármentessé tenni, de számos helyen kényelmesebbé varázsolni a játékot, hála a könnyen módosítható Source engine-nek.
Ami pedig az első mondatban elhangzott „legellentmondásosabb játékot” illeti, egy szaklaptól a VTM:Bloodlines megkapta a „the best buggy game ever” címet.
Konklúzió
A fentieken kívül persze még számos játék szerepelteti az éjszakai lényeket, még ha nem is főszereplőként tárja elénk őket, elég csak az Oblivionra gondolnunk, vagy éppen a Fallout harmadik részére.
Arra a kérdésre, hogy miért nem jelent meg mostanság vérszívós játék, senki sem tudja biztosan a választ. Egyrészről a mostanában filmekben szereplő vámpírok meglehetősen feminimek, és bár szerelmes sztorikban tökéletesen megállják a helyüket, a monitorainkon biztosan elvéreznének. Másrészről lehet, hogy csak késik a hullám, hisz ha belegondolunk, míg a mozikban az évtized közepén volt a zombik inváziója, addig játék formájában a tavalyi évben özönlöttek el minket. Akárhogy is legyen, remélem a fentebb felsorolt szerény lista elég támpontot nyújt mindenkinek, aki most kezd ismerkedni a vámpíros játékokkal.