Kihalt sztyeppéken

A S.T.A.L.K.E.R. széria

2007 tavaszán történt, hogy a boltok polcain landolt a GSC Gameworld S.T.A.L.K.E.R. Bár a megjelenése nem egyszer el lett csúsztatva, szerencsére egyszer sem olyan mértékben, mint a Duke Nukem Forever esetében, így eshetett meg az, hogy azzal ellentétben az "ukrán csoda" az előbb említett időpontban végre a nagyközönség számára is elérhetővé vált.

Ugyan a játék a megjelenéskor tartalmazott bőven hibát, néhány ragtapasszal később közel tökéletesnek volt mondható. A hamisítatlan hangulat mellett a játék egyik fő erénye nem más volt, mint az úgynevezett A-Life, azaz a program mesterséges intelligenciáért és általános viselkedéséért felelős része. Nem egy sandbox alkotás hevert már akkor a boltok polcain, azonban a S.T.A.L.K.E.R. volt mondhatni az első, amely igazán élő környezetet volt képes felmutatni. Nem számított, hogy mit tesz a játékos, cselekvéseitől függetlenül minden úgy viselkedett, ahogyan azt a való életben elvárnánk. A kutyák falkákba verődve vadásztak, vaddisznók védték a területüket, vagy éppen sztalkercsapatok rótták a kihalt vidéket, s ha konfliktus alakult ki közöttük, akkor megindult a territóriumért folytatott harc.

A játék egyébiránt egy hatalmas bejárható területet biztosított a kalandozók számára, azonban sikerült elkerülnie azt, hogy ezáltal unalmassá, monotonná váljon a táj felfedezése. Ez nem másnak volt köszönhető, minthogy a GSC Gameworld megtalálta a tökéletes egyensúlyt a szabad játékmenet és a kötött feladatok között, így bár terelgetett minket az előre kijelölt mederben, nem éreztük úgy, mintha drótpályán haladnánk.

Másfél évvel az alapjáték megjelenése után megérkezett a széria második része. Bár a Clear Sky nem egyenlő a S.T.A.L.K.E.R. 2-vel, mégis annyi újítást, változtatást tartalmazott, mint más szériák esetében a nagybetűs újabb rész. Intenzívebbek lettek a frakcióháborúk, a történet kidolgozottabb volt, ezen felül számos apró újítás kapott helyet, s sokat finomítottak a játék mechanikáján.

A harmadik felvonás már 2009-ben megjelent, igaz azonban, hogy csak ukrán, majd később német nyelven vált elérhetővé, s az angol verzióra egészen a tavalyi év februárjáig kellett várniuk a rajongóknak. A Call of Pripyat bár sok szempontból beváltotta a hozzá fűzött reményeket, mégis hiányérzet fogta el az embert, amint elkezdett peregni szemei előtt a stáblista. Az előző epizódokból ismert kérdések megválaszolatlanok maradtak, emellett a játék vége meglehetősen csöpögősre sikeredett, ami egy-egy romantikus film esetében biztosan elnyerte volna a néző kegyeit, de egy S.T.A.L.K.E.R. nevet viselő program esetében inkább fintorgásra késztette a játékosokat.

A Fallout széria

Bár úgy lenne illő, hogy részletesen bemutassam a sorozat első részeit is, jelen cikkben csak az "újkori" epizódokra fogok kitérni, hiszen míg előbbiek számtalan leírásban lettek az egekig marasztalva, addig az utolsó két részt meglehetősen kritikusan fogadták az emberek, holott a maga nemében mindkettő elég közel áll a tökéleteshez, bár botorság lenne azt mondani, hogy hibátlanok.

A Fallout 3 megjelenésére 2008 őszén került sor, s az első részek rajongói között meglehetősen nagy vihart kavart az eljövetele. Eleinte sokan egy olyan játékot vártak, amely abszolút hű az első epizódokhoz, mindösszesen technikailag lesz fejlettebb. Ahogyan egyre több infó került ki a játékról, úgy vált egyre tisztábbá a tény, hogy a játékmenet merőben el fog térni a nagy elődöktől. A program alatt a Bethesda közkedvelt motorja, név szerint a Gamebyro dübörgött, mely egyben azt is jelentette, hogy a közkedvelt izometrikus nézet helyett a széria harmadik felvonásában már az Oblivionhoz hasonlatosan FPS/TPS nézet lesz a használatos. Ebből kifolyólag a harcrendszer is át lett szabva, a körökre osztott csatákat felváltották a valós idejű ütközetek, melyek következtében a játék sokkal pörgősebbé vált.

A régi részek rajongóit teljesen megosztotta a harmadik rész, s bár lehetett utálni a töménytelen mennyiségű újdonságért, azt a legelvetemültebb fanatikusoknak is be kell látniuk, hogy a játék nagyon jól sikerült. A megújult nézetnek köszönhetően sokkal könnyebb volt beleélnünk magunkat a Bethesda által felépített világba, a harcok dinamikusabbak lettek, megmaradtak a szerepjátékos elemek, mindezek mellett pedig nem egy utalás volt található az első részekre. Piros pont jár a fejlesztőknek a DLC-k mennyiségéért, amelyek között ugyan volt nem egy olyan, ami nem nyerte el mindenki tetszését, ez inkább ízlés kérdése volt, mintsem a letölthető tartalmak minőségéé.

A játék következő része két évvel a Fallout 3 után jelent, s bár a felszínen minden maradt úgy, ahogyan az előző epizódban volt, valójában komoly változások történetek a háttérben. A játékot nem a Bethesda készítette, hanem az Obsidian, amelyben azonban több ex-Black Isle tag is található, akik az első részeket is összekalapálták, még anno az előző évezredben.

Akárcsak a Clear Sky a S.T.A.L.K.E.R. esetében, úgy a New Vegas sem véletlen nem kapott új számozást, hiszen nem teljes értékű új epizódról van szó. Bár a készítők sokat finomítottak a játék mechanizmusán, kigyomlálták a harmadik epizód hibáit, újdonságot nem sok tudtak felmutatni benne. A cselekmény a harmadik rész keleti parti kitérője után visszakerült a kaliforniai vidékre, ezen felül sokkal több utalás került bele az első két részre vonatkozólag, amelyek nem egyszer megmosolyogtathatták azok hű - és jó memóriával rendelkező - rajongóit.

The Fall: Last Days of Gaia

Tanulni csak a legjobbtól szabad, ezzel valószínűleg a legtöbb ember tisztában van. Nos, ez az igazság valószínűleg a Silver Style csapat berkeiben is felütötte a fejét, s amikor úgy gondolták, itt az ideje, hogy ők is előálljanak valami poszt-apokaliptikus alkotással, a Fallout 2-re esett a választásuk. A gond csak az, hogy a játék jól sikerült részei mellett az összes létező hibát sikerült lemásolni a Black Isle alkotásából, sőt, ez utóbbiakra még sikerült is rádobni egy lapáttal.
A játék világa kíssé hasonlít a Falloutban megismertre, a stílus azonban egészen más. Bár vannak közös motívumok, mint például a taktikus harc, a The Fall sokkal "realistább" játék, sokkal szerteágazóbban mutatja be, milyen is lenne a való élet az általunk ismert világ pusztulása után.

A játék egy gyöngyszem a maga nemében, ám akárcsak a fentebb említett Black Isle alkotás esetében, a megjelenésekor játszhatatlan volt. Nyolcvankét javítással később a játék már közel áll ahhoz, hogy azt mondhassuk rá, hogy technikailag rendben van - főleg engine bugok még előfordulnak, illetve még mindig hatalmas vasigénnyel rendelkezik -, sajnos azonban a kezdeti éles kritikák rányomták a bélyeget a Silver Style játékára, így meglehetősen kevés az olyan játékos, aki ténylegesen végigjátszotta volna a játékot. A személyes véleményem az, hogy bárki nyugodtan nekieshet, aki egy kis poszt-apokaliptikus hangulatra vágyik, sajnos ugyanis nem sok ilyen alkotás van a piacon - ellenben például a második világháborús játékokkal -, így az atmoszféra rajongói nem tehetik meg azt a luxust, hogy semmibe veszik a The Fall: Last Days of Gaia-t.

Borderlands

Az ember eredendően társas lény, s hála a technikai adottságoknak, a távolság már nem lehet akadály abban, hogy egy jót beszélgessünk a messze lakó rokonainkkal, vagy éppen a haverokkal vállvetve daraboljuk az életünkre törő zombikat. A poszt-apokaliptikus játékokban azonban valamilyen furcsa oknál fogva nem találkozhattunk ilyen opcióval, egészen a 2009-es év őszéig, amikor a Gearbox Software elhozta nekünk az év egyik legütősebb világvége témájú RPG-jét.
Ha a játékot úgy kezelnénk, mint egy "singleplayer-only", azaz csak egyszemélyes játékra kihelyezett alkotást, akkor nem feltétlen beszélhetnénk az év egyik legütősebb programjáról. Kétség sem fér hozzá, hogy a "Határvidékek" önmagában is nagyon élvezetes, azonban az igazi erejét, a valódi élvezetet a kooperatív játszma adja.

Ami még nagyon különleges a programban, az nem más, mint a kinézete. A játék alatt az Unreal Engine hármas verziója dübörög, a látvány mégsem hasonlít arra, amit ettől a motortól megszokhattunk. Az engine-t erősen módosították, így a minél élethűbb ábrázolás helyett rajzfilmes kinézetre, cell-shaded grafikára számítson az, aki nekiül a Gearbox Software játékának.

A történet a jövőben játszódik, egy Pandora nevű világot, ahova azért érkeznek a kincsvadászok, hogy egy legendás menedék nyomára bukkanjanak. Hősünk is ilyen indíttatásból keresi fel a baljós nevű bolygót, ahol rögtön kapcsolatba is lép vele egy rejtélyes nő, aki azt állítja, hogy a menedék létezik, mi több, mi vagyunk arra hivatottak, hogy megtaláljuk. A fordulat nem meglepő, így mi sem akadunk ki rajta különösebben, így meg is indulhat a harc a rejtélyes hely megtalálásáért. A leggyorsabb mindent visz, a második helyezés pedig nem opció, de ez már csak így szokott menni a kietlen határvidékeken.

Metro 2033

Még ha nem is mindent, elég sokat elmond a játékról, ha megemlítem azt, hogy a készítők ukránok. Míg a csili-vili FPS-ek rajongói ezt olvasva valószínűleg húzzák a szájukat, addig azok, akik már játszottak a keleti szomszédainktól érkező játékkal, tisztában vannak vele, hogy ez csakis jó ómen lehet. Megsúgom, az.
A Metro 2033 megjelenése egy várakozásokkal teli időszak végét jelentette, s mikor megjelentek az első tesztek róla, szinte mindenki egyszerre sóhajtott fel; a játék ugyanis kiválóan sikerült. Nem tökéletes, megvannak a maga hibái, azonban az atmoszféra, a feledhetetlen hangulat mindenért kárpótol.

Nem meglepő módon a játék 2033-ban játszódik, sőt mi több, Moszkva metróalagútjaiban, ahol az emberi faj utolsó képviselői próbálják túlélni az embertelen körülményeket.

Ugyan elsőre úgy tűnhet, hogy párhuzamot vonhatunk a S.T.A.L.K.E.R. széria képviselői és a 4A Games alkotása között, alapjaiban véve más a két program. Bár mindkét játékot a keleti szomszédaink hozták el nekünk, s egyaránt kiemelt szerepet kap a hangulat, a S.T.A.L.K.E.R. sokkal több szerepjátékos elemmel büszkélkedhet, míg a Metro 2033 lineárisabb FPS-ekhez áll közelebb. Azonban, ha belegondolunk, ebben nincs semmi különös, hiszen nyilván kötetlenebb egy játék, ha végeláthatatlan pusztákra röpíti el a játékost, mintha egy föld alatti metróhálózat mélyét mutatná be neki.

Az itt felsorolt programokon felül természetesen akadnak még poszt-apokaliptikus játékok, viszont a cikkbe több okból is csak ennyi kerülhetett be. Egyrészt nem szerettem volna olyan hosszú irományt kiadni a kezeim közül, amely olvasásához ajánlott kellék a pelenka és a hideg elélem, másrészt a fentebb az említett programok azok, amelyekhez személyesen volt szerencsém, s így nyugodt szívvel tudom ajánlani.

A jövő
Hogy mit hoz a jövő a stílus rajongói számára, az még kérdéses. Tárt karokkal várjuk az id Software-féle Rage-et, a S.T.A.L.K.E.R. 2-t, illetve a Fallout Online-t is. Sajnos azonban a poszt-apokaliptikus stílus nem a legfelkapottabb közé tartozik, éppen ezért örülünk annak, hogyha évente egy-két ilyen jellegű alkotás megjelenik. Mint azt tudjuk, a remény hal meg utoljára, így a stílus híveinek sem szabad feladni azt. A legjobb, ha bízunk abban, hogy egyszer a felperzselt világban játszódó programok is olyan felkapottá válnak, mint amilyenek az élőholtas alkotások voltak az elmúlt három-négy évben.