Xbox Event összefoglaló

2013. május 21.
77.7651
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Napok, sőt hetek óta már csak arra vártunk, hogy a Microsoft bejelentse következő generációs Xbox konzolját, és néhány perccel ezelőtt végre megtörtént a csoda, így a redmondi óriás hivatalosan is megerősítette az Xbox One-t, avagy az Xbox 360 utódját. A nagy előadást Don Mattrick kezdte meg, aki egy rövid kis időhúzást követően hivatalosan is bemutatta a készüléket, ami rendkívül modern, sőt mi több, elegáns formavilággal rendelkezik.
 


Hogy rögtön a mély vízbe dobjunk titeket, lássuk a masinát hardverügyileg, amivel semmiféle meglepetést sem okozott számunkra a Microsoft, így a korábban beharangozott 64 bites architektúra mellett egy 8 magos processzor, 8 GB RAM és egy 500 GB-os HDD vár majd ránk, méghozzá USB 3.0-ás csatlakozással, valamint Blu-ray meghajtóval kiegészülve. A konzol érdekessége az lesz, hogy három operációs rendszer is szolgálatot teljesít majd rajta, így az elhangzott információk szerint egy sajátos rendszer szükséges majd az Xbox One játékos oldalához, egy Windows-alapú szisztéma az internetes alkalmazásokhoz és szolgáltatásokhoz, míg egy harmadik a kettő összefogására. Természetesen alapos megújuláson esik át a next-gen konzol kontrollere is, ám a külsőségek mellett komolyabb módosulást nem tapasztalhatunk majd, nem úgy az újgenerációs Kinect esetében! A kérdéses mozgásérzékelős vezérlő tekintetében tapasztalhatjuk majd ugyanis a legtöbb módosulást, így tulajdonképpen egy 1080p felbontású kamerát kapunk általa, ami végre lagmentesen, fennakadások és késlekedések nélkül, simán tudja majd követni testmozgásunkat, de sokkal pontosabb lesz a hangfelismerés terén is, ergo nem csak a konzol hardverével, hanem ezzel a kiegészítővel is óriásit lép majd előre a Microsoft.

Xbox Event összefoglaló - 2. kép

A hardveres rész után lássuk a szoftveres oldalt, hiszen a várakozásoknak megfelelően egy új Xbox Live kerül rendszeresítésre az Xbox One-hoz. Habár állandó internetkapcsolatról a prezentáció alatt nem hallhattunk, de az új Live-ot már megnézhettük a gyakorlatban, és szó szerint lenyűgöző volt, amit láthattunk. Az első és legfontosabb, hogy a Kinect fejlődése miatt el is felejthetjük a manuális bejelentkezést és a kontrolleres használatot, hiszen egyszerű vezényszavakkal bármit megvalósíthatunk a szisztéma keretein belül, sőt mi több, még a bejelentkezés is automatikusan zajlik majd, ha a szenzor felismert minket. Minderről egy elképesztő bemutatót is tartott a Microsoft, aminek köszönhetően számtalan egyéb részlet is kiderült az újabb lehetőségekről. Az Xbox One egyébiránt nem csak a játékokra, hanem a filmnézésre és a zenehallgatásra is komoly figyelmet fordít, sőt, a látványos prezentáción a gyakorlatban is megtapasztalhattuk, hogy milyen egyszerű lesz váltogatnunk akár hanggal, akár kézmozdulatokkal a funkciók között, sőt, keverhetjük is az opciókat, így filmnézés közben például Skype-olhatunk vagy internetezhetünk is. A nagy kérdés csak az, mindebből mit fogunk tudni majd elérni Magyarországon?

Xbox Event összefoglaló - 3. kép

Az Xbox Live-ot egyébiránt az Xbox One esetében világszerte 300 ezer szerver fogja megtámogatni, és érdekesség, hogy maximálisan felhőalapúvá változik a rendszer legtöbb lehetősége, így mentéseinket, videóinkat és egyéb adatainkat is felhőben és nem a masina merevlemezén tároljuk majd. Az Xbox One-nal kapcsolatban egyébiránt a Microsoft megerősítette, hogy még az idén a boltok polcaira kerül, de pontosabb dátum egyelőre nem szivárgott ki róla.

Xbox Event összefoglaló - 4. kép

A hardver bejelentése és bemutatása után jött a konferencia második fénypontja, amikor a játékok kerültek a középpontba. Elsőként - magunk sem értjük miért - az Electronic Arts állt színpadra, akik bejelentették, hogy összes sportjátékukat leszállítják majd Xbox One-ra is, így egy új UFC, egy új NBA Live és egy új Madden mellett a FIFA 14 is érkezni fog, méghozzá minden egyes címüket egy vadonatúj grafikus motor, az EA Sports Ignite fogja meghajtani. Az EA óriási változásokat és előrelépéseket ígért, méghozzá igazi újgenerációs élménnyel párosulva.










Xbox Event összefoglaló - 5. kép

Az Electronic Arts kissé unalmas, de mindenképpen látványos prezentációja után a várakozásoknak megfelelően lehullt a lepel a Forza 5-ről, amiről a Microsoft az E3-ra ígért bővebb részleteket, de azt már így is elárulták - néhány elképesztően látványos felvétel mellett -, hogy a Turn 10 fejleszti és az Xbox One egyik kezdőcíméről van szó.




Xbox Event összefoglaló - 6. kép

A következő Xbox One-exkluzív alkotást a Remedy prezentálta az előadáson, és az Alan Wake folytatása mellett egy rendkívül érdekes, már most húzócímnek tekinthető darabot mutattak be Quantum Break névvel, amiben misztikum, akciók és egyéb érdekességek is láthatók voltak a rövidke teaser trailer alatt. Valamit tudnak ezek a finn srácok...




Xbox Event összefoglaló - 7. kép

A Remedy bejelentése után újabb meglepetés következett! Habár a színpadon feltűnt a Halo-sorozat logója, legnagyobb bánatunkra mégsem egy új Halo-epizódot jelentettek be a Microsoft emberei, hanem egy élőszereplős filmsorozatot, amelyet maga Steven Spielberg rendez. Sajnos ezzel kapcsolatban bővebb információk még nem láttak napvilágot, de azt már így is tudjuk, hogy a Halo: The Television Series rendkívül ígéretes darab lesz, mindemellett pedig várhatóan kizárólag az Xbox One megvásárlói láthatják az epizódokat.




Xbox Event összefoglaló - 8. kép

Habár magunk is meglepődtünk, de az Xbox One bemutatója már csak egy utolsó nagy leleplezést tartogatott számunkra, méghozzá a Call of Duty Ghosts képében, amiről kiderült, hogy DLC csomagjai egy ideig konzol-exkluzív darabok lesznek, a mögé pakolt új grafikus motor pedig - az alábbi videókon is látható - eszméletlen kellemes látványt fog nyújtani, így nem hazudtak a fejlesztők, amikor komoly reformációt ígértek nekünk. Ez azonban még nem minden! Kiderült, hogy a játékban egy apokaliptikus Amerikát ismerhetünk majd meg, amelyben a Ghosts elit osztag bőrébe bújva kell rendet tennünk a különböző hadszíntereken. A leleplezésből kiderült, hogy az egy- és többjátékos mód is komoly változásokon megy keresztül, így előbbiben megjelennek hűséges társainkként a kutyák, utóbbiban pedig kooperatív mód és dinamikus térképek is várhatók, de a rombolhatóság jegyében olyan apróságok is feltűnnek majd, mint például a betörhető ajtók és így tovább.




Ezzel sajnos véget is ért a Microsoft nagy Xbox One bemutatója, de a redmondiak megígérték, hogy az idei E3-on folytatják a showt, így ott és akkor további nagy bejelentésekre készülhetünk!

Az Xbox One bemutatóját élőben közvetítettük, ha kíváncsi vagy a liveblogra, klikk ide!
nagy előadást Don Mattrick kezdte meg, aki egy rövid kis időhúzást követően hivatalosan is bemutatta a készüléket, ami rendkívül modern, sőt mi több, elegáns formavilággal rendelkezik. '>
79 hozzászólás

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 14 napja

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 14 napja

Vendég írta:
Ez ugyanolyan fostalicska pc mint a ps4 mosolygó smiley
Utálat....
A PC viszont nem fostalicska. Azt legalább fejleszthetem. Úgyhogy ez nem annyira helytálló szöveg...mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 14 napja

Ez ugyanolyan fostalicska pc mint a ps4 mosolygó smiley
Utálat....

válasz erre

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 14 napja

szerintem nagy népbutitás ez az egész konzolosdi egy kivétellel és azt be kell vallanom a NINTENDO. Ök talán az utolsó valóban konzolt gyártó cég rádásul super játékokkal. Az ö céljuk a szórakoztatás nem a paraszt vakitás meg a megfigyelés kiismerés..... Gondolkodjatok már el süt az uj generációtól az eröszak a kizsákmányolás a bün! Lövölde meg verdák meg a bün mindenhol. A játék nevel is de igy csak idioota brevikek érkeznek agyatlan nullák és a kivánság listák élén ez a semmi van. xbox one, ps 4..... Aki mást képvisel kicsinálnák de nem tudják a Nintendo elintézi öket ezeket az imperialista spy-okat nyelvnyújtó smiley Lessek meg a kinectjükkel ahogy lekakilom majd öket az elmebeteg templomosaikkal...

válasz erre

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 14 napja

Brutálisan ronda lett a gép. Ezt biztos hogy nem teszem be a szobámba. Kuka az egész. PS4. Ennél csak szebb lehet!

válasz erre

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 14 napja

Vendég írta:
A GPU-val kapcsolatban semmilyen infót sem osztottak meg a bemutatón?meglepett smiley
Nem. pedig engem is érdekelt volna. Gondolom majd az éppen aktuális csúcs kerül bele.

válasz erre

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 14 napja

A GPU-val kapcsolatban semmilyen infót sem osztottak meg a bemutatón?meglepett smiley

válasz erre

Raiden

13 éve, 1 hónapja és 14 napja

Vendég írta:
Mondjuk kemény hogy kinect nélkül nem megy. Ergo folyamatosan lát a kamera... Még az okostévéken is húzható rá egy takarófül...
Gépesítették a III/III-as alakulatot.kacsintó smiley

válasz erre

Raiden

13 éve, 1 hónapja és 14 napja

Vendég írta:
Ne vedd meg, nem fog kukkolni.
röhögő smiley Ez jó...

Végül is,mindegy milyen technikai eszközön keresztül figyelik meg a jónépet.

válasz erre

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 14 napja

Mondjuk kemény hogy kinect nélkül nem megy. Ergo folyamatosan lát a kamera... Még az okostévéken is húzható rá egy takarófül...

válasz erre

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 14 napja

Vendég írta:
öszintén bevalva ez mar egy pc joyal egy nagy rakás büdi volt ez is mint a ps4. eltüntetik a konzolokat szerencse hogy a nintendo nem áll be a sorba. egyszoval nulla alatt 2-vel volt ez a nagy "csoda"
semmi egyedi semmi az egvilágon csak beleshetnek mostantol a nappalingba is lehalgathatnak megfigyelhetnek mi meg marhak fizetünk es erte es ujjongva gyüjtögetünk kuporgatunk rá. brávo. rabszolgák. jön az e3 es jön mario meg yosi es remélem pár szem felnyilik par agy megvilagosodik de nem uy tünik mindenki meg van babonazva. juj de jo ez kell nekem... ez??? minek???? fifa 10000 stb
Ne vedd meg, nem fog kukkolni.

válasz erre

Raiden

13 éve, 1 hónapja és 14 napja

"semmi egyedi semmi az egvilágon csak beleshetnek mostantol a nappalingba is lehalgathatnak megfigyelhetnek mi meg marhak fizetünk es erte es ujjongva gyüjtögetünk kuporgatunk rá. brávo. rabszolgák."

Sajnos ez nem is annyira képtelen ötlet,mint amilyennek elsőre látszik.Csak pontos információk alapján lehet bármit-kit is kontrollálni,ezt minden józan ésszel rendelkező ember tudja.Az emberi faj pedig nem arról híres hogy engedi a folyamatokat saját természetük szerint zajlani,mindent irányítani-uralni,minden áron-minden eszközzel.

válasz erre
1234567a(z) 7 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
bellafreya profiljasmartlivingcurtains profiljaManiac profilja