Xbox Event összefoglaló

2013. május 21.
77.7621
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Napok, sőt hetek óta már csak arra vártunk, hogy a Microsoft bejelentse következő generációs Xbox konzolját, és néhány perccel ezelőtt végre megtörtént a csoda, így a redmondi óriás hivatalosan is megerősítette az Xbox One-t, avagy az Xbox 360 utódját. A nagy előadást Don Mattrick kezdte meg, aki egy rövid kis időhúzást követően hivatalosan is bemutatta a készüléket, ami rendkívül modern, sőt mi több, elegáns formavilággal rendelkezik.
 


Hogy rögtön a mély vízbe dobjunk titeket, lássuk a masinát hardverügyileg, amivel semmiféle meglepetést sem okozott számunkra a Microsoft, így a korábban beharangozott 64 bites architektúra mellett egy 8 magos processzor, 8 GB RAM és egy 500 GB-os HDD vár majd ránk, méghozzá USB 3.0-ás csatlakozással, valamint Blu-ray meghajtóval kiegészülve. A konzol érdekessége az lesz, hogy három operációs rendszer is szolgálatot teljesít majd rajta, így az elhangzott információk szerint egy sajátos rendszer szükséges majd az Xbox One játékos oldalához, egy Windows-alapú szisztéma az internetes alkalmazásokhoz és szolgáltatásokhoz, míg egy harmadik a kettő összefogására. Természetesen alapos megújuláson esik át a next-gen konzol kontrollere is, ám a külsőségek mellett komolyabb módosulást nem tapasztalhatunk majd, nem úgy az újgenerációs Kinect esetében! A kérdéses mozgásérzékelős vezérlő tekintetében tapasztalhatjuk majd ugyanis a legtöbb módosulást, így tulajdonképpen egy 1080p felbontású kamerát kapunk általa, ami végre lagmentesen, fennakadások és késlekedések nélkül, simán tudja majd követni testmozgásunkat, de sokkal pontosabb lesz a hangfelismerés terén is, ergo nem csak a konzol hardverével, hanem ezzel a kiegészítővel is óriásit lép majd előre a Microsoft.

Xbox Event összefoglaló - 2. kép

A hardveres rész után lássuk a szoftveres oldalt, hiszen a várakozásoknak megfelelően egy új Xbox Live kerül rendszeresítésre az Xbox One-hoz. Habár állandó internetkapcsolatról a prezentáció alatt nem hallhattunk, de az új Live-ot már megnézhettük a gyakorlatban, és szó szerint lenyűgöző volt, amit láthattunk. Az első és legfontosabb, hogy a Kinect fejlődése miatt el is felejthetjük a manuális bejelentkezést és a kontrolleres használatot, hiszen egyszerű vezényszavakkal bármit megvalósíthatunk a szisztéma keretein belül, sőt mi több, még a bejelentkezés is automatikusan zajlik majd, ha a szenzor felismert minket. Minderről egy elképesztő bemutatót is tartott a Microsoft, aminek köszönhetően számtalan egyéb részlet is kiderült az újabb lehetőségekről. Az Xbox One egyébiránt nem csak a játékokra, hanem a filmnézésre és a zenehallgatásra is komoly figyelmet fordít, sőt, a látványos prezentáción a gyakorlatban is megtapasztalhattuk, hogy milyen egyszerű lesz váltogatnunk akár hanggal, akár kézmozdulatokkal a funkciók között, sőt, keverhetjük is az opciókat, így filmnézés közben például Skype-olhatunk vagy internetezhetünk is. A nagy kérdés csak az, mindebből mit fogunk tudni majd elérni Magyarországon?

Xbox Event összefoglaló - 3. kép

Az Xbox Live-ot egyébiránt az Xbox One esetében világszerte 300 ezer szerver fogja megtámogatni, és érdekesség, hogy maximálisan felhőalapúvá változik a rendszer legtöbb lehetősége, így mentéseinket, videóinkat és egyéb adatainkat is felhőben és nem a masina merevlemezén tároljuk majd. Az Xbox One-nal kapcsolatban egyébiránt a Microsoft megerősítette, hogy még az idén a boltok polcaira kerül, de pontosabb dátum egyelőre nem szivárgott ki róla.

Xbox Event összefoglaló - 4. kép

A hardver bejelentése és bemutatása után jött a konferencia második fénypontja, amikor a játékok kerültek a középpontba. Elsőként - magunk sem értjük miért - az Electronic Arts állt színpadra, akik bejelentették, hogy összes sportjátékukat leszállítják majd Xbox One-ra is, így egy új UFC, egy új NBA Live és egy új Madden mellett a FIFA 14 is érkezni fog, méghozzá minden egyes címüket egy vadonatúj grafikus motor, az EA Sports Ignite fogja meghajtani. Az EA óriási változásokat és előrelépéseket ígért, méghozzá igazi újgenerációs élménnyel párosulva.










Xbox Event összefoglaló - 5. kép

Az Electronic Arts kissé unalmas, de mindenképpen látványos prezentációja után a várakozásoknak megfelelően lehullt a lepel a Forza 5-ről, amiről a Microsoft az E3-ra ígért bővebb részleteket, de azt már így is elárulták - néhány elképesztően látványos felvétel mellett -, hogy a Turn 10 fejleszti és az Xbox One egyik kezdőcíméről van szó.




Xbox Event összefoglaló - 6. kép

A következő Xbox One-exkluzív alkotást a Remedy prezentálta az előadáson, és az Alan Wake folytatása mellett egy rendkívül érdekes, már most húzócímnek tekinthető darabot mutattak be Quantum Break névvel, amiben misztikum, akciók és egyéb érdekességek is láthatók voltak a rövidke teaser trailer alatt. Valamit tudnak ezek a finn srácok...




Xbox Event összefoglaló - 7. kép

A Remedy bejelentése után újabb meglepetés következett! Habár a színpadon feltűnt a Halo-sorozat logója, legnagyobb bánatunkra mégsem egy új Halo-epizódot jelentettek be a Microsoft emberei, hanem egy élőszereplős filmsorozatot, amelyet maga Steven Spielberg rendez. Sajnos ezzel kapcsolatban bővebb információk még nem láttak napvilágot, de azt már így is tudjuk, hogy a Halo: The Television Series rendkívül ígéretes darab lesz, mindemellett pedig várhatóan kizárólag az Xbox One megvásárlói láthatják az epizódokat.




Xbox Event összefoglaló - 8. kép

Habár magunk is meglepődtünk, de az Xbox One bemutatója már csak egy utolsó nagy leleplezést tartogatott számunkra, méghozzá a Call of Duty Ghosts képében, amiről kiderült, hogy DLC csomagjai egy ideig konzol-exkluzív darabok lesznek, a mögé pakolt új grafikus motor pedig - az alábbi videókon is látható - eszméletlen kellemes látványt fog nyújtani, így nem hazudtak a fejlesztők, amikor komoly reformációt ígértek nekünk. Ez azonban még nem minden! Kiderült, hogy a játékban egy apokaliptikus Amerikát ismerhetünk majd meg, amelyben a Ghosts elit osztag bőrébe bújva kell rendet tennünk a különböző hadszíntereken. A leleplezésből kiderült, hogy az egy- és többjátékos mód is komoly változásokon megy keresztül, így előbbiben megjelennek hűséges társainkként a kutyák, utóbbiban pedig kooperatív mód és dinamikus térképek is várhatók, de a rombolhatóság jegyében olyan apróságok is feltűnnek majd, mint például a betörhető ajtók és így tovább.




Ezzel sajnos véget is ért a Microsoft nagy Xbox One bemutatója, de a redmondiak megígérték, hogy az idei E3-on folytatják a showt, így ott és akkor további nagy bejelentésekre készülhetünk!

Az Xbox One bemutatóját élőben közvetítettük, ha kíváncsi vagy a liveblogra, klikk ide!
nagy előadást Don Mattrick kezdte meg, aki egy rövid kis időhúzást követően hivatalosan is bemutatta a készüléket, ami rendkívül modern, sőt mi több, elegáns formavilággal rendelkezik. '>
79 hozzászólás

marco

13 éve, 1 hónapja és 14 napja

Vendég írta:
Aki tud angolul, annak ajánlom a videót megtekintésre:
youtube.com/watch?v=9ekOtn7L1N0
Kb így reagáltam én is.röhögő smiley

válasz erre

marco

13 éve, 1 hónapja és 14 napja

Matteo_GS írta:
Na persze...aztán véletlenül lecsúszik róla a rongy, és máris neten van a pités videód mosolygó smiley
Én nem pitével csinálom. Cheesecake rulez!röhögő smiley

válasz erre

Raiden

13 éve, 1 hónapja és 14 napja

skyman írta:
Sajna valóban arra felé halad a piac, hogy a mobil platform fog előtérbe keveredni. Most az a felkapott dolog. Pedig én se szoktam azon játszani, sose. De azért bízom benne, hogy maradni fog egy igazi, pc- konzolos mag, aki továbbviszi majd gyermekről gyermekre a mi platformjainkat röhögő smiley
Lesz mag ne aggódj,itt vagyok én is..kacsintó smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 14 napja

Aki tud angolul, annak ajánlom a videót megtekintésre:
youtube.com/watch?v=9ekOtn7L1N0

válasz erre

Matteo_GS

13 éve, 1 hónapja és 14 napja

marco írta:
Letakarod a kamerát...
Na persze...aztán véletlenül lecsúszik róla a rongy, és máris neten van a pités videód mosolygó smiley

válasz erre

skyman

13 éve, 1 hónapja és 14 napja

marco írta:
Ahogy a piac most alakul, lehet hogy már annyi sincs benne. Nem véletlen, hogy a Microsoft ennyire a tévét helyezte előtérbe, sajnos.

Sok piaci szereplő temeti a PC-t és itt hardvergyártókról van szó, akik ebből élnek. De ők is nyitnak más szegmens, jellemzően a mobilplatform felé.

Én magam nagyon remélem, hogy nem tűnnek el a PC-k és a konzolok, mert számomra a mobilplatform nem játékplatform, SOHA nem játszom mobilon és nem is tervezem.

De engem, minket és a kitartó hc gamer közösséget a tömegekkel szemben le****nak a gyártók, nekik kizárólag a profit számít - tisztelet a kivételnek. Van egyáltalán ilyen?meglepett smiley
Sajna valóban arra felé halad a piac, hogy a mobil platform fog előtérbe keveredni. Most az a felkapott dolog. Pedig én se szoktam azon játszani, sose. De azért bízom benne, hogy maradni fog egy igazi, pc- konzolos mag, aki továbbviszi majd gyermekről gyermekre a mi platformjainkat röhögő smiley

válasz erre

marco

13 éve, 1 hónapja és 14 napja

Vendég írta:
Na de mi lesz akkor, ha az XBOX reklamál, hogy nem tudja azonosítani a felhasználót, vagy úgy gondolja hogy nem nézed meg a műsorok közti reklámot, és megszakítja a szolgáltatást? röhögő smiley
Ja hát nyilván nem játék közben gondoltam.mosolygó smiley

De egyébként a válaszom Matteo_GS megjegyzésére volt reakció, miszerint "mit is tudsz tenni ellene otthon a számítógép előtt ülve?".

Ott még van választásod.röhögő smiley Kinectnél már nem lesz.geek smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 14 napja

marco írta:
Letakarod a kamerát...
Na de mi lesz akkor, ha az XBOX reklamál, hogy nem tudja azonosítani a felhasználót, vagy úgy gondolja hogy nem nézed meg a műsorok közti reklámot, és megszakítja a szolgáltatást? röhögő smiley

válasz erre

marco

13 éve, 1 hónapja és 14 napja

Matteo_GS írta:
Nem mondtam, hogy el kell fogadni, de mit is tudsz tenni ellene otthon a számítógép előtt ülve?
Letakarod a kamerát...

válasz erre

marco

13 éve, 1 hónapja és 14 napja

rDAVE írta:
Itt a bejelentés rövidebb verziója:
http://www.youtube.com/watch?v=KbWgUO-Rqcw röhögő smiley
Ez az eddigi legnagyobb! röhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 14 napja

Matteo_GS írta:
Amíg online vagy bármilyen módon is, már nem elég jó a terv mosolygó smiley
Őőő... proxy, vpn, tor???

válasz erre

Matteo_GS

13 éve, 1 hónapja és 14 napja

Vendég írta:
Tudok ellene tenni: nem veszek okos telefont, nem regisztrálok FB-ra, nem veszek új XBOX-ot... ez elég jó terv, nem? nyelvnyújtó smiley
Amíg online vagy bármilyen módon is, már nem elég jó a terv mosolygó smiley

válasz erre
1234567a(z) 7 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
smartlivingcurtains profiljaManiac profilja