Bár az elmúlt néhány évben szerencsére több értékelhető filmadaptáció született, azért a kilencvenes és a kétezres években rendre görcsbe rándult a gyomrunk, ha meghallottuk, hogy kedvenc videojátékainkat valaki megpróbálja átültetni a mozivászonra. Uwe Boll nevétől például mindmáig rémálmoktól gyötörve, sőt sírva ébredünk fel éjszakánként, de azért a súlyos fejbéli gondoktól szenvedő rendező alkotásait is megelőzte pár bődületesen rossz átdolgozás.
Az egyik ilyen volt például az 1994-es Street Fighter, mely az akkor éppen fénykorát élő árkád bunyós játékból szeretett volna mozifilmet készíteni, azonban a végeredmény mai szemmel minden lett, csak éppen jó nem. Pedig a készítők mindent bevetettek hozzá, ott volt ugyebár Jean-Claude Van Damme, akkor debütált Kylie Minogue, de Raul Julia is szerephez jutott, sőt mi több, a rendezői székbe egy olyan nagyágyú ült, mint Steven E. de Souza, aki még a forgatókönyv írását is magára vállalta. Minden adott volt tehát ahhoz, hogy egy kasszasiker szülessen, hiszen egy ilyen háttérrel gyakorlatilag nem lehet hibázni.
Hogy mégis mi csúszott félre az egész dologban, azt nemrégiben De Souza, avagy a mű rendezője személyesen elevenítette fel a The Guardian magazin újságíróinak egy interjú keretein belül, ami azért érdekes, mert közel 25 évig egyáltalán nem akart beszélni a műről, annak orbitális bukfencéről, de most végre tiszta vizet öntött a pohárba, és mint megtudtuk, nem csak ő hibázott.
Persze azért ő is kivette belőle a részét, amit jól mutat, hogy állítása szerint hiába kapott 30 millió dollárt a filmre, ennek tetemes részét nem egy jó sztorira vagy a látványra költötte el, sokkal inkább arra, hogy a híres szereplők számára harcművészeti képzéseket biztosított, merthogy enélkül gyakorlatilag béna pofozkodás lett volna csak az egész. Tovább nehezítette a rendező helyzetét, hogy bár a Capcom részben szabad kezet adott neki, azt azonban kikötötték, hogy csak híres színészeket hajlandóak viszontlátni a vásznon, így került végül Guile szerepébe Van Damme, miközben M. Bison-t Raul Julia személyesítette meg.
A rendező szerint a a Capcom kikötötte továbbá, hogy az utólag szerénynek titulált költségvetés ellenére mindenkit meg kell mutatni a képernyőn, hogy a végeredmény a lehető leghűségesebb legyen a játékhoz, De Souza azonban erről hallani sem akart, legfeljebb hét karakter átvételét engedélyezte, mert tisztában volt azzal, hogy eddig tud nyújtózkodni a takarójában, hovatovább úgy vélte, hogy több harcossal csak követhetetlenné válna a cselekmény. Bár ez utóbbi így sem lett valami egyértelmű, végül azért egy köztes egyezség született a két fél között.
A Capcom és a rendező közötti egyet nem értés mellett azonban már a harcművészeti tréningekkel is komoly probléma akadt. Byron Mann, avagy a Ryu-t alakító színész például úgy emlékezett vissza az oktatóra, mint akinek halvány lila fogalma sem volt arról, hogy mi fán terem a Street Fighter világa. Sőt, lényegében nekik sem, csak abban voltak biztosak, hogy több karakterről van szó, akik eltérő stílusban harcolnak, ők azonban mégis csak egy embertől tanultak, méghozzá egyetlen harcstílust, ami meg is látszott a végeredményen.
A problémás hátterét tovább nehezítette, hogy Raul Juliáról a forgatás során kiderült, hogy gyomorrákban szenved, ami alaposan megnehezítette a dolgot, a produkció végére például már nagyon rosszul nézett ki, ezért kénytelen volt a rendező gyakrabban háttérbe szorítani, holott az egyik főszereplőként bukkant fel a vásznon. Szintén nem könnyítette meg a forgatást a thaiföldi helyszín, ahol éppen extrém meleg uralkodott abban az időszakban, és nagyon nehéz volt folyamatosan frissen tartani a kamera előtt a színészeket, de az ország politikai helyzete is romokban hevert, a katonaság több helyen blokád alá vonta az utakat, ami gyakran óriási késéseket eredményezett a munkában.
A rendező visszaemlékezései szerint azonban semmi és senki nem nehezítette meg úgy a dolgát, mint a legnagyobb névnek számító Jean-Claude Van Damme. Akkoriban nem beszélhetett ugyan a dologról, de ma már kijelentheti, hogy extrém nehéz volt együtt dolgozni a színésszel. Felidézett egy konkrét sztorit, amikor Van Damme valamiért annyira felhúzta magát, hogy órákig nem volt hajlandó előjönni az öltözőkocsijából. Próbálta az asszisztense, próbálta ő előcsalni, de senkire nem hallgatott, így kénytelen volt felhívni Chad Rosent, a film producerét, aki sikerrel járt, ezáltal a híresség egy üveg pezsgővel lépett elő, majd miután Chad emberesen letolta őt, attól a ponttól teljesen megromlott a kapcsolat a színész és De Souza között, mely a munkálatokat is tovább nehezítette.
Roshan Seth, aki Dhalsimot formálta meg a vásznon, szintén előállt egy hasonló sztorival, mikor arról beszélt, hogy bár Van Damme elnöki lakosztályban lakott, ahol privát edzőterme volt, ő azonban mégsem használta azt. A lakosztály többi elemét azonban kiélvezte, sőt mi több, sokszor állítólag azért késett, mert nyíltan felvállalta, hogy az izmait pumpálja, vagyis injekciózta magát azért, hogy tökéletes alakja legyen. Robert Mammone, Blanka alakítója ehhez hozzátette, hogy Van Damme tényleg nehéz eset volt, gyakran úgy megmakacsolta magát, hogy az egész stáb rá várt, ezáltal egy egyórás forgatás is gyakran fél napig tartott miatta.
Ezzel a háttérrel nem meglepő tehát, hogy az 1994-es Street Fighter: Harc a végsőkig mozifilm olyan lett, amilyen. Az IMDb-n jelenleg 3,8/10-es értékelés hűen tükrözi, hogy ebből lényegesen többet is ki lehetett volna hozni, de miközben mindenki a rendezőt ostorozta, a fentiekből is látható, hogy nem csak az ő hibája volt mindez...
. Az meg elég durva hogy rákot diagnosztizálnak és lenyomja mégis a forgatást a színész (aki azóta sajnos el is hunyt). Ez maximális reszpekt.
Több ilyet kérünk! Örülök hogy újra látlak cikkezni is Maniac!!!! 
