Oliver Bowden - Assassin's Creed: Titkos keresztes háború

Úgy gondolom, hogy a Fumax már bizonyított a múltban azzal kapcsolatban, hogy mennyire lojális a videojátékosokkal szemben, illetőleg, hogy az általuk gondozott kiadványok minden esetben minőséget képviselnek. Abba most ne menjünk bele, hogy a videojátékos adaptációkon alapuló könyvek mennyi irodalmi értéket hordoztak, hiszen ez önmagában leginkább a szerző sara - már amennyiben sárnak lehetne nevezni azt, hogy egy iromány a szórakoztatás, illetve a játékokhoz való hűség miatt feladja némiképpen efféle értékeit.

Ez itt azonban nem egy középiskolai irodalomóra, ahol egy versbe mindenféle butaságot kell belemagyaráznunk a költői szabadság zászlaját magasra emelvén, hanem az Assassin's Creed: Titkos keresztes háború regény ismertetője, hiszen a kiadó jóvoltából ismét idő előtt belekóstolhattunk az olvasmányba, amire természetesen csöpögő nyállal és csillogó szemekkel vetettem rá magamat, mint a korábbi Assassin's Creed regények - valamint egyben a játékok - nagy-nagy rajongója. Az első néhány oldal, majd fejezet végigolvasását követően azonban hiába is mertem magamat ezzel a titulussal illetni, sikerült alaposan meglepődnöm. Az előző Assassin's Creed könyv, avagy a Testvériség ugyanis olyan véget ért, mint egy jobb szappanopera aktuális epizódja, magyarán tulajdonképpen nem volt neki, így az a regény egy alapos folytatásért kiáltott. Habár a Fumax korábban alaposan informált minket azzal kapcsolatban, hogy a legújabb "Orgyilkos Krédója" könyv nem a logika szerinti legutolsó megjelent Assassin's Creed videojátékon fog alapulni, hanem az első résszel megismert és megszeretett Altairon, ez az információ azonban számomra úgy elillant a könyv bejelentését követően, mintha nem is lett volna.

Éppen ezért volt különösen furcsa, amikor a kiadványt kicsomagolva, a borítón megláttam Altairt, az utolsó oldalra felírt ajánlót átfutva pedig rögtön megbizonyosodott előttem, hogy itt bizony az eddig sokak számára hiányzó láncszemet, a franchise legendás első részének kibővített történetét kapjuk meg valamivel több, mint 400 oldalba sűrítve. Mivel a legendás első epizód idestova 4-5 éve látott napvilágot, igencsak homályosak voltak az emlékeim azzal kapcsolatban, hogy miféle kalandokban is volt része Altair barátunknak, aki ugyebár konkrétan Ezio Auditorének, a korábbi könyvek és a későbbi játékok főhősének a leszármazottja is egyben. A fejezetek olvasása közben azonban szépen lassan azért visszatért minden emlékem, sőt mindennek hála alaposan ki is bővültek az ismereteim a történettel kapcsolatban, amely akkor olyannyira keszekuszának tűnt, hogy jobbára csak a lényeget értettem meg belőle, a körítést, de legfőképpen az előzményeket és a mellékszálakat azonban a Titkos keresztes háború segítségével sikerült felfognom. Ha másért nem, a Fumaxnak már ezért érdemes volt ennyit dolgoznia a könyvvel.

Aki esetleg elmulasztotta volna Altair akkori kalandjait, annak emlékeztetőül összefoglalnám a történetet. Mielőtt azonban belecsapnék a lecsóba, fontosnak tartanám megjegyezni, hogy Desmond Miles karakterét ezúttal is elfelejthetjük, az első néhány fejezetet követően pedig senki se ijedjen meg a sok-sok ismeretlen név és történés olvasatán, az első száz oldalban ugyanis garantáltan ki fog tisztulni a kép. Bevallom férfiasan, hogy Ezio két története után furcsa volt ilyen hirtelen átállni az új koncepcióba, ami ugyebár az 1100-as évekbe repíti az olvasót, de mivel Oliver Bowden ezúttal is azt a könnyed hangvételt alkalmazza, mint korábban, ezért nem tartott túl sokáig, hogy megszokjam az új környezetet, hiszen az orvgyilkosok, valamint a Templomosok közötti harc már ebben az időben is jelen volt, Ezio harci stílusa pedig teljes egészében Altair technológiáiból építkezett ugyebár, így csak a történetre és a kulcsfontosságú személyekre kellett alaposan odafigyelni ahhoz, hogy élvezhető legyen a könyv minden egyes momentuma.

Na, de lássuk valóban magát a történetet, amely Altair ibn La-Ahad köré épül fel. Azt már a játékból is tudtuk, hogy Altair egy meglepően laza, néha már mondhatni pökhendi alak, azt azonban álmomban sem gondoltam volna, hogy a siker kedvéért képes bajba sodorni az egész Testvériséget. Az első néhány fejezetből ugyanakkor az derül ki - amellett, hogy megtudunk egy nagyon fontos részletet Altair gyermekkorából -, hogy hősünk ok nélkül öldös embereket és még a rá bízott küldetést sem tudja sikeresen elvégezni, hiszen fontosabb számára a megbecsülés, mint az, hogy a mellette szolgálatot teljesítő két bajtársa is túlélje a kis kiruccanást. A trió ugyanis azt a feladatot kapta a Testvériség vezetőjétől, avagy Al Mualimtól, hogy raboljanak el számára egy nagyon fontos kegytárgyat, amire Robert de Sable-nek is fáj a foga. A küldetés során azonban az orvgyilkosok összetalálkoznak a Templomosok nagymesterével, ám Altair nem tudja fékezni dühét, így megszegve a Testvériség minden szabályát, rátámad a vezérre, ezáltal veszélybe sodorva saját és bajtársai életét is.

Robert de Sable ugyanakkor kegyelmes kedvében van, így elengedi Altairt azzal az üzenettel, hogy mondja el Al Mualimnak, adja fel terveit, a rivalizálásból ugyanis csak a Templomosok jöhetnek ki győztesen. Altair a megalázottságtól szenvedve, két társa halálának a terhével a vállán azonnal visszalovagol a Testvériség vezéréhez, aki érthető módon őrjöngeni kezd azért, amiért Altair elbaltázta a küldetést, ezzel pedig veszélybe sodorta a Testvériséget, megölette két bajtársát és még a kegytárgyat sem tudta megszerezni. Mikor már kezd elszabadulni a Pokol Altair és Al Mualim között, hirtelen belép az ajtón hősünk egyik bajtársa, akiről Altair úgy tudta, hogy meghalt a Robert de Sable közbeni összecsapásban, de a valóság az volt, hogy Malik túlélte a harcot sőt, sikerült végrehajtania a küldetést is. Karja ugyan megbénult, testvérét is elveszítette, de élt és elhozta a nagyfőnöknek azt a kincset, amire nagy szüksége volt a Testvériségnek ahhoz, hogy hosszútávon is fennmaradhasson.

Altair azonban mindezzel hatalmasat vétkezett, hiszen alapjaiban hágta át mindazt a szabályt, amit az orvgyilkosok rendjében tanult az idők során, így Al Mulaim egy kegyetlen büntetést szab ki rá. Habár a tettért egy átlagos orvgyilkos halállal lakolna, de nem Altair, aki a rend egyik legjobb tagja volt korábban. A nagymester ezért úgy határoz, hogy hősünket teljes egészében visszaminősíti kezdő orvgyilkossá, hogy kilenc, a Testvériségnek ártó élet kiontásával bizonyítsa lojalitását és biztosítsa ismét helyét a krédóban. Az igazi izgalmak nagyjából itt kezdődnek majd el a könyvben, amely kétség kívül az eddigi Assassin's Creed regények egyik leginformálisabb darabja, hiszen ami Ezio történetében csak körvonalazódott - ősi ellentétek és így tovább - az itt és most kivétel nélkül mind megválaszolásra kerül, ezáltal megérthetjük a Testvériség és a Templomosok közötti konfliktust, valamint azt is, hogy ebben a csatában nem minden esetben van jó és rossz oldal, sokkal inkább csak elvek.

Úgy érzem, hogy a Titkos keresztes háború - a nehéz kezdést követően - az egyik legpergősebb Assassin's Creed könyv címét is megérdemelné, de külön öröm volt számomra, hogy Oliver Bowden érezhetően többet foglalkozott a karakterek és helyszínek bemutatásával, valamint a reflektálással, így még a legjelentéktelenebb pillanatokat is kiemelten fontosnak érezhetjük, olyan részletességgel kerültek tálalásra. A Fumax munkájában természetesen ezúttal sem kellet csalódnunk, külön öröm volt számomra, hogy a kötés és minden egyéb illeszkedik a sorozat korábbi tagjához, habár én még a nyomdába kerülés előtt ráküldtem volna egy korrektort a könyvre, ugyanis feltűnően gyakran fordultak elő benne elírások és helyesírási hibák. Ennek ellenére a Titkos keresztes háború egy olyan regény lett, amely ismét arra hivatott, hogy szórakoztasson és alaposan bemutassa számunkra Altair kalandjait is, avagy a franchise igazi kezdetét. Habár új a főhős és újak a szereplők, Ezio sztorija után a történet szempontjából rendkívül fontos, hogy ismerjük az előzményeket, amelyet a Titkos keresztes háború fog elmesélni számunkra. Ismét dicséret jár a Fumax kiadónak, amiért pénzt és időt nem kímélve egy ilyen színvonalas kiadvánnyal látta el az olvasásra kiéhezett hazai játékosokat.