Egy grafikonnal szemléltetve az Assassin's Creed-sorozat az elmúlt években igencsak hullámzó útvonalat írt le, hiszen a mára már legendássá vált első epizód után a második rész - valamint annak mellékszálai - által lefektetett tökéletesség után a harmadik felvonás sokaknak csalódást okozott. Rengetegen temetni is kezdték a franchise-t, de a Ubisoft a kalózok korába repítő Black Flag segítségével bebizonyította, hogy van még élet a sorozatban, így nagy reményekkel várjuk az idén ősszel érkező ötödik epizódot is.
Érdekesség azonban, hogy a játékokkal ellentétben az egyes felvonásokhoz készült könyvek - amelyeket a Fumax kiadónak köszönhetően magyarul is élvezhetünk - egy egészen más grafikont rajzoltak le számunkra, hiszen az első négy regény egységes színvonalat képviselt, és leginkább csak a hazai kiadás minőségében érezhettünk javulást, míg a harmadik epizódhoz készült könyv alighanem a sorozat csúcspontját jelentette. Oliver Bowden ugyanis korábban mindössze annyit tett, hogy leírta, és nyersen, különösebb színesítések nélkül továbbadta nekünk az egyes játékok forgatókönyveit, ez azonban az Assassin's Creed: Árulásban teljes egészében megszűnt, így naplószerűen egy előzményt ismerhettünk meg benne, ami lassacskán hozzákapcsolódott az Assassin's Creed III történetéhez.
Mind a mai napig nem titkolom, hogy a kérdéses regény nagyon a szívemhez nőtt, életem egyik legjobb történelmi kalandregénye volt - pedig olvastam egyet és mást, még az amerikai történelmet feldolgozó darabokat is -, így alig vártam, hogy mit hoz majd ki Oliver Bowden az Assassin's Creed IV: Black Flagből, hiszen az egy percig sem volt kérdéses, hogy ez a játék is megkapja a saját könyvadaptációját, amiből végül egy olyan igazi mellékszál lett, amilyenre a rajongók talán már az első kötetek óta vártak. Őszintén nem hittem volna, hogy Olivernek sikerül túlszárnyalnia az Árulást, de most, hogy átrágtam magamat a Fekete lobogó történetén, bátran ki merem jelenteni, hogy mégis összejött neki!
Merthogy mit is vártunk az előző kötet előtt a könyvsorozattól? Összességében azt, hogy kiegészítse számunkra a játékokban megismert nagyszerű történeteket, extra adalékokat adjon az alapokhoz, és elmeséljen olyan dolgokat, amelyeket egy olyan akciódús videojáték, mint az Assassin's Creed soha nem tud majd, mert nem egy film, nem egy interaktív mozi, ahol a túlzásba vitt reflektálás vagy a hosszú monológok megengedettek lettek volna. Én már annak idején az első négy kötettől is ezt vártam, és nem azt, hogy tulajdonképpen szóról-szóra leírja nekünk a játék történetét egyfajta nyers forgatókönyvként.
Nyilván a változáshoz nem csak az kellett, hogy Oliver Bowden maga is megunja ezt a forgatókönyves stílust, hanem az is, hogy konkrétan a játéksorozat elment egy szabadabb, nyitottabb irányba, aminek köszönhetően a történet is szerteágazóbbá vált, mi több nagyobb teret engedett egy ilyen műnek, amit a harmadik részhez íródott naplószerű formula tökéletesen kivitelezett. Az író pedig most hasonló formát követ az Assassin's Creed: Fekete lobogó keretein belül is, csak éppenséggel egyfajta visszatekintésként, amolyan önéletrajzi jelleggel, természetesen a játékban megismert főhős, Edward Kenway oldaláról, aki - ha nem tudnánk - a harmadik epizódban megismert Connor nagyapja.
Az összesen négy fejezetre osztott kötet 1719-től meséli el a Kenway család legidősebb ismert tagjának történetét. Speciel itt máris füllentettem egy kicsit, hiszen a műből megismerhetjük Edward édesapját is, azonban ő az orgyilkosok és a templomosok háborújának szempontjából csak egy áldozatnak tekinthető, mondhatni jelentéktelen figura. Kétség sem fér hozzá, hogy a négy fejezet közül az első lesz a legizgalmasabb, amiben a játékban csak utalás szintjén szerepelt előtörténetet ismerhetjük meg alaposabban, avagy szóról-szóra megtudhatjuk, hogy miként vált Edward Kenway-ből, a kis falusi gyapjúkereskedő fiából először privatér, majd később a Karib-tenger rettegett kalóza.
Oliver Bowden ugyanis úgy tűnik, hogy nagyon belejött abba, miként azonosuljon a Kenway-családdal, ergo saját gondolatokkal vértezte fel Edwardot, aminek hála folyamatosan beleláthatunk majd hősünk fejébe, és olyan dolgokat is megtudhatunk, amelyeket a játékban értelemszerűen nem tapasztalhattunk meg, hiszen itt van hely, nekünk pedig akciók és interakciók híján van időnk is arra, hogy elmélyedjünk Edward gondolataiban, aki - valljuk be bátran - az Assassin's Creed-sorozat eddigi legellenszenvesebb és legönteltebb figurája, aki ezen a téren szerencsére egy lassú, de folyamatos felnőtté váláson megy keresztül az oldalakon.
Ami óriási bánatom a könyvvel kapcsolatban, hogy bár itt lett volna a lehetőség, Oliver Bowden mégsem szánt időt arra, hogy tanulmányozza a kalózok korát, avagy az 1700-as évek Amerikáját, holott a függetlenségi háborút - igaz, ott azért könnyebben beszerezhető a szakirodalom is - ezen a téren jobban lefestette előttünk. Most folyamatosan olyan érzésem volt, hogy a környezetet ok nélkül hanyagolja, és a klisékre építkezik, holott személy szerint azt is vártam a könyvtől, hogy egy kicsit alaposabb betekintést nyerjek a kalózok kultúrájába, ne csak a gyerekkorunk óta belénk nevelt sztereotípiákat pufogtassa végig, hogy a félszeműek tanulatlan és kulturálatlan ösztönlények voltak, akik csak az iváshoz, a gyilkoláshoz és a nők megbecstelenítéséhez értettek.
Hogy a magyar kiadásról is szóljak néhány szót, a Fumax ismét hozta a tőle megszokott minőséget, ami nem csak a tartalom, hanem a küllem tekintetében is igaz. A kiadó gondosan ügyelt például arra, hogy a gyűjteményben jól mutasson a könyv a sorozat többi tagja mellett, ezen felül azonban egy kis újdonságot is tapasztalhatnak a rajongók, hiszen a borító immáron nem csak fényesített lett bizonyos pontokon, hanem dombornyomott is, ezáltal Edward alakja kiemelkedik a síkből, ami rendkívül szemrevalóvá teszi a kiadványt. Külön kiemelendő egyébiránt a borító, ami az eddigi kötetek leghangulatosabb darabja lett, de összességében a magyar fordítás minőségével, leginkább nyelvezetével is nagyon meg voltam elégedve, alighanem ugyanis a Fekete lobogó lett a széria eddigi legolvasmányosabb darabja, ami szó szerint ettől letehetetlenné is vált.
Mindent összevetve Oliver Bowden legújabb Assassin's Creed-könyve ismét egy nagyszerű mű lett, ami újfent továbbrepítette a sorozatot a minőségi fejlődés útján. Én ugyan jobban örültem volna annak, ha a több mint 430 oldalnak legalább a fele játékon kívüli előtörténet lett volna, de panaszra így sincs okunk, hiszen az Assassin's Creed IV: Black Flagben megismert sztorit is olyan körítéssel és kikacsintásokkal élhetjük át, aminek köszönhetően élmény lesz újra átélni Edward Kenway kalandjait. Ha az eddigi Assassin's Creed-könyvek tetszettek, a Fekete lobogót garantáltan nem tudod majd letenni sem!
, be kellesz szerezni 
Mondjuk ezek legalább változatosak, nem úgy mint a game...
