Advertisement

Játékfejlesző-képzés indul - itt az Indie Game Maker!

2016. szeptember 18.
71.9391
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
marco profilja, adatai
marco
A Mesharray eddig a fotós és filmes ágazat mellett a grafikusok magas szintű, minden lényeges szakterületet érintő képzésére koncentrált, nem is csoda, hogy a hazai és nagyobb nemzetközi cégeknél szép számmal találhatóak az iskolából kikerült szakemberek. Az új ág, amely az Indie Game Maker elnevezést kapta, a Game Channel olvasók körében is jól ismert OtterWorks szaktudására építkezve indul hamarosan.
 


Az OtterWorks fejlesztői régóta vezetik hivatalos blogjukat a Game Channel-en, rengeteg érdekes anyaggal látták el az olvasókat, most pedig a srácok szaktudását is megízlelheti, aki jelentkezik az Indie Game Maker tanfolyamra, ahol a Unity motor alapjaira építkezve lehet majd elsajátítani az indie játékfejlesztés minden csínját-bínját.

A tanfolyamról, annak menetéről kérdeztük az OtterWorks srácait.


Milyen platformokkal, rendszerekkel ismerkedik meg, aki részt vesz az oktatáson?

- A tanfolyam a Unity engine-t veszi alapul, de kitekintünk más népszerű szoftverekre is (Unreal, CryEngine...). Megtanuljuk a valós idejű rendering korszerű megoldásait, szabályait, a játékok alapvető struktúráit. Lényegében minden fontos platformot érintünk (a mobiloktól kezdve a PC-n, konzolokon át a VR technológiákig).


Milyen elemekből épül fel az oktatási folyamat? Milyen hosszú maga a tanfolyam?

- Öt hétvége alatt érünk a tanfolyam végére. Az elméleti dolgok letisztázása után kiválasztjuk a célplatformunkat, majd nekilátunk felépíteni saját játékunkat, megtanuljuk az optimalizációs lehetőségeket majd a tanfolyam végén büszkén nyomunk egy menetet első önállóan készített játékunkkal.


Aki elvégzi a tanfolyamot milyen plusz tudással fog rendelkezni a játékfejlesztés és publikálás területén?

- Ez nyilván attól függ, milyen szinten van az illető. Ami biztos: pontosan érteni fogja, hogy a képernyőn mi is történik, ez miért tud a lehető legmagasabb teljesítmény mellett megvalósulni és adott célplatformon ki tudja használni a lehetőségeket (a tehetségesek még a korlátokat is).


A tanfolyam elvégzése után biztosított-e állandó munka, vagy gyakornoki lehetőség valahol?

- Mint minden más szakterületen itt is a munkaadók a lehető legjobb szakembereket keresik, így ez csakis a tanulókon múlik. Az biztos, hogy (főleg hazai viszonylatban) magas szintű rálátást és szaktudást szerezhet a tanfolyamon bárki ahhoz, hogy ebben az iparban tudjon elhelyezkedni, különösen a grafikai részen. Egy jó hírem van: az OtterWorks is nyitva tartja szemeit, mindig szívesen látjuk a tehetséges, lelkes kollégákat.


A Mesharray és az OtterWorks együttműködésében valósult meg az Indie Game Maker képzés

A Mesharray és az OtterWorks együttműködésében valósult meg az Indie Game Maker képzés


Néhány felmerülő idegen kifejezésre rátérve nyugtassatok meg mindenkit, hogy a szakkifejezésekben nem annyira jártas, de mégis lelkes fejlesztőpalánták számára is érthető tananyagról lesz szó.

Itt vannak például az alábbiak:

Mi az a Content setup?

- A különböző tartalmak behangolását hívjuk így, pl. egy űrhajó integrálása a játékba, a vizuális megjelenésének, animációinak és a hozzá tartozó hangok adott engine alatti működésre bírását nevezzük ezen a módon.

Mit értünk environment alatt?

- Szimplán az angolból jön, a környezetet értjük alatta amiben a játékos mozogni tud.

Mi az a Game prototype, asset és részecskerendszer?

- Game Prototype: az az első verzió amely alkalmas arra, hogy a játék alapvető működését kipróbálhassuk.
- Asset: minden olyan eszköz amelyet fel kívánunk használni. Lehet akár hanganyag, 3D modell, textúra, programkód vagy egy szimpla szöveg (text).


A tanfolyam egyik legfontosabb üzenete:

Az Indie Game Maker oktatás segítségével piacképes szakmai tudás birtokába jutsz. Az oktatás végén egy workshop keretében elkészítheted első, működő játékodat, mely garantáltan kihasználja a választott célplatform lehetőségeit és egyben kiváló futási teljesítményt ad.

Ha megtetszett a koncepció, ha te is úgy érzed, hogy elérkezett a pillanat, amikor új területen képeznéd magad, vagy éppen csak fejleszteni akarod meglévő tudásod, akkor talán mondanunk sem kell: ezt a lehetőséget kár kihagyni. Fontos megemlíteni azt is hogy az Indie Game Maker tanfolyam magánszemélyeknek áfamentes, hiszen az Mesharray államilag akkreditált státuszú oktató!

Ha érdekel az oktató is, ne hagyd ki a Meshmag.hu Balázzsal készített interjúját!

A tanfolyamról bővebben itt olvashatsz és jelentkezni is tudsz: Indie Game Maker tanfolyam.
11 hozzászólás

petrovicsz

6 éve, 10 hónapja és 27 napja

Lehetne inkább távoktatás. Mesharray drága és nem is mennék fel érte, de ha lenne netes távoktatás, arra nagyon szívesen befizetnék!

válasz erre

OtterWorks_Blogger

6 éve, 11 hónapja és 6 napja

Santonio írta:
Szuper lehetőség. Ha a mostanin nem is, de később én beiratkoznék. Van valami részletfizetési lehetőség egyébként? Vagy ne itt kérdezzek ilyesmit?
Kérdez itt is nyugodtan. Van részletfizetési lehetőség. Ráadásul kamatmentes. :-)

válasz erre

OtterWorks_Blogger

6 éve, 11 hónapja és 6 napja

Ronalddo írta:
De királyság! Hiánypótló tanfolyam!
Így igaz! :-)

válasz erre

OtterWorks_Blogger

6 éve, 11 hónapja és 6 napja

Eltohn írta:
OtterWorks nagy kedvenc, szeretem a játékaikat, de én maradok a autodidakta tanulásnál.
Köszi Eltohn ;-)

válasz erre

kpal

6 éve, 11 hónapja és 6 napja

Ha jobban értenék ehhez akkor nem lennék most külföldön . Kipróbálnám a tan folyamot .

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

6 éve, 11 hónapja és 6 napja

[Tiltott felhasználó!]

Santonio

6 éve, 11 hónapja és 6 napja

Szuper lehetőség. Ha a mostanin nem is, de később én beiratkoznék. Van valami részletfizetési lehetőség egyébként? Vagy ne itt kérdezzek ilyesmit?

válasz erre

rDAVE

6 éve, 11 hónapja és 6 napja

totyak írta:
Gondolom azért, ha odaesnék nulla tudással, belőlem nem faragnának játékfejlesztőt. Igazából engem ez a része nem is érdekel a dolognak, én csak játszani szeretek, de azért jó, hogy ilyen lehetőségek vannak manapság már az ifjúságnak a fejlődésre, tanulásra.
Azt írják a hivatalos oldalon, hogy programozni nem kell tudni, de 3D szoftver megfelelő ismerete szükséges hozzá.

válasz erre

totyak

6 éve, 11 hónapja és 6 napja

Gondolom azért, ha odaesnék nulla tudással, belőlem nem faragnának játékfejlesztőt. Igazából engem ez a része nem is érdekel a dolognak, én csak játszani szeretek, de azért jó, hogy ilyen lehetőségek vannak manapság már az ifjúságnak a fejlődésre, tanulásra.

válasz erre

Eltohn

6 éve, 11 hónapja és 6 napja

OtterWorks nagy kedvenc, szeretem a játékaikat, de én maradok a autodidakta tanulásnál.

válasz erre

Ronalddo

6 éve, 11 hónapja és 6 napja

De királyság! Hiánypótló tanfolyam!

válasz erre

 
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

Mikee profilja