Ismerd meg a World of Warcraft történetét! - 3. rész

2016. augusztus 10.
72.5691
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Shaquiry profilja, adatai
Shaquiry
Outlandre érkezve nyilvánvalóvá vált, hogy több ellenféllel kell szembeszállnunk, mint sejtettük. Miután megvetettük lábunkat Hellfire Peninsulán, ideje volt helyőrségeinket kiépíteni és kezdetét vehette az új világ és lehetséges szövetségesek felfedezése is. Folytatódik World of Warcraft történelmi sorozatunk!


A World of Warcraft történelmét összefoglaló cikksorozatunk első epizódját ITT találod, a másodikat pedig ITT. Ha nem olvastad még, a jelenlegi epizód előtt érdemes!

Vissza az ork gyökerekig

Hellfire Peninsuláról indult az a felfedező alakulat is, akik végül ráakadtak Nagrand területén a Mag'harokra, azokra az orkokra, akik nem korruptálódtak a fel által. Eredetileg a Vörös Himlő (Red Pox) miatt létrehozott karantén-táborban éltek, de a karantén olyan jól működött, hogy saját klánt alapítottak idővel és megúszták a démoni mágia befolyását is. Itt találkozhattunk Garrosh Hellscreammel is, aki a Mag'harok haldokló vezetőjének (Greatmother Geyah) utódja lett volna, ha összeszedi magát és nem a tábortűz mellett búslakodik, mondván, hogy apja vérvonala átkozott és a klánja bukásra lenne ítélve vezetése alatt.

Grom Hellscream

Grom Hellscream


Így Jorin Deadeye (Killrog fia) volt az, aki helyette a napi vezetői feladatokat ellátta. Thrall személyes beszélgetése vele (inkább lelkizés, mely során megmutatta Garroshnak, ki is volt az igazi Grom Hellscream és mit tett Mannoroth ellen) kellően motiválónak bizonyult, olyannyira, hogy Garrosh páli fordulatot vett, melyet később mi is a saját bőrünkön tapasztalhattunk.


Két tűz között: Shattrath városa

Outlandet egymás között felosztó erők - a Burning Legion hátrahagyott seregei és Illidan Stormrage vezette Illidari - között állt a naaruk által felügyelt Shattrath városa, ahol két frakció tevékenykedett a Sha'tar papság mellett (naarukat szolgáló papok). Az Aldorok és a Scryerek ugyan egymással nem nagyon tudtak együttműködni, de készek voltak az Azerothról érkező csapatokkal összefogni, hogy megtörjék a Légió és Illidan uralmát Outlanden. Shattrath városában találkozhattunk ekkor Khadgarral, Medivh egykori tanítványával, aki a várost őrző naaru, A'dal mellett egyfajta elöljáró szerepét töltötte be (és még nem követelt tőlünk megszámlálhatatlan mennyiségű Apexis crystalt).


Outland felszabadítása

Outland Burning Legion és az Illidari hatalma alóli felszabadítása komoly és többlépcsős terv nyomán valósulhatott csak meg. Első körben a Horda és a Szövetség Shadowmoon Valley-ben a netherdrake-ek megsegítésével, akik a Dragonmaw ork klán elnyomása alatt álltak, felajánlották az azerothi hősöknek, hogy bejuttatják őket Illidan csapatai mögé, hogy belülről bomlasszák a rendet.

A beszivárgott egységeknek sikerült Akamával, a Brokenek vezetőjével kapcsolatba lépni, aki maga is Illidan szövetségese volt, de aki ekkor már rég kiábrándult Illidanből, ugyanolyan gonoszt látott benne is, mint a démonokban és felajánlotta segítségét az Illidari vonalain belül. Tőle tudtuk meg azt is, hogy Illidan csúfot űzve egykori fogvatartójából, Maiev Shadowsongot bezárva tartja a Black Temple-ben. Ahogy azt is, hogy Magtheridon még él és Illidan a vérével fertőzi az orkokat a seregében.

Lord of Outland

Lord of Outland


A terv a következő volt. Először a "könnyebb" ellenfelekkel (ja, mert Magtheridon igazából szobacica volt, nem pit lord) kellett leszámolni, és eztán kellett határozottan kezdeni valamit Akama lebukását veszélyeztető Kael'thas-szal és Lady Vashj-sal a hordás és allis csapatoknak.

Hogy a helyzet ne legyen ilyen egyszerű, hőseinket ekkor visszahívták Azerothra, mert Medivh tornya sötétségbe borult és a Kirin Tor a mi közbenjárásunkat kérte a jelenség felderítésében. Mit volt mit tenni, csapot-papot, démont és Akamát hátrahagyva Karazhan tornyának bevétele lett az elsődleges feladat. A mágustorony kulcsát izgalmas kalandok közepette: időutazással magától Medivhtől kellett megszereznünk a Caverns of Time megnyitásával.

A bronz sárkányok ebben a küldetésben a minket segítő és a mi segítségünket kérő szerepbe is kerültek. Le kellett győznünk az Infinite sárkányokat, mielőtt megváltoztatják a múltat. Természetesen nem a nekünk kedvező módon. A kulcs megszerzését követően a mágustoronyba hatolva fény derült arra, hogy a Burning Legion aktívan tevékenykedik a toronyban Prince Malchezaar vezetésével, hogy új folyosót nyissanak a Legió erőinek.

Gyors tűzoltást követően Karazhanban csapataink visszatértek Outlandre, Magtheridon és sárkányölő Gruul Blade's Edge-ben gyorsan le is kerültek a hordás és szövetséges csapatok to-do listájáról. Elérkezett az idő, hogy Illidan közvetlen támogatói ellen indítsunk offenzívát. Csakhogy az egyik fő pártolója Ilidannek közben megunta a várakozást, hogy a démonvadász majd teljesíti kéréseit és magánakcióba kezdett.

Kael'thas, aki ekkor már akkora energiahalmon ült Tempest Keep-ben, hogy az összes univerzumból kiűzhette volna a démonokat. Helyette Kil'jaiden szolgálatába állt, akinek még mindig feltett szándéka volt, hogy Azerothon testet öltsön. Kael'thas jóval nagyobb fenyegetést jelentett jelen pillanatban, mint Lady Vashj. Kael'thas démonokkal való szövetsége a blood elfek számára elfogadhatatlan volt, ez volt a végső lökés, hogy a blood elfek a túlélés miatt még szorosabbra fűzték kötelékeiket a Hordával.

Gruul Blade

Gruul Blade's Edge


Végül Lady Vashj és Kael'thas is elesett, hőseink pedig begyűjtötték tőlük a Well of Eternity vizét őrző fiolákat is, melyeket Illidan adott még szövetségeseinek, és amelyekre Soridorminak, a bronz sárkánynak szüksége volt, hogy hőseink a segítségével megszerezhessenek egy nagy erejű ereklyét a múltból (Mount Hyjal-i csatában elesett lidérctől), mely szükséges volt Black Temple ostromához.

Ezt követően már magától értetődő volt, hogy illidan hatalma a végéhez közeledett. Akama és a Templomban felszabadított Broken lelkek, akikből az Ashtongue Deathwornok lettek, segítették az azerothi csapatokat, hogy eljussanak a démonvadászhoz. Végül a Black Temple tetején, Maiev közbenjárásával is, Illidan Stormrage elbukott. Érdemes megjegyezni, hogy ekkor még mindenki arra gyanakodott, hogy az őrület és a hatalomvágy okozta vesztét, de a nemrég megjelent William King által írt könyvből megtudhatjuk, hogy tervei és jövőbeli céljai sokkal de sokkal nagyobb horderejűek voltak, mint "uralkodni" Outlandanden (erről a későbbiekben még több szó is esik).


Trollkodás lvl 10000

Outlandi küzdelmeink Illidan legyőzésével korántsem értek véget. Habár hőseink figyelmüket ekkor már legszívesebben Kael'thasra koncentrálták volna, aki egyrészt nem akart halott maradni a tempest keep-i csata után, másrészt saját népe ellen fordulva megostromolta fellel korruptált elfjeivel Silvermoont, elrabolta az ott fogva tartott naarut és feltett szándéka volt a Sunwellt újra beüzemelni, hogy Kil'jaiden átjöhessen rajta.

Ehelyett a Zul'Amanban kipattanó konfliktussal kellett valamit kezdeni, melyet a Második Háborúban, Horda oldalán harcoló Zul'jin troll hadúr robbantott ki. Zul'Amanban Malacrass boszorkányúrral együttműködve a trollok isteneinek (loák) erejét, a blood elfektől vett ötlet alapján erőszakkal elszívta és a legerősebb harcosaiba plántálta, akikkel mind a Hordának, mint az Alliance-nek hadat üzent. A hadúr pusztító tervét végül kincsvadászok húzták keresztül. Zul'jin meghalt, a kincsvadászok kifosztották Zul'Amant és ezzel úgy tűnt, az Amani trollok birodalma örökre leáldozott.


Kael'thas - avagy a fel kristály nem tesz jót a szívnek

Visszakanyarodva a blood elfekhez, nem meglepő, ha Silvermoon lakói teljesen ledöbbentek, mikor rég várt hercegük visszatért, csak nem éppen építő szándékkal. Kael'thas a fogva tartott naaru elrablása után a Légió csapataival és a Netherstormban összegyűjtött hatalmas energiával működésbe kívánta hozni a Sunwellt, melyen keresztül immár harmadszor, démonok tehetnék lábukat Azeroth földjére.

Kael

Kael'thas


A Shattered Sun Offensive, mely hordás és szövetséges csapatokból egyesült sereg volt, megtámadta Quel'Danast és nagy veszteségek árán sikerült mind a blood elfek egykori hercegét véglegesen legyőzni és Kil'jaident is visszaszorítani.


Érdekes végkifejlet

A harcok után M'uru Velen segítségével életet lehelt a Sunwellbe, mely a blood elfek mágiájának forrásaként a Fény erejét is elérhetővé tette számukra, ahelyett, hogy erőszakkal kellett volna elvenniük. Ezt követően a blood elfeket is úgy látszott, kilábalnak a mágia-függőségből.

A konfliktusok elsimítását követően a béke eljövetelét rebesgették Azeroth földjén. De mindannyian sejthetjük, hogy ez akkor fog bekövetkezni, ha a pokol befagy. Nos, a jég stimmelt is, és a pokol fagyos kapuja is idővel kinyílt a távoli északon.
World of Warcraft történelmi sorozatunk! '>
6 hozzászólás

Ronalddo

8 éve, 3 hónapja és 25 napja

Annyira olvasmányosak ezek a cikkek, hogy ha nem tudnám, mennyire unalmas időnként a WoW, megszeretném! röhögő smiley

válasz erre

Marduk

8 éve, 4 hónapja és 8 napja

Shaquiry írta:
Örülök, hogy tetszik... talán kedvet kapsz majd hozzá, hogy még egyszer kipróbáld. mosolygó smiley
Hát majd egyszer, amikor már nem lesz havidíjas. röhögő smiley

válasz erre

Shaquiry

8 éve, 4 hónapja és 8 napja

Marduk írta:
Megmondom őszintén, hogy én a World of Warcraft-tal csak egyszer játszottam, mert ismerősöm rábeszélt, és kipróbáltam, de számomra még mindig "szentségtörés", hogy az RTS Warcraft sorozatból csináltak egy MMO-t. röhögő smiley (Nos, az MMO-k sosem voltak a szívem csücskei) Azonban a sztorija érdekes, és jó ezeket így összeszedve elolvasni. mosolygó smiley
Örülök, hogy tetszik... talán kedvet kapsz majd hozzá, hogy még egyszer kipróbáld. mosolygó smiley

válasz erre

Marduk

8 éve, 4 hónapja és 8 napja

Megmondom őszintén, hogy én a World of Warcraft-tal csak egyszer játszottam, mert ismerősöm rábeszélt, és kipróbáltam, de számomra még mindig "szentségtörés", hogy az RTS Warcraft sorozatból csináltak egy MMO-t. röhögő smiley (Nos, az MMO-k sosem voltak a szívem csücskei) Azonban a sztorija érdekes, és jó ezeket így összeszedve elolvasni. mosolygó smiley

válasz erre

Shaquiry

8 éve, 4 hónapja és 8 napja

bekecs írta:
Így olvasva olyan izgalmasnak tűnik, de amúgy nekem nagyon unalmas a WoW. röhögő smiley
Örülök, hogy tetszik. Néha írás közben kicsit úgy érzem, mintha a Trónok Harcát fordítanám, mert mindennek van neve, címe, rangja. mosolygó smiley

A Legion kieg elég izgalmasnak ígérkezik, lehet érdemes démonszárnyakat növesztened. kacsintó smiley

válasz erre

bekecs

8 éve, 4 hónapja és 8 napja

Így olvasva olyan izgalmasnak tűnik, de amúgy nekem nagyon unalmas a WoW. röhögő smiley

válasz erre
World of Warcraft
3.999 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja