Az idei év egyik legjobban várt Xbox 360-as játéka kétség kívül a Halo sorozat legújabb része, a Reach, amely az ODST-hez hasonlóan nem Master Chief történetét követi nyomon, hanem sokkal inkább egy mellékága a történetnek. Aki valaha is nyomon követte a sorozatot, az pontosan tudja, hogy a Reach bolygó meghatározó szerepet kapott a sztoriban, hiszen az emberiséget egy igazán súlyos csapás érte ezen a bizonyos planétán. Minket, játékosokat ez azonban egyáltalán nem zavar, hiszen a valaha volt egyik legjobb sci-fi játékeposz kerekedett ki az ott történtek után, s a Halo széria legújabb része éppen ezt a történelmileg meghatározó eseményt mutatja be, méghozzá olyan módon, amely a sorozat minden rajongójának imponálni fog.
/>
Nem csoda tehát, hogy az egyik legjobban fogyó Xboxos és Xbox 360-as cím legújabb epizódját a magyarországi Microsoft is olyan tálalásban akarta megjelentetni, hogy örökre emlékezetes maradjon. Ennek megfelelően szeptember 13.-án egy olyan bulit szervezett a játéknak, amelyre mindent lehetne mondani, csak azt nem, hogy spóroltak rajta. A helyszín ezúttal az egyik újonnan épült bevásárlóközpont, az Allee nevű Új-budai üvegpalota volt, amelynek egyik legnagyobb aulájában megannyi kihelyezett konzol várta az érdeklődőket. Ám nem illett volna egy ekkora céghez, hogy csupán pár játékgép szórakoztassa az arra tévedő közönséget: a show-műsor mellett ugyanis különféle versenyekkel, valamint több csinos katonalánnyal is találkozhatott.

A kilenc órakor kezdődő rendezvény nyitányaként betekintést nyerhettünk a Halo sorozat történetébe, valamint megtudhattunk magáról a Reach-ről is néhány érdekességet. Az áttekintés alatt a kihelyezett konzolok szinte egytől-egyig foglaltak voltak, az érdeklődő tömeg egy része sokkal inkább a játékkal volt elfoglalva a kezdeti szakaszban. A játékgépeken osztott képernyőn játszották az emberek a megújult Firefight játékmódot, s ha valaki sorra akart kerülni, annak bizony hosszú perceket kellett várakoznia. Érkezésünkkor éppen felszabadult egy konzol, így nekünk is lehetőségünk volt kipróbálni az egyik, eddig be nem mutatott pályát. A Halo:Reach multiplayer bétatesztje során már egyértelművé vált, hogy az ODST-től eltérően a Bungie mindent elkövetett az eddigi legjobb Halo játék elkészítése érdekében, és ez a mostani próba alatt is megmutatkozott. Csupán rövid ideig volt lehetőségünk a játékra, hiszen nem szerettük volna elvenni a lehetőséget a többi idetévedőtől, így pár elhalálozás után úgy döntöttünk, inkább körbetekintünk az eseményen.

Éppen akkor döntöttünk így, amikor a kvízműsor kezdetét vette. A kérdések között sok, a sorozat régebbi epizódjait érintő kérdés szerepelt, de a többség így is csípőből vágta rájuk a megfelelő választ. Ám messze nem ez volt a fénypontja az estének, hanem egy Halo:Reach verseny, amelyre ötfős csapatok jelentkezhettek. Érdeklődve figyeltük az kezdeti perceit a két elsőként versenyző csapatnak, ám röviddel a játék indulása után hirtelen az összes képernyő elsötétedett: a sok monitort és konzolt, valamint a színpad fényjátékait már nem bírta el a bevásárlóközpont elektromos hálózata. A húsz perces szerelési munkálatok után a két csapat aztán újult erővel kezdett bele a csatába. Öröm volt látni azt a lelkes összjátékot, amelyet a verseny résztvevői végrehajtottak, hiszen általánosságban elmondható, hogy fegyelmezett játékokat láthattunk.

Akkor is fegyelmezett volt a játék, amikor a kontroller a hazai sztárok kezébe került: Csányi Sándor és Cseh László ellen túlerőben lévő civil csapat állt ki. A hírességek egy ideig hősiesen tartották a frontot a veterán Halo fanatikusokkal, ám egy idő után alábbhagyott a lelkesedésük, aminek aztán meg is lett az eredménye. Érdekes volt látni, hogy a csatározások során semmiféle negatív reakció se hagyta el senki száját, a versenyek a lehető legbarátibb hangulatban zajlottak. A virtuális versenyek mellett élőben is összecsaphattak a bátrabb emberek: a játékgépek mellett ugyanis egy egészen jól felépített lasertag-pálya is rendelkezésre állt, ahol bárki kipróbálhatta élőben is a lövöldözést.

Sajnos azonban a kezdeti lelkesedés hamar alábbhagyott, amely valószínűleg a hétfői nap sajátosságának köszönhető. Mivel megannyi ember dolgozott, illetve ment iskolába másnap, így este tizenegy óra körül már jócskán megfogyatkozott a közönség. Hiába a színvonalas programok, a rengeteg játékgép, valamint a tucatnyi csinos lány jelenléte: az éjféli visszaszámlálásra már csupán a fanatikus réteg (körülbelül ötven fő) maradt. A Microsoft hazai divíziója mindent megtett azért, hogy egy valóban színvonalas, maradandó élményt nyújtson a Haló rajongók számára, ám a körülmények miatt ismét egy olyan launch-partyban volt részünk, amely ugyan jó volt, de összességében sokkal jobb is lehetett volna. Ez azonban semmiben se ront magán a játékon, amely valószínűleg sokak számára fog hónapokig, vagy akár évekig örömet szerezni: a Halo: Reach tesztjét hamarosan itt is elolvashatjátok. Addig csupán annyit tanácsolhatunk, hogy mindig nézzetek a hátatok mögé, és tegyetek meg mindent azért, hogy a Reach bolygó sokáig fennmaradjon!




