God of War: Ragnarök, PS5 ár és megjelenési dátum - íme minden, amit ma bejelentett a Sony!

2020. szeptember 17.
129.6111
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Megérkezett a Sony is a nagy szeptemberi eseményével, ami során azontúl, hogy végre megvillantották a PS5 árát és megjelenési dátumát, még a játékok egy jó nagy szeletébe is betekintést nyerhettünk - íme a komplett összefoglalunk a mostani eventről!


Nem cicóztak a japánok, kapásból bedobtak egy olyan újdonságot, amiről bár egy ideje már hallani, de nagyon sokan várták: bizony, érkezik a Final Fantasy XVI! Ami a legszebb az egészben, hogy jó néhány gameplay snittet is bevágtak, és bár megjelenési dátumot nem kaptunk, de azt tudjuk, hogy PC-re és PS5-re érkezik.

Nézd nagyban ezt a videót!




Gyakorlatilag borítékolható volt, hogy ott lesz a Spider-Man: Miles Morales az eseményen, hiszen az ünnepi szezonban kell megjelennie az alkotásnak, így most kaptunk belőle egy jópofa vaskos gameplay anyagot. Simán hozza a két évvel ezelőtti Spider-Man minőségét, illetve egy kazal újdonságot is megfigyelhetjük. Érdekesség, hogy időközben kiderült, hogy PS4-re és PS5-re is jön a játék.



Miután lényegében az esemény minden fontosabb pontja kiszivárgott idő előtt, mindenképp óriási meglepetésként aposztrofálható az, ami most jött: végre bejelentették hivatalosan is a Harry Potter-univerzum alapján készült Hogwarts Legacy-t, ami a következő esztendőben fog debütálni, egyelőre ismeretlen platformokon.



Hetek választanak el minket a Call of Duty: Black Ops - Cold War premierjétől, úgyhogy azért számítani lehetett rá, hogy nem fogja kihagyni az eventet a játék. Kaptunk egy jópofa részletet a kampányból, hovatovább elhintették, hogy szeptember 18-20. között ingyen alfázhatnak a multival a PS4-esek.



Hangyányi kedvcsinálót kaptunk a Resident Evil Village-hez, ami bár túlzottan sok újat nem prezentál, de annyira hangulatos, hogy nem tudjuk nem imádni. Külön csattanó a végén felbukkanó karakter, aki nagyon valószínű, hogy a Resident Evil 4-ben látott árus itteni megfelelője lesz. 2021-ben megjelenés!



Viszonylag ritkán hallunk és látunk újdonságot a Deathloopról, avagy az Arkane (Prey, Dishonored) srácainak friss alkotásáról, viszont amikor új hírek jönnek, azt mindig két pofára zabáljuk. Most megint egy izmosabb gameplay anyagot mutattak, illetve a végén elhintették, hogy 2021 Q2-ben érkezik a program - PC-re és PS5-re.



A Devil May Cry V: Special Edition kerül sorra, ami több ízben is megújítja a már ismert élményt. Egyrészt hozzácsapja a játszható karakterekhez Vergilt, másrészt ray tracinget, 4K/30 FPS és 1080p 60 FPS & 120 FPS módot, harmadrészt 3D audiót és DualSense támogatást, negyedrészt pedig Turbo módot (1,2-szeres gyorsaságú játékmenet) és Legendary Dark Knight nehézségi fokot hoz. Digitálisan megjelenik PS5-re a konzol premierjekor!



Mindig elvarázsol minket az Oddworld: Soulstorm, akárhányszor látjuk menet közben, ez alól pedig a mostani gameplay felvétel sem képez kivételt. Az ütős hangulat, eszméletlen grafikai tálalás és a remek játékmeneti megoldások most is feldobják az egész receptet, de nézzétek meg ti magatok is, hogy miről van szó:



Nem feltétlenül hittük volna, hogy pont egy PS5 eventen látunk majd egy új Five Nights at Freddy's játékot, de ez is megtörtént. Bejelentésre került ugyanis a Five Nights at Freddy's: Security Breach, amiről tulajdonképpen semmi nem derült még ki - habár azért gyanítjuk, hogy az elődökhöz hasonló lesz a végeredmény.



Ezután olyasmivel gazdagodtunk, amire régóta vártunk, mégpedig gameplay jelenetekkel a Demon's Souls-ból. Tulajdonképpen egy hosszabbnak nevezhető, vágatlan anyagot mutattak a nagyérdeműnek, amin láthatjuk, hogy miként fejlődött grafikailag a stuff, habár az animációk terén van még mit javítani.



Egy rövidke Fortnite-os blokk hivatott jelezni, hogy ott lesz a PS5-ön is a játék a konzol debütálásakor, ám most jön az igazi érdekesség: felvezetik a PS Plus Collection szolgáltatást, amivel a következő generáción is élvezhetjük a PS Plus-on keresztül bezsebelt játékainkat, így nem veszik el a gyűjteményünk.



Magyar árak és megjelenési dátum!

A zárószegmenshez közeledünk, a Sony végre elárulja azt, amit sokan tudni akartunk: a PS5 árazását. A digitális variáns 400 dollárt, a lemezmeghajtós konzol pedig 500 dollárt fog kóstálni, ami a hivatalos magyar árak szerint 149,900 forint és 184,990 forint. Holnaptól indulnak az előrendelések, a PS5 érkezése pedig november 19-ére várható.



Amolyan Steve Jobs-os "One More Thing" jelleggel a Sony még egy utolsó atombombát ledobott, csak hogy legyen még minek örülni: jön a God of War: Ragnarök, amihez már csak egy logót kaptunk, látnivalót nem igazán, de megspékelték mindezt egy megjelenési dátummal. 2021-ben várható Kratos következő nagy kalandja, úgyhogy készüljetek!



Ez lett volna hát a Sony szeptemberi PS5 eseménye, számos first party és third party címmel egyaránt. Osszátok meg velünk mindenképpen a kommentszekcióban, hogy ti melyik bejelentésnek örültetek a legjobban, valamint hogy mit hiányoltatok, ha esetleg volt ilyen.
9 hozzászólás

M.O.R.P.H.

4 éve, 4 hónapja és 26 napja

Patrik94 írta:
Biztos hogy nem vennék csak digitálisat. Hiába próbálnak ilyen árképzéssel rákényszeríteni.
A digitálisnál b@szhatod a játékok csere-berélését. Én nekem prioritás a játékok cseréje, ha kijátszottam.
Nem vagyok egy játékgyűjtő , inkább több játékot játszok végig, "kisebb" költséggel.
Valljuk be az a plusz 40 ropi, hamar kifizetődik.

válasz erre

totyak

4 éve, 4 hónapja és 26 napja

Eléggé meglepett, hogy az új Pókember és a Horizon még jönnek PS4-re is. Ha még a God of War is jönne, nekem elsőre is annyira nem is hiányozna a PS5.
Ami még felkeltette a figyelmem, az a Harry Potter féle játék, nekem az nagyon bejött.

válasz erre

Ronalddo

4 éve, 4 hónapja és 27 napja

Annyira azért nem nagy durranás a Ragnarök hogy az legyen a hab a tortán röhögő smiley de ők tudják.

válasz erre

Patrik94

4 éve, 4 hónapja és 27 napja

Biztos hogy nem vennék csak digitálisat. Hiába próbálnak ilyen árképzéssel rákényszeríteni.

válasz erre

Tommy

4 éve, 4 hónapja és 27 napja

Arcom leszakadt azért egy két trailernél. röhögő smiley A konzol meg instant get, kérdés nélkül.

válasz erre

petrovicsz

4 éve, 4 hónapja és 27 napja

40 ezer egy bluray meghajtó? Vagy hogy számolta ki ezeket az árakat a Sony? röhögő smiley

válasz erre

muki

4 éve, 4 hónapja és 27 napja

Drágábbra vártam! Öröm van! mosolygó smiley

válasz erre

Shade

4 éve, 4 hónapja és 27 napja

DemonSouls "...miként fejlődött grafikailag a stuff, habár az animációk terén van még mit javítani" Miről beszélsz ember? Az animációk qrva kbszott jók!

válasz erre

Mordorer

4 éve, 4 hónapja és 27 napja

De örülnék ha tényleg ilyen áron jönne! Remélem így lesz. mosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljatotyak profilja