Út a Vadonba filmkritika

Az Út a Vadonba egy igaz történetet mesél el, bár van benne némi fantáziálgatás, hiszen a forrás, amiből merítettek kissé hiányos volt. Sean Penn (a rendező) mikor elolvasta az azonos című regényt úgy gondolta, ebből filmet kell készíteni. De mivel akkortájt sokan meg akarták lovagolni a témát, és sokan bombázták a McCandless családot az elkészítési jogokkal - mindhiába -, ő sem járt sikerrel. Majd jó egy évtized múlva valamiért meggondolta a család a dolgot, és szabad utat engedett Pennek, aki újból elővette Jon Krakauer regényét, és megírta a forgatókönyvet.


A sztori egyedi, ezt meg kell hagyni. Nem használnak kliséket, ehelyett inkább megpróbálták a családtól, a megmaradt naplóból összerakni azt a karaktert, ami a legjobban megfelel az igazságnak, hogy milyen is volt a srác, akiről a történet szól. Megkeresték akikkel találkozott útja során, elvándoroltak a magic buszhoz stb. Az írónak (Jon Krakauer) és a rendezőnek ( Sean Penn) sokat segített ebben a fiú húga, aki a lehető legközelebb állt hozzá. A hiányzó részeket, ami esetleg felmerült, azt a narrátor 'hugi' töltötte ki.

Szóval adva van egy huszonkét éves amerikai fiatalember, aki éppen lediplomázott. Az amerikai álom netovábbja. Megvan a diploma, meg van az anyagi háttér, ami biztosítaná a továbbtanulást, akár a Harvardra, és megvan a felszínes, gerinctelen, megjátszott látszat élet, amit az amerikaiak- sőt most már a magyarok is - élnek. Az a fajta szemléletmód, hogy 'mi vagyunk a tökéletes család, az amerikai álom, álom fizetéssel, álom házzal, álom autóval, ál(om) családi békével, mindaddig amíg a szomszédok láthatnak. Csak azt, és csak úgy tegyél meg mindent, hogy a szomszédok ne botránkozzanak meg, ne nevezzenek prolinak, és természetesen mindig legyen mivel dicsekedni. Miért is? Ugyanezt a kérdést tette fel Chris is (talán), az álomcsalád fiatal diplomása.

Persze jobban ismerte a szüleit, és reakcióikat mintsem a saját álmairól beszélni mert volna. Ezt inkább, és a nagy beszélgetéseket, amiket csak gyűlésnek hívott, meghagyta a húgának. Vele szót tudott érteni. Talán azért, mert még őt sem húzta le, ez az erkölcsi , mentális fertő, ez a látszat világ. Az biztos, hogy szerencséje volt, amiért megtalálta Jack London műveit, vagy éppen Tolsztojt. Belőlük merített, ők tartották tisztán, mind a szívét, mind pedig az elméjét. Mivel abban a társadalomban senki nem értette meg, hogy miért nem akar nagy karriert, vagy új autót, vagy azokat az eszközöket, amitől az amerikai nép valahogy nagyobbnak és különbnek érzi magát, ezért igencsak egyedül volt. Ám gondolt egy merészet, és a mi a fő meg is valósította. Útnak indult egyedül a Vadonba. Amiről egyébként a nézőnek fogalma sincs sokáig, hogy hová is megy, mert csak azt látjuk, hogy megy, és találkozik sok érdekes emberrel.


Véleményem szerint egy kicsit sok volt a családi háttér elemzés, ami lomhává tette a filmet. Úgy érzem nem ezt kellett volna kiélezniük, hanem inkább az utat, a szabadságot, az önellátó életet kellett volna részletesebben bemutatni, amire Chris vágyakozott, és amin keresztül is ment. Finomkodva mutatták be egy fiatalember másságát, ami jelen esetben nem a szexualitására vonatkozik, hanem a gondolkodására. Rendkívül nagyra értékelem Chris McCandless bátorságát, amikor is fogja magát, és az ösztöndíját ami nem kevés volt - pontosan 24.000 dollárt- felajánlott egy alapítványnak. Maga pedig az öreg autójával nekiindult nyugatra, hogy megkeresse önmagát. Valójában, hogy önmagát kereste e, vagy csak menekült ebből a fojtogató világból, azt nem tudom. Néha ezt, néha azt éreztem ki a filmből. Talán a film megnézése előtt el kellene olvasni a regényt, amit a kiadók most gyorsan újranyomnak a filmsikerre való tekintettel.

Ám ha megnézzük az alapszituációt, ezt az álarcos családi életet, ami ráadásul nem volt konfliktus mentes, én a menekülésre tippelnék. Mert melyik ember ne akarna ezek elől elfutni? Főleg egy fiatal? Chris McCandless amúgy sem volt átlagos. Legalábbis Amerikában nem. Befelé forduló, konok, és forró fejű, ugyanakkor tiszta szívű. A legfigyelemreméltóbb tulajdonsága pedig az volt, hogy sohasem alkudott meg. Rendkívül nemes ideáljaihoz ösztönös morális érzék társult. Hit abban, hogy az életben nem szabad az egyszerű utat választani, mert abban nincs semmi pláne. Nincs kaland, nincs izgalom. Amit a legjobban becsülök benne, hogy mert szembe fordulni a társadalommal, elégetni a pénzét, otthagyni az autóját, és vándorolni. Amolyan 'bőrtalpúként', ahogy Rainey megjegyezte. Igen, útja során sok kivételes emberrel találkozott, akik nemcsak rá voltak hatással, hanem amolyan kölcsönösségi alapon ő is rájuk. Ilyen volt Rainey, a gumitalpú kivénhedt hippi. Azt jelenti, ő nem gyalog, hanem kocsival vándorol. A feleségével Jan-el ( Catherine Keener ) Chris nagyon szép és megható kapcsolatot alakított ki, talán azért, mert a nő elvesztette hasonló korú gyermekét, és Chrisben viszontlátta.


Csak egy érdekesség; a rendező (Sean Penn) kérésére Rainey-t Brian Dierker játszotta el, aki nem hivatalos színész. Ő a vadvízi evezés szakértője, és mint mondta, közel állónak érzi az általa megformált karaktert, mivel a vadvízi túrák során sok ilyen szabad szellemű, kalandos emberrel találkozott. De visszatérve Chrisre, sosem süllyedt odáig, hogy kéregessen, vagy esetleg lopjon. Teljesen tisztán értelmezte az önellátó életet. Mindig keresett, és talált is némi munkát, amiből tovább mehetett. Legfőbb célja Alaszka volt, ez kb. a film háromnegyedénél derül ki... Az igazi vadon. Sokan - persze utólag - bírálták, hogy mennyire idealista volt, és még egy baltát vagy rádiót sem vitt magával, de Chris tényleg hitt abban, hogy úgy kell megélni és átélni ezeket a helyzeteket, a természetet, ahogy adva van.


Ha a közelben működött volna egy gyorsétterem, vagy egy hipermarket, az már a biztonság érzése miatt nem lett volna olyan vadonos fílingű. Nem igaz? Útja során leginkább tapasztalt felnőttekkel találkozott, és rájött, hogy pénzzel unalmas az élet. Még a csavargás is :) Legutolsó és talán legmeghatározóbb ismeretsége az az idős ember akivel vándorlása során legutoljára találkozott. Ron Franz, a vénülő özvegy, aki Chrisben nemcsak saját magát, hanem a fiát is látja, aki után vágyódik. Ezt a szerepet a legendás Hal Holbrook alakítja. Nagyon érdekes kapcsolat alakult ki az öreg és a fiatalember között. Mindketten magányosak. Az öreg elvesztette a családját, és emiatt menekült a társadalom szélére, azonban egyúttal csapdába is esett. Már nem érdekli az élet, ám ez a találkozás felpezsdíti, hiszen Chris arra biztatja, menjen és tapasztalja meg az életet azon az apró körön kívül is amelyet maga köré rajzolt.

Christ egyébként Emile Hirsch alakítja, meglehetősen meggyőzően. Mondjuk Sean Penn egy igazi idealista színészt keresett, aki külsőleg is emlékeztet arra a jóképű, karizmatikus fiúra, akit fényképről ismert csak. Emile Hirschben pedig minden tényezőt megtalált. Ezek után már csak a nagy Út marad hátra. Nem is igazán az Út, hanem az ottlétét emelték ki az alkotók.


Most jön a national geographicos rész. Sok szép táj, zord környezet, aranyos állatkák, akiket főhősünk néha megesz. Küzdelem az elemekkel, a rádöbbenés, itt tényleg nincs hipermarket. Szó ami szó, a vadonba születni kell, és aki sokévet eltöltött benne, az tudja megérteni, kitapasztalni mi ehető , mi nem, mikor hol vannak az állatok. A városból, a mozivászon előtt ülve nagyon könnyű véleményt alkotni, bírálni, de kíváncsi vagyok hányan lennének azok, akik végig tudnák csinálni ezt az életutat amit Chris McCandless. Ráadásul olyan tiszta gondolkodással ami neki volt, és amit még a legnehezebb pillanatokban sem veszített el. Azt azért megtanultam, hogyha pálcikára fogysz, akkor még a grizzly sem fanyalodik rád. Aki túl soknak tartja a 140 percet, az elmélkedést, az inkább tényleg nézze meg a termeszek infrastruktúra építését a national geographicon, bár az nem fog olyan sokat adni, mint az Út a Vadonban.

Út a Vadonba előzetes