Streetdance - Step Up 2 filmkritika

2008. március 18.
157.8301
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Marjanka profilja, adatai
Marjanka
A Step Up 2 the Streets, a Step Up folytatása. Legalábbis azt a látszatot szerették volna kelteni az alkotók. Noha nem ugyanazok a főszereplők, és a tánc is más, meg a történeten is kanyarítottak, elmondható, hogy az Utcai táncok (ez lett a hivatalos magyar neve) valamilyen szinten tényleg folytatás. Nem kell rajta sokat gondolkodni, hiszen jól bevált kliséket alkalmaznak, hátrányos helyzetű, ámde annál tehetségesebb emberkéket fedeznek fel nagy harcok árán.
 


Egyébként a sztorira a film után nem is nagyon emlékszünk, csupán a táncokra. Mert azok bizony vannak. Dögivel. Nem hipp-hoppos, inkább breakes elemekkel teli; olyan mutatványokkal, hogy láttukra a sok éven át tisztes jógázó inkább elvonul még pár évtizedre nyújtani, lazulni.

Streetdance - Step Up 2 filmkritika - 3. kép

Az első 'csapatból' csupán Aaron Zigmant hagyták meg, aki a zenéért felel. Persze azért az első rész rendezője Anne Fletcher sem hagyta ki a folytatást, de immár producerként van jelen. A rendezést Jon Chu-ra bízták, akinek ez az első 'nagy filme'. Majdhogynem elmondható, hogy ezt a produkciót szinte 'kezdők' vagy alig gyakorlott szakemberek rakták össze, ennek ellenére, vagy éppen ezért, egészen nézhető. Nagyon jó választás volt például a táncos Briana Evigan-t választani a főszerepre, aki most színészi képességeit is megmutathatta. Nem kellett túl bonyis karaktert eljátszania, de legalább azt jól megformálta. Nos, aki szereti a táncokat, a mozgást, az akrobatikus elemeket az nagyon jól fog szórakozni a filmen.


Streetdance - Step Up 2 filmkritika - 4. kép

Aki látta az első részt, jogosan várhatja annak a folytatását. Megjelenik ugyan egy tánc erejéig Tyler (az első rész főszereplője), de ennyi. Itt most egy egészen új sztorit találtak ki; Egy habkönnyű kis romantikus vígjátékszerű a Streetdance. Bár a szerzők romantikus drámának titulálták, én semmi drámaiságot nem találtam benne. Hacsak azt nem, hogy főhősünk egy elhagyatott, nehéz sorsú bandázó leány, aki imádja az utcai táncokat. Persze a szülei nagyon vigyáztak rá, csakhogy édesanyja korunk nagy betegségében idejekorán elhunyt. És itt kezdődik a történet.


Streetdance - Step Up 2 filmkritika - 5. kép

Andie (Briana Evigan) Baltimore nem éppen elit negyedében lakik édesanyja barátnőjénél. A lázadó kamasz, aki elvesztette családját, új otthonra lel az utcai táncosok között. Bandázik, de mellette szóljon, a bandák között is van különbség. Ezek a tagok nem törnek, zúznak, csupán táncolnak. Kicsit illegálisan, mivel be akarnak kerülni az Utcai Bajnokságba, amit minden évben megrendeznek, ám nem tudják mikor és hol lesz. Ezekről az adatokról csupán a bajnokság napján kapnak egy sms -t. Egyszóval örökké készen kell állniuk, ezért gyakorlásból áll az egész napjuk, és ebbe nem fér bele holmi suli, vagy egyéb más elfoglaltság. Persze a benevezés sem egyszerű. Találj valami meghökkentőt, valami izgalmasat, add elő ott a koreográfiát, és tedd fel a youtubra, lehetőleg legyen az egész kicsit törvénytelen, és az sem baj ha bekerülsz a híradóba. Csak ne ismerjenek fel. Innentől kezdve egyenes az út a bajnokságra.

Streetdance - Step Up 2 filmkritika - 6. kép


Streetdance - Step Up 2 filmkritika - 2. kép

Andie a 410-esek tagja. Tipikus csellengő, lógós fiatal, akinek egy célja van az életben, hogy elismert, és tisztelt legyen a streetdance-ben. Gyámja ezt nem nézi jó szemmel. Számára a bandázás, és a suli kihagyás egyenlő a fertővel, így el akarja küldeni Andiet Texasba egyetlen vérrokonához. Mikor egy veszekedést követően Andie (Briana Evigan) lemegy a helyi disco félébe, hogy lealázzon néhány táncost, összetalálkozik Tyler-el (no itt van a visszautalás az első részre), aki kihívja egy párbajra. Ha győz, akkor a makacs lány eljár a marylandi művészeti iskolába, ha veszít, akkor Andie azt csinál amit akar. Íme egy jó kis táncos jelenet. Nem gondoltam volna, hogy tudják még fokozni ezeket az akrobatikus elemeket, de még mindig tudnak újat mutatni. Szerencsére nem énekelnek, és ez nagy pozitívuma a filmnek. (Meg kell hagyni jó kis muzsikára ropják.) Mint ahogy lenni szokott hősnőnk kissé alulmarad a harcban, így irány a művészeti suli.


Streetdance - Step Up 2 filmkritika - 7. kép

Mivel az élet nem egyszerű - legalábbis az írók szerint- oda még be kell jutni. (Kicsit az volt az érzésem, mintha beleszőttek volna némi My Fair Lady elemet a történetbe.) Aki csupán az utcai táncokat ismeri, hogyan is adhatna elő balerinás figurákat? A tanárok többségének nem tetszik ugyan, és mélyen elítélik az 'ilyenfajta' táncikálást, de van valaki aki nagyon is vonzódik ehhez az életformához. Ő nem más mint, Chase (Robert Hoffman), az aranykalitkába zárt tehetség. Chase szülei alapították a sulit, és miután látja Andie produkcióját, ráveszi bátyját Blaket (Will Kempe) - aki mellesleg a suli igazgatója - , hogy ha már tett egy olyan nagyképű kijelentést, hogy bárkiből jó táncost lehet faragni, akkor nosza, itt a lehetőség.

Streetdance - Step Up 2 filmkritika - 8. kép

A drámai percek után mindenki fellélegezhet, és végre Andie is elkezdheti beilleszkedését a suliba. Nem megy könnyen, mivel ide az elit világból érkeznek a diákok, és jócskán kitűnik a technikai tudatlanságával, a rágójával, és melegítőszerű ruhájával. Öröm az ürömben, hogy barátságot köt Moose-al (Adam G. Sevani), aki ugyan szeret és tud táncolni - ezt egy későbbi jelenetben a nézők is észreveszik - de különcsége miatt más szakra kell járnia. Ahogy elnéztem Moose táncolását, nagyon Michael Jacksonra hajazott.. Hősnőnknek nehéz dolga van, hiszen órák után rohannia kell(ene) a 410-ekhez gyakorolni, viszont a spicce sem az igazi, és az igazgató különórákra járatja.

Mivel folyton elkésik, és különben is a banda elé helyezi a sulit, kiteszik a szűrét a 410-es csapatból. Ez volt az újabb drámai motívum (nah, lehet, hogy tényleg dráma?). Ám itt jön Chase, aki nemcsak jóképű, kitűnően táncol, de még humorérzéke is van. Azt javasolja alapítsanak egy társulatot, és nevezzenek be az Utcai Bajnokságra. Andie elfogadja a kérést, és elkezdik megkeresni a tehetséges és kalandvágyó diákokat.


Streetdance - Step Up 2 filmkritika - 9. kép

Mert a Streetdance még mindig törvénytelen, és aki ilyenen részt vesz, az repül a művészeti suliból. Elég érdekes társulatot hoznak össze, ami inkább hasonlít a Village People formációra, mint egy utcai bandára, hiszen van köztük keleti cserediák szerű csaj iszonyatos akcentussal, túlságosan magas növésű srác, kaszkadőr beállítottságú fiatal, ferde fogú afro és még sorolhatnám. Persze nem hiányozhat soraikból Moose (aki szerintem tényleg Michael Jackson imitátor). Elkezdenek lelkesen gyakorolni, ám Andie elfelejti elmondani nekik a bajnokságra való bekerülés feltételét. Miután lebőgnek az egyik discos fellépésükkel, megkeresi Andiet egy régi 410-es banda társa Missy (Danielle Polanco), aki kiszállt a 410-es csapatból. A művészetiseket felvilágosítja az apró részletekről, hogyan is lehet bejutni a bajnokságra. Itt mutatkozik meg Chase és a csapat humorérzéke. A bejutásra szánt videó igazán eredeti :)


Streetdance - Step Up 2 filmkritika - 11. kép

A tréfa nyomot hagy maga után, jobbára Chasen aki nyolc napon túl gyógyul. Természetesen az igazgató megtudja, hogy Andie az utcai bajnokságra készül, ennélfogva eltanácsolja a suliból. Mindenki letargiába esik, hiszen táncos lányunk magára vállal mindent, ezzel is elősegítve az újabb drámaiságot. Láthatjuk, ahogy a meg nem értett, hátrányosan megkülönböztetett tehetségek újra visszasüllyednek magányukba. Chase is boldogtalan, de mivel nem John Travolta utódja, így bánatát nem önti táncba. Viszont megkapják a várva várt sms-t, hogy mikor és hol lesz a bajnokság. Chase - lesz ami lesz alapon - összeszedi a bandát, és elmennek Andie-ért, aki természetesen nem áll kötélnek. Elő a zsepiket, hiszen itt az anyai barátnő szívhez szóló beszédében kifejti mennyire is szereti Andiet, és mennyire jót akar neki. Nosza, jöhet a Streetdance. Mivel ez egy utcai banda harc, nem szívesen látják őket, elvégre ők nem az utcán nőttek fel. De most Andie-n a sor a szónoklásban. Papírzsepi, pasi válla elő.. És indul a tánc, persze esőben a hatás kedvéért.

Streetdance - Step Up 2 filmkritika - 10. kép

Eleven elbeszélés, felforrósodó szív és szárnyaló képzelet. Ez jellemzi a filmet. Aki eddig úgy képzelte, hogy tud táncolni, a Streetdance- Step Up 2. után valszeg elbattyog még gyakorolni. Persze a happy end elmaradhatatlan része a történetnek, aminek is egy újabb papírzsepi esik áldozatul. Viszont megtudtam, hogy hogyan lehet ropni Missy Elliot számaira. Ha még kétszer megnézem a filmet, én is lemerészkedem a dizsibe.

Streetdance - Step Up 2 előzetes

 

Streetdance - Step Up 2 / Step Up 2 the Streets (2008)

  • Műfaj: Zenés
  • Hazai premier: 2008. április 03.
  • Rendezte: Jon Chu
  • Hossz: 98 perc
  • Szereplők: Briana Evigan, Robert Hoffman, Will Kemp, Adam G. Sevani
  • Forgatókönyv: Toni Ann Johnson, Karen Barna
  • Operatőr: Max Malkin
  • Vágó: Andrew Marcus
  • Zene: Aaron Zigman
157 hozzászólás

Dante576

15 éve, 9 hónapja és 11 napja

Már nagyon várom ezt a filmet mert az első rész is nagyon ütős volt!Főleg a zenékre leszek kíváncsi amiket majd felmutat a film!Marjanka jó lett a cikk!Grat

válasz erre
891011121314a(z) 14 -ből

 
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt