Sötét zsaruk 3. filmkritika

Tény, hogy a Men in Black a 90-es évek végén új színt hozott az egyébként meglehetősen elhanyagolt műfajnak minősülő sci-fi vígjátékok palettájára. A különös és egyben vicces teremtmények, a Földet meglátogató földönkívüliekről szóló történetek humoros átértelmezése kétségtelenül egyfajta egyediséget és sajátos hangulatot kölcsönzött a filmnek, mely egyéb érdemei mellett akár az űrlényes mozik paródiájaként is felfogható. A Lowell Cunningham által kreált, The Men in Black című képregényből származó alapötlet szemfülesen kamatoztatta azt az Egyesült Államokban elterjedt városi legendát, mely szerint a titokzatos fekete ruhás emberek mindenhol feltűnnek, ahol rendkívüli jelenségek zajlanak, hogy zárkózott és ellentmondást nem tűrő stílusukban tegyék "meg nem történtté" az eseményeket.

Hiába azonban a szituációban rejlő számtalan lehetőség, valamint a gyökeresen ellentétes jellemük miatt állandó humorforrásként szolgáló főszereplők, ha a Sötét zsaruk 3. történeti elemei a már unalomig ismert sablonokból lettek összeválogatva. A sorozat alapjait lefektető koncepción kívül sajnos szinte teljességgel hiányzik a filmből az ötlet és a kreativitás - ehelyett sokkal inkább a korábban látott fordulatok más köntösben való ismételgetése, valamint a különböző sci-fik által már ezerszer ellőtt helyzetek és dilemmák lemásolása, illetőleg testre szabása a jellemző, miáltal bántóan szembetűnővé válik a lenyúzott bőr-effektus érvényesülése. Az időutazás és az időhurok alkalmazása különösen olyan ízt ad a harmadik résznek, mintha az alkotók minden eszközt bevetnének azért, hogy valahogyan újraélesszék a már tetszhalott állapotban lévő franchise-t.

Vadállat Borisz (Jemaine Clement) kezeskedik az őrök gyors haláláért

A film elején gyakorlatilag ugyanúgy találjuk hőseinket, ahogy tíz évvel korábban hagytuk őket: J (Will Smith) és K (Tommy Lee Jones) ügynök továbbra is rutinszerűen hárítja el a renitenskedő idegenek által képviselt fenyegetéseket, miközben a maguk módján mindketten magányosan, egyedül élnek. Egészen addig, amíg a Vadállat Borisz (Jemaine Clement) néven elhíresült, fél karral is átkozottul veszélyes földönkívüli meg nem szökik a hasonszőrű börtöntöltelékek őrzésére fenntartott, szupertitkos és szuperbiztos létesítményből. A mások leigázására specializálódott, rendkívül agresszív faj utolsó képviselőjeként természetesen rögtön célba veszi Földünket - s hogy ne egyedül kelljen szembeszállnia annak teljes lakosságával, valamint hogy a korábbi, számára rosszul elsült eseményeket megelőzze, visszautazik az 1969-es esztendőbe. Ennek következtében egyrészt K ügynök ugyanúgy kitörlődik az élők sorából, mint J-n kívül mindenki más emlékezetéből, másrészt pedig a történelem is megváltozik, amit csak J akadályozhat meg azáltal, hogy követi Boriszt az űrhajózás fénykorába.



A négy különböző író által összehozott forgatókönyv valódi mélységeiről sokat elárul, hogy az egyébként több szálon futó cselekmény a fenti néhány mondatban simán összegezhető. A történet középpontjában valójában mindvégig J és K kapcsolata áll, ami meglehetősen egysíkú, ugyanakkor zavaros és megmagyarázatlan részleteket tartalmaz. Az időutazós sztori is tulajdonképpen a kettejük közötti, barátságnak semmiképpen, de bajtársiasságnak is alig nevezhető viszony kibontására szolgál. Az még hagyján, hogy a legális és illegális tevékenységet folyató földönkívüliektől nyüzsgő, határozottan nem vénnek való vidéknek minősíthető New York-i utcák ellenére Tommy Lee Jones mintegy 70 esztendős karaktere még mindig derekasan űzi az ipart a 2010-es években... Az már azonban meglehetősen furcsán hat, hogy a J-vel való majd' másfél évtizedes közös munka és kalandok után is nagyjából olyan merev és zárkózott saját társával, mint egy sündisznó az éhes rókával szemben.

Jé, maga tényleg olyan, mint K!

J természetesen mindent megtesz, hogy K-t valahogy ellazítsa és szóra bírja - s ha ez nem sikerül a jelenben, hát megpróbálja a múltban is. Mint kiderül azonban, K negyven évvel fiatalabb alteregója (Josh Brolin) is gyakorlatilag ugyanolyan karót nyelt és magának való ember, aki ráadásul már akkor jóval idősebbnek nézett ki a koránál. Miközben kölcsönös bizalmatlanságuk ellenére együtt kell dolgozniuk a Földet fenyegető veszély elhárítása érdekében, valójában nagyon keveset tudunk meg mindkettejükről - hiába a K iránt gyengéd érzéseket tápláló O ügynök(nő) (fiatal kiadásban Alice Eve, idősebb változatban pedig Emma Thompson) kompromittáló, vagy a jövőbe látó földönkívüli, Griffin (Michael Stuhlbarg) segítőkész jelenléte. J és K története tehát igen lassan bontakozik ki és felettébb zavaros, eközben pedig a jellemfejlődés egyáltalán nem nevezhető alátámasztottnak vagy következetesnek.

K (Josh Brolin) és O (Alice Eve) ügynök fiatalabb kiadásban

A másik fő gond a filmmel, hogy nagyon lassan indul be a cselekmény - nemcsak hogy igen komótosan és érdektelenül folynak a sztori és a karakterek megalapozásául szolgáló események, de még a Men in Black szériától megszokott humor is igencsak gyengécskének mondható. A történet elején a továbbra is a kultikus sci-fiket (pl. Alien, Star Wars) kiparodizáló, illetve egyéb űrlényes poénokkal (pl. minden szupermodell földönkívüli) és abszurd szituációkkal találkozhatunk, továbbá állandóan visszatérő téma K mogorva, barátságtalan természete. Na és persze az alkotók néhányszor ismét elsütik a neutralizálással - illetve azok kedvéért, akik már elfelejtették volna a szó jelentését, villanófény általi memóriatörléssel - kapcsolatos, mostanra azonban már felettébb lapos és unalmas poénjaikat.

Fúrópajzs vagy amit akartok

Később viszont érezhetően javul a helyzet, amikor is előtérbe kerül a 60-as évek kifigurázásából, illetve az arra építő helyzetkomikumokból táplálkozó humor. Ez utóbbi néha különösen viccesre és értékelhetőre sikeredett - egy jelenet erejéig például még Andy Warhol egyfajta stilizált, bár az eredeti művészről mintázott alteregójával (Bill Hader) is találkozhatunk, ami újabb üde színfoltnak tekinthető. A korrajz megvalósítása tehát egyáltalán nem lett rossz, a díszletek, a ruhák, a használati tárgyak és a járművek is többnyire a helyükön vannak - habár itt is akad néhány kivétel. A Vadállat Borisz üldözéséhez használt monociklik és a fegyverek például túlságosan is futurisztikusak - adott esetben pedig erősen koppintásgyanúsak - lettek, miközben más eszközök esetében szépen kijön a kontraszt a régi és a modernebb változatok között.

Ki a fene az a Grievous tábornok?

Akárhogyan is, a kreativitás hiánya újra meg újra tetten érhető a filmben. Az annak leplezésére szolgáló - közben viszont éppen azt bizonyító - húzás a történelmi eseményeknek, illetve magának a történelem fontosságának ismételt felemlegetése, sőt középpontba állítása. Vadállat Borisz ámokfutása és K ügynök titkainak feltérképezése közben ugyanis még a holdraszálláshoz készülődő űrexpedíció is a terítékre kerül, hogy a produkció végére újfent teljességgel az ötlettelenség és a sablonok testre szabott alkalmazása vegye át a főszerepet. Mindezt a kissé pátoszos és közhelyes befejezésen kívül mi sem reprezentálja jobban, mint a végső "poén" a filmben - ennek kapcsán, ha tudja, árulja már el valaki, vajon mi a nyolcadik utas köze van annak, hogy K ügynök hagy-e borravalót az étkezdében ahhoz, hogy egy meteor eltalálja-e Földünket, avagy sem?

Mindenki irány a veszély felé!

Az első két részt is rendező Barry Sonnenfeld (Addams Family, Szóljatok a köpcösnek!, Vadiúj vadnyugat) vizuális látásmódjával ezúttal sincsen gond, a látvány és a hangzás tekintetében nem panaszkodhatunk. Miközben azonban a külsőségekre és az egyébként igencsak klisészerű sztori alakulására koncentrált, a karakterekre és kapcsolataikra túlságosan is kevés időt és figyelmet fordított a direktor. Ezáltal azok meglehetősen elnagyoltak lettek - ami a mellékszereplőkről és a felettébb egysíkú főgonoszról ugyanúgy elmondható, mint a végig a középpontba helyezett ügynökpárosról -, továbbá a dialógusok sem igazán tekinthetők a Sötét zsaruk 3. erősségének.

Most tényleg azt gondolod, hogy azt gondolom, amit gondolsz, hogy gondolok?

Felesleges volna tagadni, a mozit ismét elsősorban Will Smith viszi el a hátán, aki viszonylagos szürkesége ellenére ezúttal is hozza szokásos formáját, még ha nem is nagyon sziporkázik. Ebben a filmben valójában Tommy Lee Jonesnál jobb párost alkotnak Josh Brolinnal, aki meglepően jól utánozza idősebb kollégája gesztusait és mimikáját, miközben sikerült valamennyire magáévá tenni K figurájának fiatalabb verzióját. A Túl jó nő a csajom című, modern romkomban remeklő Alice Eve-ről viszont már távolról sem mondható el mindez, mivel egyáltalán nem találja a helyét a produkcióban, az O ügynök idősebb kiadását alakító Emma Thompson számára pedig ez a szerep nem több rutinfeladatnál. Valójában persze egyikük sem sok vizet zavar - mint ahogy maga a Sötét zsaruk 3. része sem, mely csupán egyetlen apró golyóbis a filmekkel játszadozó, hatalmas hollywoodi "szörnyeteg" kezében.

O ügynök (Emma Thompson) 40 év után is egész jól mutat J oldalán

Ahogy tehát már megszokhattuk az álomgyártól, ezúttal is egy teljesen felesleges folytatással van dolgunk - mind tartalmát, mind azon tényt illetően, hogy a 3D formátum gyakorlatilag semmit sem tesz hozzá a franchise-hoz. A Sötét zsaruk harmadik része mindazonáltal nézhető, másfél órányi könnyed kikapcsolódásnak egyszer megteszi azok számára, akik kedvelik a műfajt, ám nincsenek különösebb elvárásaik vele szemben, na és persze bírják Will Smith laza stílusát. A film anyagi sikere pedig újfent borítékolható - már csak azért is, mert maga Mr. Smith is mindent megtett legújabb filmje népszerűsítéséért. A rámenős színész, egykori rapper és világfi bolygószerte lankadatlanul látogatta a bemutatókat és egyéb promóciós eseményeket, és még attól sem riadt vissza, hogy a madridi férfi teniszverseny döntője után az élő legendának számító Roger Federernek ország-világ előtt egy fekete Men in Black öltönyt adjon át - puszta tiszteletből és szeretetből, természetesen.

Griffin (Michael Stuhlbarg) és ügynökeink a biztos jövőt fürkészik

Nemhiába lett erősebb a film marketingje magánál a produkciónál, így ugyanis a magas nézőszám jóformán garantált, és lesz miből gyűjteni a már konkrétan szóba került, további folytatáshoz. A jelek szerint Will Smith és Tommy Lee Jones is nyitott egy esetleges negyedik epizódra, mondván a recept adott, miért is engednék el a fejőstehén tőgyét? Szóval könnyen lehetséges, hogy az idei év vége felé várható, az eddigi három részt tartalmazó DVD és Blu-Ray kiadásra még könnyelműség lesz rávetniük magukat a rajongóknak...

Sötét zsaruk 3. előzetes