Shrek 2 filmkritika

2004. június 28.
81.3181
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Szoron profilja, adatai
Szoron
Hát igen! Valahogy ilyennek kellett lennie ahhoz, hogy megüsse a mércét. Hiszen az első rész igencsak magasra tette lécet. A Shrek második része pedig csak emelt ezen a lécen. Hihetetlen képi megvalósítás társul, szünet nélküli nevetésre ingerlő jelenetekkel. Minden apró kis részletre figyeltek, semmi nem hagytak ki és annyi poént, viccet vittek a filmbe amitől egész biztos, hogy hasizombántalmakat lehet kapni. Persze nem a gusztustalan ogrétől hanem nevetéstől.
 

/>
Shrek 2 filmkritika - 2. kép

Igen kellemetlen, de én csak akkor láttam az első részt mikor egy kereskedelmi csatorna leadta. De szerencsére a DVD verziót sikerül megnézni 2-3 órával a TV adás előtt. A grafikai megvalósítást sikerült olyan szintre fejleszteni, hogy a film elején néhány jelenet súrolta azt a határt mikor már nem volt egyértelmű, hogy rajzot látunk. Természetesen a karakterek mind rajzolt figurák, mégis volt egy két pillanat mikor a csillanások és fénytörések rendkívül életűvé varázsolták a képeket.
A történet ott folytatódik ahol az első rész véget ért. Vagyis a Shrek família visszatér kicsiny hajlékukba egy igen csodás nászút során. E közben egy szőke lovag serényen a királylány megmentésére siet a sárkányokkal őrzött kastélyba. De sajnos csak egy farkast talál az ágyban aki közli hogy a királylány már nász úton van újdonsült férjével.

Shrek 2 filmkritika - 3. kép

Vissza a mocsárba. Shrek és nejét meghívják vendégségbe az Óperencián túlra, a királylány szülei. Ugye, meg kell ünnepelni, hogy végre megházasodott. Bár ez igen rossz ötlet mégis irány Óperencia vagyis a túl oldala. Természetesen a fogadtatás igen nagy, viszont a ráeszmélés után egy kis hiba csúszik az ünneplésbe. Pontosítva, mindenkinek leesik az álla, hogy két ogre érkezett, melyből az egyik királyuk lánya, míg a másik a kedves férj.

Shrek 2 filmkritika - 4. kép

Ezt a kisebb hibácskát a király sem tudja túl jól viselni és ellenlépésekre szánja el magát. Felbérelni csizmás-kandúrt, aki bár igen jó kardforgató, mégis alul marad és inkább Shrek és a csacsi mellé szegődik – nem mint a szószátyár, kibírhatatlan mellékszereplő állat, hiszen az a hely már foglalt.
Eközben az is kiderül, hogy mindennek a hátterében a jótündér áll, aki nem is annyira jó mint amennyire a neve mutatja. Fiát Szőkét herceget akarja beházasítani a királylány mellé, de valahogy ez nem akar összejönni.
Az udvarban dúl ellenségeskedés hatására az ifjú pár is össze rúgja a port, és mivel a másság a probléma forrása, Shrek úgy dönt most rajta a sor. Elmegy társaival a jótündér gyárába és megszerez egy varázsitalt, melytől isteni szépséggel lesz megáldva. Ebből a löttyből a csacsi is kap, így másnap mindketten, plusz a királylány is átváltozik. A csacsiból egy csodás fehér paripa lesz, a királylány visszanyeri emberi képét és Shrek igen jóképű emberré változik.

Shrek 2 filmkritika - 5. kép

Ezt kihasználva a jótündér és fia elhitetik a királylányal, hogy Szőke valójában Shrek. Persze a királylány érzi hogy itt valami nem stimmel. Már már mindennek végre és egy újabb varázsitaltól a királylány beleszeret Szőkébe mikor megérkezik Shrek és egy igen látványos összecsapást követően a jótündér elbukik és Shrekék visszaváltoznak Ogrékké. Mivel a szerelem köztük így a legtisztább.
E mellett mellékesen kiderül a hogy a király valójában béka, aki a jótündér változtatott királlyá és hogy a csizmás-kandúrnak pont olyan jól énekli a Livin de viva loca-t mint Ricky Martin csak éppen egy kis Antonio Bandereses beütésel.
Összességében mindenkinek ajánlom a filmet aki szeret ilyen vidám és csodás mesefilmet nézni.
Én ha tehetem megnézem még egyszer, mivel poénok olyan gyorsan jönnek egymás után, hogy szerintem a húsz százalékáról biztos lemaradtam.

Shrek 2
Nemzetiség: Amerikai
Jellemző: Animációs kaland
Hossz: 92
Készült: 2004
Premier: 2004-07-01
Forgalmazza: UIP Duna

Eredeti cím: Shrek 2
Rendező: Andrew Adamson
Kelly Asbury
Szereplők: Mike Myers
Eddie Murphy
Cameron Diaz
Antonio Banderas
Fényképezte: Michael Andrew
Díszlet: Steve Pilcher
Írta: William Steig
Producer: David Lipman
Aron Warner
John H. Williams
 

Shrek 2 / ()

  • Műfaj:
  • Hazai premier: nincs még időpont
  • Rendezte:
  • Hossz: 0 perc
  • 2004-06-28 13:48:00 https://www.gamechannel.hu/movie_channel/pictures/040628ga0101.jpg
  • Szereplők:
  • Forgatókönyv:
  • Operatőr:
  • Vágó:
  • Zene:
  • IMDb:
  • Gyártó:
  • Forgalmazó:
  • Honlap:
0 2004-06-28 13:48:00 https://www.gamechannel.hu/movie_channel/pictures/040628ga0101.jpg
19 hozzászólás

kimke

22 éve, 1 hónapja és 27 napja

Először moziban néztem, nem, pontosítok, próbáltam megnézni, de nem nagy sikerrel. Nem elég, hogy én végig röhögtem, de a többi 50 embertől sem igazán volt érthető a szöveg. De ez lényegtelen. A képek is oltáriak voltak!

válasz erre

Vendég

22 éve, 8 hónapja és 22 napja

A legnagyobb szöveg:
Shrek: Szamár gondolja valami szomorúra
Szamár: Hol is kezdjem... meg aztán jött az a apici mac, hogy megtaláta a farkamat, és Fülesnek hívot. Hát mi vagyok én bagoly?

Ezen a részen sírtam a röhögéstől...

válasz erre

Vendég

22 éve, 8 hónapja és 25 napja

Menő játék

válasz erre

Vendég

22 éve, 9 hónapja és 12 napja

Nagyon jó, mindenki nézze meg, aki tudja!!!

válasz erre

Linuxfan

22 éve, 9 hónapja és 16 napja

Én megnéztem vcd minőségben felirattal. Szinkronosan biztos jó, de így nem volt egy nagy élmény... A szinkron viszont fergeteges a trailerek alapján!

válasz erre

trampli

22 éve, 9 hónapja és 16 napja

Bárcsak már láthatnám! Nagyon nagy lehet! Az első résznél is állandóan majd" betojtam a röhögéstől, láttam vagy tízszer!

válasz erre

Vendég

22 éve, 9 hónapja és 16 napja

már várom én is,hogy megnézzem....az 1. is csúcs volt

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
rDAVE profiljamarco profilja