Mad Max: A harag útja filmkritika

Sőt sokan egyenesen a poszt-apokaliptikus világok ősatyjának, egyfajta referenciának tekintik sajátosan sivár, mégis élettel teli hangulata miatt, mely tele volt benzingőzzel és őrült figurákkal, akik a kietlen tájon különböző extravagáns járgányaik kormánya mögött szálltak szembe egymással, miközben csupán egyvalami mozgatta minden cselekedetüket: a túlélés vágya.

George Miller, az eredeti Mad Max filmek ausztrál rendezője és ötletgazdája azután hosszú szünetet követően úgy döntött, hogy elkészíti az országúti harcos történetének modernizált változatát, ami nem pusztán egy egyszerű remake új színészekkel, hanem ugyanannak az egyedi világnak az újrateremtése némileg más karakterekkel, illetve a mai filmes technika eszközeinek felhasználásával, ám lényegében ugyanazzal a szituációval és üzenettel.

Az eredmény egy eszeveszett tempójú, rendkívül látványos és végig izgalmas produkció lett, mely még magasabbra tette a lécet a disztópikus jellegű sci-fik és úgy általában az akciófilmek számára.

A nem túl távoli jövőben, a civilizáció globális összeomlása után járunk, ahol nincsenek gyárak, erőművek, üzletek vagy kényelmes otthonok, és a legnagyobb kincs mindenki számára az éltető víz, na meg a nagy távolságok és a riválisok legyőzéséhez szükséges járgányokba való benzin.

A dekoratív Halhatatlan Joe-t (Hugh Keays-Byrne) bárhová követik klánja hűséges tagjai

Az elénk táruló lepusztult világban az emberek lényegében törzsekben élnek, a történet középpontjában álló klán vezetőjét, Halhatatlan Joe-t (Hugh Keays-Byrne) pedig valóságos vallási kultusz övezi. Alattvalói megmentőként, a szebb jövő zálogaként tekintenek rá, miközben sok tekintetben kihasználja és szolgasorban tartja őket - amit nem is túlságosan nehéz fenntartania, lévén az ökológiai összeomlás velejárója a morális dekadencia és a pszichotikus megszállottság, mely a mindenáron való túlélésre összpontosít.

A napjait a sivatagban magányos farkasként tengető Max Rockatansky (Tom Hardy) váratlanul szembetalálja magát a klán tagjaival és könyörtelen vezetőjével, fogságukból azonban csak Joe egyik, valójában ritkaságnak számító női hadvezére, a szintén kőkemény, a társainál mégis jóval kifinomultabb Imperator Furiosa (Charlize Theron) segítségével nyílik esélye megszabadulni.

Miközben a Hadi Vason, egy páncélozott utánfutós harci járművön, a klánvezér háremjének társaságában menekülnek a bosszúszomjas Joe és gépesített hadserege elől, Nux, egy fiatal és ambiciózus Hadfiú (Nicholas Hoult) fáradhatatlanul üldözi őket a dicsőség reményében.

Furiosa (Charlize Theron) kezeskedik a vezér háremének biztonságáért

A remény mint motiváló erő általánosságban fontos szerephez jut a cselekményben - több szereplő is egyfajta reménysugárba kapaszkodik, ami hajtja őket, egészen addig, míg látszólag már nincs tovább (lásd a régi élet esélyébe kapaszkodó Furiosát), miközben Max kvázi az egyetlen szereplő, aki már felszámolt magában minden illúziót.

Alapvető különbség azonban a protagonista és a nyomában lévő vallási fanatikusok között, hogy míg azok egy új világot ígérő vezetőjüket követik, addig Max tipikus magányos hős, aki nem követ senkit sem. E tekintetben kísértetiesen hasonlít a régi westernfilmek hőseire, A harag útját pedig összességében egyfajta poszt-modern westernként aposztrofálhatjuk, mivel magán hordozza a műfaj számos egyéb jellegzetességét.

Mad Max, a westernhős szembeszáll a barbárokkal

Ugyanakkor a látszat ellenére a régen a törvényt képviselő "őrült" Max is összetett figura, lévén a múltjából időről időre visszaköszönő víziók kísértik, állandó bűntudatot táplálva a férfiban, amiért nem tudta megmenteni a szeretteit. Noha a főszereplő az egész film alatt igen keveset beszél, Tom Hardy szinte szavak nélkül is kiválóan képes átadni a karakter belső világát, a bűntudat és a remény közötti vívódását, s ezáltal méltó utódja az eredeti Mad Maxben látott, többek között a karizmájáról híres Mel Gibsonnak.

Rajta kívül még Nicholas Hoult az, aki teljes mértékben képes volt azonosulni a szerepével, a fiatal és megszállott Hadfiúval, játékával nagyon komoly színészi képességekről téve tanúbizonyságot. Míg Max a puszta túlélésre hajt, Nux a fanatikus módon tenni akaró, a világ folyamataiban a maga módján nyomot hagyni kívánó motivációt képviseli, figyelemreméltó és érzékletes ellenpontot képezve ezáltal a két, látszólag teljesen más háttérrel rendelkező karakter között.

Az ifjú Nux (Nicholas Hoult) mindenre elszánt ugyan, de nem érzéketlen

Charlize Theron megbízhatóan hozza a harcos amazon figuráját egy nyomasztóan patriarchális berendezkedésű világban, neki viszont csupán néhány kiemelkedő pillanata akad. Ugyanakkor Max-szel nagyszerűen kiegészítik egymást - amellett, hogy mindkettőjük a tettek embere, karaktereiket elsősorban az otthonkeresés célja tartja össze, melyet mindannyian máshogyan élnek meg. Ennek boncolgatása leginkább a történet közepe tájára koncentrálódik, amikor az akciók helyét egy rövid időre átveszik az egyébként ritka hollónak számító párbeszédek, némi lehetőséget biztosítva a nézőnek, hogy kifújja magát.

Tény, hogy ezen átmeneti periódust leszámítva nem sok megállás van a cselekményben, a film elején és végén jóformán véget nem érő akciófolyamot láthatunk. A látvány nagyon ott van, a fényképezés és a vágás is hihetetlenül dinamikus, modern, ezáltal tovább fokozva az üldözés és a kegyetlen küzdelem vizuális hatásait, amire az erősen rockos jellegű zene és a narratívát szinte végig átható őrült hangulat csak még inkább rájátszik.

Ha innen célba találsz, ülhetsz a volánnál

A praktikus effektusok túlnyomó többsége ellenére ez már távolról sem az a kis költségvetésű, helyi ausztrál produkció, ami az eredeti Mad Maxet jellemezte: ezúttal George Miller már a hollywoodi blockbusterekre jellemző, százmillió dolláros nagyságrendű költségvetésből dolgozhatott - nyilván arányosan nagyobb bevételre számítva a mozikasszáknál -, ami meg is látszik az eredményen. Az egész produkció olyan, mintha a klasszikus mozik mai ízlés szerint felturbózott, látványosabb, pörgősebb és harsányabb változata lenne, amiről aligha túlzás kijelenteni, hogy az autós akciófilmek jelenlegi csúcsát képezi.

A fiataloknak elsősorban a profi módon kivitelezett, hosszan tartó és bombasztikus akciók miatt fog tetszeni A harag útja, az idősebbeknek pedig inkább a nosztalgia végett. A gondolatiság ugyan figyelemreméltó a filmben, túlnyomórészt mégsem az dominál, hanem az állandó élethalálharc és a különleges Mad Max atmoszféra, amit lehet szeretni vagy nem szeretni, de szó nélkül semmiképp sem lehet elmenni mellette.

Sivatagi show járgányokkal, gitárral és tűzcsóvával

A George Miller által teremtett világ még mindig sajátos hangulatával hat a nézők érzékeire, amelyet hűen jellemez az üldözés közben az autók egyikének platóján folyamatosan gitáron játszó klántag és a többiek, illetve vezérük nyilvánvaló őrülete, és csupán ízlés kérdése, hogy ez kinek mennyire jön be.

Éppen ezért nehéz mindenkinek ajánlani a filmet, az viszont szinte bizonyos, hogy akit az eredeti trilógia megfogott, illetve általában vevő a szokványostól eltérő akciómozikra, annak A harag útja is elnyeri majd a tetszését.

Mad Max: A harag útja előzetes