Kung Fu Panda 2. filmkritika

Noha az első rész sztorija meglehetősen lerágott csontnak számított a kiválasztott harcos már ezerszer látott felemelkedéséről, komoly és komolytalan nehézségek árán történő tanulási folyamatáról, majd az átlagos vagy még annak sem igazán mondható emberből - illetve pandából - hihetetlen ügyességű kung fu mesterré való előlépéséről, a különleges körítés és a laza hangvétel révén mégis sikerült egyedit alkotniuk a készítőknek. A film komikus jellegéből adódóan a narratíva elsősorban a karakterfejlődés humoros aspektusaira koncentrált, ami a folytatás esetében sincsen másképpen. A helyszín természetesen ezúttal is az ősi Kína, azon belül is a Béke Völgyének hegyekkel tarkított, vadregényesen idillikus, és persze fiktív világa, ahol Po két kiadós étkezés között együtt őrzi a rendet és a nyugalmat barátaival és mestertársaival, az Őrjöngő Ötössel - Tigrissel, Daruval, Sáskával, Viperával és Majommal -, miközben a jó öreg Shifu mester némileg háttérbe szorulva, immár csupán "külsősként" osztja bölcs tanácsait. Ám ez a (t)rend és nyugalom hamar veszélybe kerül egy új gonosztevő, a császári babérokra törő Shen nagyúr felbukkanásával, aki valójában nem más, mint egy sértett, pöffeszkedő, egoista, és természetszerűleg gőgös páva nagyzási mániával és sajátos elképzelésekkel. Miután Shen emberei - illetve farkasai - megtámadják a Béke Völgyét, Po és társai a páva és titkos fegyvere nyomába erednek, hogy még időben megmentsék Kína népét a fenyegetéstől.


Mint tudjuk, egy ilyen történet sikere nagyban függ a karakterek milyenségétől, illetve minőségétől, mind a protagonista, mind pedig az antagonista - egyszerűbben szólva a jó és a rossz - személyétől. Ami azt illeti, a főgonosz ezúttal nem annyira félelmetes, mint inkább maga is kétségekkel és vívódással teli - ami az általa képviselt fenyegetést nem feltétlenül növeli ugyan a szemünkben, de legalább nem egy teljesen egysíkú és unalmas karakterrel van dolgunk. Miközben Shen kiváló és halálos harcos, állandó konfliktusban leledzik önmagával, és ez bizonytalanságán s gyávaságán kívül alkalmanként vicces helyzetekben és párbeszédekben, illetve monológokban is megnyilvánul. A fennhéjázó albínó páva és a szuperlaza panda figurája szöges ellentmondásban áll egymással, ami képes egyfajta pikantériát kölcsönözni egyébként banálisan ható közös jeleneteiknek, s nem utolsósorban újabb humorforrásként szolgál kettejük ádáz és látványos, mindazonáltal abszolút közhelyes küzdelmében. Végső soron tehát Shen-t is nagyjából annyira lehet komolyan venni, mint magát a címszereplőt - ugyanakkor ezúttal Po figurája is komplexebb lett az első részhez képest.

A nagyobb komplexitás pedig egyértelműen a komolyabb és személyesebb témák felbukkanásának köszönhető - a "hős útja" koncepción, a barátságon, illetőleg a mester és tanítványa viszonyon túlmenően a folytatásban olyan témák is terítékre, illetve előtérbe kerülnek, mint a szülő-gyermek kapcsolat, a Sárkányharcos eredete és életének célja, a sorsszerűség, a belső béke megtalálása, valamint a modern technikai civilizáció és az ősi kultúrák harca. Mindez és maga a kínai kultúra is természetesen a film stílusába vágó, félig-meddig autentikus, ugyanakkor sajátosan kifacsart módon kerül bemutatásra. Köztudomású, hogy számtalan használati eszközt a kínaiak találtak fel, így például a puskaport is ők kezdték először használni. A filmben ez abban a kissé nyakatekert, a maga módján mégis vicces formában jelenik meg, hogy a hatalomra törő Shen nagyúr a tűzijáték kilövésére szolgáló ágyúból készít tömegpusztító fegyvert, mellyel szemben egy vagy több fegyvertelen harcos, sőt talán még maga a kung fu is tehetetlen. Nyilvánvaló, hogy a zsarnok hódító és a szuperfegyver, illetve a harc "a kung fu halála" ellen azokat az örök, ősi mitológiákhoz visszanyúló témákat idézik, melyek már számtalan sikeres és kevésbé sikeres mozi gerincét jelentették. Ha ehhez még hozzáadjuk Po útkeresését és a rejtélyes múltjában lappangó titok felfedezését, illetve a cselekményben betöltött szerepére vonatkozó próféciát, akár azt is mondhatnánk, hogy a történet gyakorlatilag ugyanannak az ezerszer látott s immáron elcsépeltnek számító formulának az újbóli előrángatása - ebben az esetben azonban mégis többről van szó, mint öncélú, lelketlen vagy érdektelen koppintásról.


Miközben Shifu-val szemben ezúttal elsősorban a hangsúlyosabb szerephez jutó Tigris az, aki támogatja - vagy alkalomadtán éppen hátráltatja - Po küldetését, a vén jövendőmondó kecske bohókás személye az, aki mintegy görbe tükröt tartva a főhős elé segít továbblendülni a holtpontokon. Mintegy a hagyományos történetmesélés és a modern filmes eszközök ötvözeteként, be-bevillanó emlékfoszlányok révén láthatjuk Po-t kisbabaként, illetve ember módjára gügyögő bébi pandaként, mely bármennyire olcsó húzás is legyen, meg kell hagyni, szó szerint állati aranyos. És ha már panda, legyen kövér: végre választ kapunk arra a sarkalatos, sötét titkot sejtető kérdésre, hogyan lehetséges, hogy egy lúd Po apja. Tehát a sztorival kapcsolatban igaz, még ha egyáltalán nem is mondható eredetinek, hogy a humor-faktor lépten-nyomon tetten érhető benne, és az első részhez képest valóban személyesebbé vált a hangvétel, mintegy invitálva a nézőt a főszereplővel való azonosulásra. Ebből a szempontból a Kung Fu Panda 2. - egy kissé talán merész hasonlattal élve - még a Csillagok háborúja nagysikerű folytatásaként jegyzett A birodalom visszavágot is megidézi, melyben az identitását ugyan nem kereső, végül mégis megtaláló főhősnek köszönhetően az alkotóknak sikerült az előzményhez képest tovább mélyíteniük a narratívát, mintegy új dimenzióval kibővítve ezáltal a történetet. S tették mindezt úgy, hogy közben még jól is szórakozzunk.

Azzal együtt, hogy a forgatókönyv pofátlanul lemásolja számos híres alkotás, elsősorban pedig a harcművészeti filmek dramaturgiáját, sikeresen állít emléket a klasszikus elődöknek - itt többek között az idejekorán elhunyt Bruce Lee-re, vagy akár a nagy nevettető Jackie Chan-re is gondolhatunk. Az enyhén piknikus alkatú, a hasát szerető, legfőbb ellenségének a lépcsőt tekintő Po természetesen csak igen laza összefüggésben említhető együtt az igazi mesterekkel, szellemiségük ismertetőjegyeit viszont kétségtelenül magán hordozza, ahogy a maga négyballábas módján, a kung fu tanait lelkesen követni igyekezve szembeszáll az ellenséggel. A film tehát megidézésükön túl egy picit ki is figurázza a nagy elődöket, ezt azonban kellő tisztelettel és távolságtartással teszi, és egy pillanatra sem válik paródiává, mindvégig a saját lábán megállva, önálló történetként funkcionál. Ugyanakkor az, hogy az alkotók több különböző forrásból is ihletet merítettek - beleértve a popkultúra immár szerves részévé vált, ikonikus karaktereket - például ott is tetten érhető, hogy néha bizony a hatalomra vágyó Shen összetett figurája is felettébb emlékeztet egy másik hisztis nagyúrra. Alaposabban kivesézve a filmet bizonyára még több példát lehetne találni a hasonló apró utalásokra, gegekre és kikacsintásokra, az azonban mindegyikkel kapcsolatban elmondható, hogy az alkotók kellő mértékkel és a jó ízlés határain belül állították a poéngyártás szolgálatába.


A Kung Fu Panda 2. értékét tovább növeli, hogy a humoros tálalás hatékonyan párosul a fiatalos lendülettel. El kell ismeri, az Őrjöngő Ötös a benne foglalt gyökeresen különböző karakterek külső adottságai miatt eleve mosolyra késztető megnyilvánulásai remekül kiegészítik a bumfordi Po esetlen humorát. A cselekmény végig pörgős, és a poénok jól lettek adagolva - ugyanakkor a film csúcspontja felé haladva érezhetően kezd leülni a humor, és némileg a komolyság, illetőleg a klisészerű elemek kerülnek előtérbe. A személyesebb hangvétel hátránya pedig a helyenként kissé csöpögősre sikerült szentimentalizmus - bár az ilyesmi talán megbocsátható egy gyerekek számára (is) készült moziban. Szerencsére a játékidő még a kilencven percet sem egészen éri el, így nem marad túl sok időnk megunni a történetet, és a látvány, illetve az akciók és az animáció magas minősége sikeresen leköt és kárpótol bennünket.

Az animációs filmek egyik nagy előnye élőszereplős társaikkal szemben, hogy a rendező és az operatőr(ök) minden egyes jelenetben oda helyezhetik a kamerát, ahová csak akarják, és többé-kevésbé tetszés szerint variálhatnak a különböző beállításokkal, melyet az alkotók nagyszerűen ki is használtak. A látványos felvételeket a remek, kellően gyors és dinamikus, általában azonban nem túl kapkodó vágások, illetőleg a 3D-s megjelenítés alkalmazása is jól kiegészíti, mely utóbbiról elmondható, hogy ha nem is nélkülözhetetlen, ezúttal nem annyira zavaró vagy felesleges, mint sok más mozi esetében. A film szerencsére eleve a sztereoszkópikus 3D technológia segítségével készült, annak is az átlagnál valamivel igényesebb fajtájából, tehát nem valami utólagos, erőltetett és felemás minőségű konverziónak esett áldozatul. A "harmadik dimenzió" jelenléte ezáltal a vásznon látott kép szerves részét képezi, ami egyes jeleneteknél igen hatásos és hozzájárul a hangulathoz, máskor meg gyakorlatilag észre sem vesszük. Feltétlen említést kell még tennünk a film nagyszerű zenéjéről, a veterán komponista Hans Zimmer ugyanis újfent kitűnő munkát végzett. Stílusos kínai dallamai, a cselekmény ritmusához igazodó, nem túl hivalkodó, ugyanakkor pörgős és dinamikus témái egyértelműen támogatják a vásznon látottakat. A színvonalas magyar szinkron mellett sem szabad elmennünk, mert úgyszintén sokat dob a moziélményen - legfeljebb az egyébként kiváló hanggal rendelkező Zsigmond Tamara (Tigris) unos-untalan alkalmazása fárasztó már kissé.


A Kung Fu Panda 2. ugyan 12-es korhatár-besorolást kapott az erőszak nyílt megjelenítése miatt, ám durva dolgokat természetesen nem láthatunk benne - nincs végtaglevágás, kibelezés, sőt még a halál leplezetlen, direkt bemutatásával sem találkozhatunk. Vannak viszont ártalmatlan poénok és aranyos kicsi élőlények, valamint alapvetően pozitív erkölcsi üzenetek, melyek azért nincsenek vészesen erőltetett módon a szánkba rágva. Ezért a film kisebb gyerekeknek is nyugodt szívvel ajánlható, illetve jó szórakozásnak bizonyulhat az egész család számára. Összességében pedig ezen folytatással kapcsolatban is elmondható, hogy akinek elnyerte a tetszését az első rész, az minden bizonnyal a másodikat is értékelni fogja. Sőt könnyen lehet, hogy két-három év múlva már a harmadik rész eljövetelének is tanúi lehetünk majd a mozikban, mivel a film utolsó jelenete akár határozott célzásnak is vehető egy esetleges további folytatásra vonatkozólag.

Kung Fu Panda 2. előzetes