Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
gocsa
Az amerikai tinikomédiák általában két fő kategóriába sorolhatóak: vannak azok, melyek a romantikát helyezik előtérbe, ezek nyíltan csöpögősre, nyálasra, érzelgősre vannak faragva, míg a másik típus inkább a szexre koncentrál, átugorva mindennemű előjátékot, és inkább csak az övön alul zajló eseményeket mutatja be. Egy harmadik, sokkal ritkább (film)állatfaj képviselője a Könnyű nőcske - intelligens (a maga módján, saját kis korlátain belül természetesen), szatirikus, mégis könnyed, a populáris kultúra legtöbbet látott és ezért leginkább fárasztó aspektusai elé görbe tükrör tartó vígjáték. A helyszín lehet, hogy ugyanúgy egy átlagos amerikai középsuli, mint az Amerikai pite sorozat vagy a Freddie Prinze Jr. nevével fémjelzett produkciók esetében, de a mondanivaló jócskán túlmutat a túltengő hormonok által irányított, peer pressure-től szorongó és teljesítményközpontú szüleik által lelkileg és szellemileg földbe döngölt fiatalok csontig lerágott problémáinak kivesézésén. A Könnyű nőcskének ott lesz a helye minden igazi filmkedvelő gyűjteményében, közvetlenül a Gimiboszi, a Heathers vagy a Bajos csajok mellett. A felsoroltak mindegyike képes volt ugyanis adott mozis bemutatója után is fennmaradni a köztudatban, sőt, igazán csak évekkel később váltak kultfilmekké és rajongók kedvenceivé, mivel egytől egyig egyedi hangvétellel rendelkeztek, és ezt az egyedi hangvételt használva volt is mit közölniük - nem csak az éppen aktuális generáció számára, de az azután és azután és még később jövők számára is.
A Könnyű nőcske nem csak formából áll, hanem tisztességes tartalom is rejtőzik az első pillantásra könnyen butának, felszínesnek tűnő külcsín mögött. Kivételes különcséggel bír, kilóg a sorból és megtekintése mégis szépen, játszi könnyedséggel beilleszthető egy lazulós, felhőtlen szórakozásra kihegyezett délutáni programba. A témák, melyeket boncolgat örökzöldek, ezért mint tinifilm, valószínűleg jóval több ideig aktuális tud majd maradni, mint megannyi, az előző évezred végén és az új évezred elején készült társa (némelyik egészen őskori leletnek tűnik, pedig alig egy évtizede még annyira menők és rettenetesen időszerűek voltak). A Könnyű nőcske üzenete elsődlegesen arra vonatkozik, hogyan teszünk mai társadalmunkban gyakorta egyenlőségjelet a népszerűség és a megbotránkoztató viselkedés közé. Mi mindent meg nem teszünk mindössze azért, hogy akár 15 perc hírnevet szerezzünk; hajlandóak vagyunk áruba bocsátani mindenünket, legyen az a testünk, lelkünk, vagy morális tartásunk. Erre nap mint nap láthatunk tucatnyi példát a bulvársajtó lapjain: az emberek szeretik a szennyet. Elég a valóságshow-kra egy pillantást vetni, ha a Jersey Shore szereplőiből jól kereső celebritás lehet, akkor már tényleg a világon bárki képes népszerűvé válni - még ha egy-két évadnyi hossznál nem is több időre. Mi, nézők pedig otthonaink békés biztonságából, saját bejáratú elefántcsonttornyunkból imádunk a mások patetikusságában lubickolni, röhögni rajtuk, és megnyugvást találni a tényben, hogy nem mi vagyunk ott a képernyőkön.
A Könnyű nőcske nem felejt el rávilágítani arra a nyilvánvaló álszenteskedésre, mely ezt a kulturális jelenséget övezi. A középiskola egy mikrokozmosz, összesűrített képe a teljes világnak, amiben élünk, egy épületen belül megtalálhatóak ugyanazok az emberek, ugyanazok a személyiségjegyek és ugyanazok a (mikro)társadalmi folyamatok, amelyek aztán később felnőttként elénk kerülnek. A készítők boncasztalra helyezik a "népszerűség"-et, és meg nem állnak addig, míg rá nem vezetik a nézőket, hogy mit is jelent jelenleg, a 21. században ez a szó, valójában mit képvisel.
A film persze nem elégszik meg egyetlen téma másfél órán át történő kibontásával, előkerülnek még egyéb érdekes szálak is a háttérből, de ezeket jóval kevesebb sikerrel és nem feltétlenül túl eredeti módon érinti a forgatókönyv. Példának okáért a szervezett vallást megcélzó, illetve azt kifigurázó poénok inkább laposak és igencsak ismerősek, semmint frissek, vagy újszerűek. Hasonló képmutató vagy elvakult figurákat már tucatnyi más filmben láthattunk korábban, a Könnyű nőcske pedig nem nagyon tud semmi érdekeset kezdeni velük. Általában véve ugyanakkor elmondható, hogy ha Will Gluck direktor és Bert V. Royal forgatókönyvíró elhatározzák, hogy valamilyen kérdést/jelenséget kipécéznek maguknak kifigurázás céljából, akkor azt tisztességesen véghez is viszik, és ha a betalált gageket viszonyítjuk a nevetés nélkül maradó, működni nem nagyon akaró félresikerült próbálkozásokhoz, akkor ez az arány, ha nem is tökéletes, még mindig mindenképpen elismerésre méltó. A történet főhőse Olive (Emma Stone), egy átlagos középiskolás lány, eszes és csinos, de teljesen szürke diák, a saját szavaival élve, ha egy tízemeletes ház lenne, a Google Earth észre sem venné őt. Mindez azonban egyik pillanatról a másikra megváltozik, mikor legjobb barátnőjének, Rhiannon-nak (Aly Michalka) megsúg egy kegyes hazugságot.
Olive megunva azt, hogy mindenki egy szűzies, begyepesedett kis csitrinek nézi, azt lódítja barátnőjének, hogy nemrégiben belefutott egy egyéjszakás kalandba, méghozzá egy fősulis sráccal. Sajnos ezt a "vallomást" kifüleli Marianne (Amanda Bynes), a suli ügyeletes keresztény ártatlankája, aki egyben a legnagyobb pletykafészek is, így - szájról szájra terjedve, sms-eken és órai, papírfecnikre írt üzeneteken keresztül - hamarosan mindenkinek a fülébe jut Olive szerencsétlen félrelépésének a híre. Ezt követően, mikor egy kamu (de annál nyilvánosabb) szexuális epizód megrendezésével a lány egy meleg barátjának (Dan Byrd) a segítségére siet, hogy az ily módon bebiztosíthassa "hetero hírnevét" és így ne tudódhasson ki titka, a hólabda effektus azonnal kezdetét veszi. A szóbeszéd vadabbnál vadabb dolgokkal áll elő, elnyomva a valóságot, Olive pedig a hétköznapi, hamvas kislányból átvedlik bármire kész lotyóvá iskolatársai szemében. A lány kezdetekben kiélvezi a hírnév (vagyis inkább hírhedtség) teremtette előnyöket, ám nem telik el sok idő és rájön, hogy a hátrányok sokkal nagyobb számban vannak. A Könnyű nőcske egyértelműen Emma Stone (Superbad, A meztelen dobos, Zombieland) első jelentősebb kiugrási lehetősége, az ő feladata, hogy elvigye hátán az egész filmet. Vitathatatlanul készen áll arra, hogy ezt hibátlanul véghezvihesse: bájos, vonzó, magabiztos és az öniróniától sem riad vissza. Olive szerepében a Bajos csajok-beli Lindsay Lohan-re emlékeztet, habár figyelembe véve, hogy Lohan hol tart jelenleg (a Könnyű nőcske által kiparodizált nőtípus életre kelt, többszörösen felnagyított változata), ez talán nem a legszerencsésebb hasonlat.
Stone fiatal, pimasz, és rendkívül tehetséges, még akkor is remekül játszik, mikor éppen nála jóval idősebb és sokkal több tapasztalattal rendelkező veteránokkal van közös jelenetben. A mellékszerepekben számos ismerős arccal találkozhatunk. Patricia Clarkson és Stanley Tucci alakítják Olive édesanyját és édesapját. Öröm látni, hogy a Könnyű nőcske nem választotta azt az utat, amit a hasonló filmek 90 százaléka, és a szülők nem ügyefogyott, idióta óriásbébik illetve semmilyen más diszfunkcionalitást sem mondhatnak magukénak, hanem normális, támogató és szeretetteljes kapcsolatot ápolnak gyermekükkel. Thomas Hayden Church Olive kedvenc tanárát, Mr. Griffith-et, míg Lisa Kudrow az ő feleségét és az iskola tanácsadóját játssza. Gibbons igazgatót pedig a zseniális Malcolm McDowell kelti életre.
A Könnyű nőcske cselekményének nagy része minden bizonnyal kitűnően fog rezonálni a tinikben (akik épp átmennek azon, amit látnak a filmben) és a felnőttkorú nézőkben (akik egykor túlestek ezen és az emlékek újra felidéződnek bennük) egyaránt. A sztori "romantikus komédia"-szála tulajdonképpen csak amolyan kötelező jelleggel lett beerőltetve az események közé, ugyanígy a szélesebb közönségnek szóló, mainstream humor is inkább utólag odafűzött megoldásnak, semmint természetesnek tűnik. Ha a készítők nem éltek volna ilyen picit manipulatív eszközökkel, akkor a Könnyű nőcske valószínűleg jóval sötétebb filmélmény lett volna, ezért a befogadhatóság növelése miatt nyilvánvalóan szükség volt a könnyítő elemekre. Nem lehet szó nélkül elmenni a Könnyű nőcske megannyi kikacsintása, hivatkozása mellett sem, melyek közvetlenül vagy közvetve a 80-as évek filmjeihez és zeneszámaihoz kapcsolódnak. Cameron Crowe Mondhatsz akármit-je vagy a Bérbarátnő álomáron észrevehetően felidéződnek, vagy a "Knock on Wood" című sláger is kiemelt szerepet kap. Ráadásként a történet nagyon távolról és erősen hunyorítva nézve a Nathaniel Hawthorne által írt A skarlát betű modernizált változatása hasonlít. Évszázadokkal ezelőtt született irodalmi mű által inspirált tini komédia? Ilyet is láttunk már: Spinédzserek, 10 dolog, amit utálok benned, és még lehetne sorolni.
A Könnyű nőcske felér egy friss lélegzetvétellel, igazi színfolt a hollywoodi kommersz produkciók kifejezetten egyhangú és egészen kilátástalan helyzetben álló palettáján. Kellően intelligens, humoros és merész ahhoz, hogy megérdemelje a box office sikert, és remélhetőleg a fiatal mozibajáró közönség is értékelni fogja mindazt, amit nyújt. A film marketing kampánya ugyanakkor hibásan csak a tinédzsereket próbálja megfogni, pedig a Könnyű nőcske ennél jóval szélesebb réteget is képes kiszolgálni. A tartalom legfőképpen középiskolásokhoz szól, de garantált, hogy a poénok és utalások nagy részét az idősebbek is tudják majd élvezni. A könnyű nőcske talán nem váltja meg a világot, de mindenképpen szórakoztató.
